Interjú Guillaume Nicloux rendezővel (Egy személyes ügy, Az őrület vonzásában, A sziklatanács titka, a La clef/The Key és a Sötét történetek: Barmok királynője)
Az Uránia Nemzeti Filmszínház a Frankofon Filmnapok keretében premier előtt tűzte műsorára Az apáca című filmdrámát. A bemutatóra a film rendezője, Guillaume Nicloux Budapestre érkezett és a hetediksornak is interjút adott.
Diderot regényét elolvasva és az 1966-os feldolgozást (Az apáca, rend.: Jacques Rivette) megnézve kapunk egy történetet háromféle értelmezésben. Sok országban az 1966-os feldolgozást csak az elmúlt években mutatták be, vagyis a két film mindössze 6-8 év különbséggel kerül a nézők elé. Mint forgatókönyvírót is kérdezem, mi adta az aktualitását annak, hogy a regényből ismét film készült? Az alaptörténethez képest mi az, ami mentén ez a film működik, mi az, amit hozzátett, illetve elvett belőle ahhoz, hogy a saját mondanivalóját fejezze ki vele?
Fontosnak tartottam úgy bemutatni a történetet, hogy megfosztom a vallásellenes címkétől, amit ráragasztottak. A filmem központi témája a szabadság és annak keresése.
A történet fő mondanivalója kétszáz év múlva is megállja a helyét. A kolléganőmmel megbeszéltük, hogy ő női szemmel nézve ír a filmről, én pedig leszek a kérdező. Tőle idéznék: „Ez a film nem arról szól, hogy mi a baj az intézményesített vallással. Nem arról, hogy mennyiben más a katolikus egyház ma, mint évszázadokkal ez előtt. És arról sem, hogy milyen brutalitásra képes az ember egy közösségen belül. Ez a film vegytisztán azt meséli el, hogyan lophatnak el egy életet.” Itt visszaköszön az, amit az előbb mondott.
Igen, ezt nagyon jól megfogalmazta. Diderot műve pont ettől univerzális és időtlen, mert ha levesszük róla ezt az egyházellenességet, akkor egy szereplőt látunk, akit belekényszerítenek ebbe az életbe, amit nem ő választott és napjainkban is nagyon sok példát látunk erre, akár magunk körül is.
Diderot művében a főszereplőnő egy mosodában talál állást és onnan ír jótevőjének, hogy találjon neki valami jobbat. A többiek kinevetik, amiért megmaradtak a régi beidegződések és mindig azzal csúfolják, hogy úgy viselkedik, mint egy apáca, hiszen nem tudják róla, hogy az volt. Az első filmfeldolgozásban egy bordélyházba kerül és kiugrik az ablakon, ezzel gyakorlatilag nincs tovább. Itt viszont azzal végződik a történet, hogy megszökik és innentől kezdve belőle még bármi lehet, hiszen van egy jótevője, illetve valahol van egy gazdag apja. Gondolom, nem véletlen, hogy ránk van bízva a történet folytatása.
Igen, már az elején eldöntöttem, a főhősnő nem lesz áldozat és ki fog törni ebből a szerepből. Fontosnak tartottam, hogy a végén a sok erőfeszítésnek legyen értelme és ki tudjon szabadulni ebből a közegből.
A filmet egy német kolostorban vették fel, ami ma a helyi járás tulajdonában van. Voltak-e arra törekvések, hogy az egyház bevonásával, illetve egyházi intézményben történjen a forgatás, vagy a várható fogadtatás miatt nem is próbálkoztak ezzel?
Nem, ezek nem mind voltak világi helyszínek. Az egyik forgatási helyszínen valóban voltak szerzetesek, akikkel viszont sosem találkoztunk, mert egy elkülönített részben éltek. De tény, azért mentünk Németországba, mert bár volt Franciaországban egy működő apátság, ahol szerettünk volna forgatni, de ők ezt megtagadták tőlünk.
