Oscar süket 2. rész


Pontosan nem ismerem a nevezési szabályokat (megköszönném, ha valaki felhomályosítana), így mindig meglep, ha váratlanul nem amerikai produkció zeneszerzőjét részesítik dicséretben. Nem  kell messzire szaladni, elég a tavalyi díjazottat felidézni: A.R. Rahman (Gettómilliomos) vagy korábban Tan Dun (Tigris és sárkány) és, hogy Európából is hozzunk példát: Nicola Piovani (Az élet szép).

Ez rendjén is van, mert a Föld eldugott szegleteiben is kényszerítenek kottába hangjegyeket zeneszerzők, kik saját kultúrális örökségükkel feldúsítva alkotnak hetedhét határra szólót.  Így második hiánypótló csokrunkat Hollywoodtól eltávolodva, más kontinensekről válogatva állítottuk össze, azoknak szentelve, akik halkan jutnak el a világhírnévig.

A mostani ötösfogat is abszolút egyéni ízlést tükröz (leszámítva az elsőt), amúgyis képtelen vállalkozás felsorolni azt a számtalan remekművet, amire füle botját sem mozgatta a tisztelt Akadémia.

Yann Tiersen: Amelie csodálatos élete (Le fabuleux destin d’Amélie Poulain – 2001) A film sem nyert, mégis klasszikus, akárcsak a zenéje. Egy csapásra csinált mindenkiből Tiersen-rajongót. A Good bye, Lenin!-t is imádtuk, önálló albumai szintén gyöngyszemek, hazánkban is járt, szóval neki nem kell cégér.

Max Richter: Libanoni keringő (Waltz with Bashir – 2008)
A megrázóan szép animációs dráma a legjobb külföldi film esélyeseként szállt harcba, azonban vesztett, így a képsorokat kísérő dallamokra is csupán a zenebolondok fognak emlékezni.

Reinhold Heil/Johnny Klimek/Tom Tykwer: Parfüm: Egy gyilkos története (Perfume: The Story of a Murderer – 2006) Egy zseniális könyv becsületes adaptációját szállította Tom Tykwer. A nemzetközi siker a filmet az Oscarig nem sodorta el, így az összeszokott alkotóbrigád mennyei score-ja is érdemtelenül lett elhallgatva.


Joe Hisaishi: Tűzvirágok (Hana-Bi – 1997) Takeshi Kitano rendezőnek ezzel a filmjével kellett volna szobor közelbe jutnia, ám most házi komponistája, Joe Hisaishi mellett prosperálok. Munkásságával már régen rászolgált arra a kis kopasz könyvtámaszra, mellesleg az Oscarral bíró Hayao Miyazaki rajzolt univerzuma is csak az ő zenéjére elevenedik meg. Nagybetűs ZSENI.

Cyril Morin: Szamszára (Samsara – 2001) a négy ország koprodukciójában készült alkotás, a kritikusok tetszése mellett találta meg közönségét. Aki szerette, annak is csak 1%-a emlékszik ezekre a belső hangokra, pedig… Köszönjük a francia komponistának!

A lista végtelen, ám ha lesz rá némi igény, szívesen előtúrok még 1-2 korongot a ládafiókból.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Rajongjunk a fácsén!
Következő cikk Gutenberg-galaxis útikalauzzal

No Comment

Leave a reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..