Értelem és érzelem (Sense and Sensibility), rendezte: Georgia Oakley, szereplők: Daisy Edgar-Jones, Esmé Creed-Miles, Caitríona Balfe, Bodhi Rae Breatnach, James Carcaterra, Tom Brooke, brit romantikus dráma, 132 perc, 2026., 12 éven aluliaknak nem ajánlott!
Ez a lányok sorsa?
A több mint 200 éves regény és annak 30 éves klasszikus mozifilmes feldolgozása után itt egy újabb, ezúttal is egy női rendező által jegyzett megközelítése. A BAFTA-jelölt Georgia Oakley a tőle megszokott nyers, hús-vér és mélyen karakterközpontú drámai látásmódját hozta el a történetbe. A színészgárda nem a hollywoodi blockbustereket cipelő húzónevekből áll, hanem magasan jegyzett brit színészekből és kritikus-kedvenc tehetségekből, akik tökéletesen alkalmasak a szavak mögötti finom rezdülések közvetítésére. Az Értelem és érzelem az eredetihez hű, mégis frissnek ható alkotás, melyet a kosztümös filmek kedvelői valószínűleg szeretni fognak.
Mrs. Dashwood (Caitriona Balfe) férje halála után három lányával, Elinorral (Daisy Edgar-Jones), Marianne-nel (Esmé Creed-Miles) és Margarettel (Bodhi Rae Breatnach) kénytelen elhagyni családi otthonát, mely a néhai férj első házasságából született fiára száll. A szerényebb körülmények közé kerülő család számára a házasság így nemcsak érzelmi, hanem anyagi szempontból is meghatározó tényezővé válik. A visszafogottabb Elinor Edward Ferrasban (George MacKay) találja meg a szerelmet, míg a szenvedélyes Marianne-t a vonzó John Willoughby (Frank Dillane) ragadja magával, miközben a csendesebb Brandon ezredes (Herbert Nordrum) is kezd érdeklődni a lány iránt. A két nővérnek csalódásokkal, társadalmi kötöttségekkel és saját érzéseivel megküzdve kell megtalálnia a boldogsághoz vezető utat.
Az Értelem és érzelem első változatát Jane Austen 1795. körül, mindössze húszévesen írta meg Elinor és Marianne címmel. A regény végleges formáján 1809. és 1810. között dolgozott, majd 1811. október 30-án jelentette meg névtelenül, „Egy hölgy” megjelöléssel. Austin saját pénzügyi kockázatára vállalta a kiadását olyan korban, amikor a tisztes társadalmi helyzetű nők számára az írói pálya még egyáltalán nem számított magától értetődő életútnak. Austin egy vidéki angol lelkész hét gyermeke közül a hetedikként született, hat fiútestvére és egy nővére volt. A korabeli középosztály értékrendjét és a társadalmi viszonyokat így testközelből ismerhette meg, ugyanakkor családja támogatta írói ambícióit, apja könyvekkel és íróeszközökkel segítette, műveit pedig a családtagoknak is felolvasta. Persze a regény érdemeiből semmit nem von le, hogy szerzője nem egy ellenséges, tiltásokkal terhelt közegben alkotott.
A regény a romantikus érzelmesség és a józan megfontoltság szembeállításán keresztül vizsgálja a női sorsot, a társadalmi elvárásokat és a házasság gazdasági kényszereit. Az írónő azonban nem szimplán az észt állította szembe a szívvel, mert miközben Marianne szélsőséges érzelmeit kritikusan ábrázolta, Elinor önfegyelmének árát is megmutatta. A mű megjelenésekor kedvező fogadtatásban részesült, a korabeli kritikusok elsőssorban a hiteles karaktereit, életszerű cselekményét és erkölcsi tanulságát méltatták. Nem csoda, hogy az első kiadás néhány héten belül elfogyott, Austen pedig 140 fontot keresett vele, ami megerősítette abban, hogy érdemes folytatnia az írást.
Ugyan Austen viszonylag csendes, családi környezetben élte le az életét, egyáltalán nem volt az visszahúzódó, romantikus lelkületű vénkisasszony, mint amilyennek a későbbi korok lefestették. Tény, soha nem ment férjhez, bár fiatalon kapcsolatba került egy ír jogásszal és később egy házassági ajánlatot is elfogadott, de másnapra meg is gondolta magát. Saját tapasztalatból ismerhette a nők kiszolgáltatottságát, a házasság anyagi jelentőségét és a szerelem, illetve a társadalmi elvárások közötti feszültséget.
Regénye hősei nem önarcképek, sokkal inkább a személyes tapasztalatain és éles társadalmi megfigyelésein alapuló karakterek. Elinor önfegyelme és józansága, valamint Marianne érzelmi hevessége egyaránt olyan emberi tulajdonságokat illusztrál, amelyeket jól ismert, de nincs bizonyítékunk arra, hogy bármelyik nővért is egy az egyben magáról mintázta volna. Annyit minden esetre tudunk, hogy saját életében is fontosnak tartotta az érzelmi kötődést, de tisztában volt a házasság gazdasági és társadalmi következményeivel, mely kettőség adja meg regényeinek máig is érvényes emberismeretét.
Ami a filmes vonatkozásokat illeti, a 2007-es – Julian Arnold rendezésében Anne Hathaway és James McAwoy főszereplésével készült – Jane Austen magánélete (Becoming Jane) az írónő fiatalkorát, írói ambícióit és a fentebb már említett ír joghallgatóval kibontakozó szerelmét mutatja be. A romantikus életrajzi dráma azt sugallja, hogy a beteljesületlen szerelem milyen meghatározó szerepet játszott Austen íróvá válásában és hatással volt későbbi műveire is. Bár a két fiatal valóban találkozott, kapcsolatukról kevés információ áll rendelkezésre, így ez az alkotás elsősorban a romantikus fikcióra épít és sokkal inkább az írónő regényeinek világát vetíti vissza a saját életére, mintsem hiteles életrajzi rekonstrukcióra törekedne.
Magából a regényből több film- és televíziós adaptáció is készült, köztük az 1971-es és 1981-es BBC feldolgozás, valamint a 2008-as minisorozat. A legismertebb moziváltozat az 1995-ben bemutatott – Ang Lee rendezésében készült – Értelem és érzelem, melynek forgatókönyvét Emma Thompson írta. A színésznő Elinor Dashwood szerepét is eljátszotta Kate Winslet, Hugh Grant és Alan Rickman oldalán. A film 7 Oscar-jelölést kapott, Thompson pedig hazavihette a legjobb adaptált forgatókönyvért járó aranyszobrot. A történet a két Dashwood nővér eltérő érzelmi természetén keresztül mutatja be a szerelem, az önfegyelem és a társadalmi elvárások konfliktusát.
Egy évtizedekkel későbbi, újbóli adaptáció esetében jogosan merül fel az emberben a miért kérdése. Az alkotók saját bevallásuk szerint nem azért vették elő a regényt, mert azt annyira elavultnak tartanák, hanem mert úgy érezték, a korábbi feldolgozásoknál hangsúlyosabban is megmutatható Elinor és Marianne testvéri kapcsolata a történetben. Georgia Oakley rendező szerint a fiatal nők lehetőségei az elmúlt kétszáz évben sokat változtak, de a saját vágyaik és a társadalom által számukra kijelölt lehetőségek közötti feszültség ma is érvényes. Diana Reid forgatókönyvíróé éppen ezért a nővérek egymást formáló szeretetét állította a történet középpontjába.
A regény cselekményéhez képest a filmben eszközölt változtatások is ezt a szándékot juttatják érvényre. A nővérek kapcsolatának jóval több idő szentelnek, hétköznapjaikat pedig természetesebben, földközelibben ábrázolják, ezáltal a nők társadalmi kiszolgáltatottsága nemcsak a párbeszédekből, hanem a szereplők hétköznapjaiból is érzékelhetőek. A romantikus szálak hűen követik a regényt, de cselekmény egyes elemeit úgy módosították, hogy a mai néző számára közvetlenebb legyen a történet. A forgatókönyv ugyanakkor megőrizte Austen korhű nyelvezetének hangulatát, Reid tehát nem önkényesen változtatott, hanem azt kereste, miként maradhat hű az alapmű szellemiségéhez. Austen társadalmi viszonyokkal szembeni szkepticizmusa és a szerelem felszabadító erejébe vetett hite – vitán felül – ma is egyetemes érvényű.
Az 1995-ös adaptáció ugyancsak időtálló alkotás, a szerelemről, önfegyelemről és a társadalmi elvárásokról megfogalmazott üzenete nem veszített az érvényességéből. Az új változat nem is a nagy előd megismétlésére vállalkozik, hanem más nézőpontból közelít a történethez, amikor a romantikus szálak mellett a testvéri szeretetet és a két nővér kölcsönös fejlődését emeli ki. A klasszikusnak tehát nem feltétlenül új mondanivalóra volt szüksége, hanem egy frissebb filmes megközelítésre, ami a mai filmes közönséghez is közelebb hozhatja. A végeredmény ebből a szempontból reményre adhat okot, mert friss, humoros és szórakoztató, különösen az elmúlt időszak régi történeteket újra gondoló vagy éppen folytató alkotásaihoz képest.
Az Értelem és érzelem tehát nem egyszerűen a klasszikus történet újra csomagolása. A cselekmény középpontjában nem a nővérek férfiakkal kibontakozó szerelmi történeteit, hanem az egymást formáló, sokszor fájdalmas, mégis mély testvéri szeretete áll. A film címére visszautalva nem az értelem győzelmét látjuk az érzelem felett, hanem a két szemlélet kölcsönös fejlődését. Amíg a regényben Marianne túlságosan alkalmazkodik az érzéseket korlátozó társadalomhoz, addig az új változatban Elinor is sokat tanul impulzívabb húgától. A lezárás visszafogottabb és amíg az 1995-ös változat a romantikus hangvételével kosztümös drámává formálta a regényt, addig a 2026-os egy mai olvasatot kínál. Frissebb, viccesebb, dinamikusabb és izgalmasabb, ami a jól adagolt félreértéseknek és váratlan fordulatoknak is köszönhető.
%20–%20kritika){kind=link}