Sírok között – kritika


Sírok között Sírok között (A Walk Among the Tombstones), rendező: Scott Frank, szereplők: Liam Neeson, Marina Squerciati, Sebastian Roché, Mark Consuelos, amerikai filmdráma, 114 perc, 2014. (18)

Unlicensed to kill

Amíg elkészül az Igazából szerelem 2, addig be kell érnünk Liam Neeson sötét énjével. Nem mintha bajunk lenne vele. A kiégett exzsaru piszkos munkákat vállal. De nyugi, ellenfelei vastagon megérdemlik, amit kapnak tőle.

A Walk Among The TombstonesLawrence Block amerikai krimiíró 1976-ban teremtette Matt Scudder karakterét. A New York-i rendőr éppen a rosszfiúkat üldözi, amikor halálosan megsebesít egy vétlen járókelőt. Tettét nem tudja feldolgozni, ezért az ital felé fordul. A rendőrségtől leszerel, családját elhagyja. Alkoholizmusából kigyógyulva olyanoknak tesz szívességet pénzért, akik nem szívesen fordulnak a rendőrséghez a problémájukkal. Az sorozat a 2011-ben megjelent 17. kötetnél tart (A Drop of the Hard Stuff). Matt Scuddert második alkalommal láthatjuk filmen. Az 1982-ben megjelent 8 millió halál (hazai megjelenés 2007) című regényből négy évvel később készült film Kurt Russel főszereplésével. Nálunk moziban nem mutatták be, ha a tékában keresed, a jelszó: Egy lépés a halál.
A Sírok között 1992-ben jelent meg és egyszer már majdnem megfilmesítették, akkor Harrison Ford volt a jelölt. Végül Scott Frank nyúlt a témához, akinek elég vegyes az előélete, hiszen a Különvélemény, a Marley és én, a Farkas és a Mint a kámfor nem kifejezetten ugyanaz a műfaj. Liam és a galambok
A forgatókönyvet maga írta és bár a regény női szereplője a filmben is megjelent volna (Ruth Wilson, mint Joe Durkin), később mégis úgy döntött, hogy Scudder legyen inkább magányos farkas. Vagyis csak majdnem. Kap maga mellé egy afroamerikai kissrácot, TJ-t (az X-Faktoros Astro, ha ez valakinek mond valamit), aki kifejezetten idegesítő beszélgetőpartner. Scuddert ezúttal egy drogkereskedő bízza meg, ugyanis elrabolt feleségéért hiába fizette ki a váltságdíjat, mégis brutális kegyetlenséggel végeztek vele. A megbízás lényege, megtalálni azokat, akik ezt tették és valami hasonlót művelni velük.  Hősünk nyomozni kezd és hamarosan rájön, hogy a pszichopata elkövetőknek nem ez az első áldozata és valószínűleg nem is az utolsó. Megkezdődik a versenyfutás az idővel, miközben megtudhatjuk, mitől lett Scudder az, ami – ezekben a jelenetekben pont úgy néz ki, mint Kurt Russel – és az anonim alkoholisták gyűléseire is elkísérhetjük.

Neesonnak nagyon jól áll a szerep, sikerül azonosulnia Scuderrel, nem mellesleg 60 felett is meggyőzően ontja ki mások vérét. Aki valamiféle Elrabolva érzést vár, az csalódni fog, ez a film sokkal lassabb, ugyanakkor sokkal nyomasztóbb és kegyetlenebb. Ebben a klasszikusokat idéző, erős lélektani krimiben Frank csak célozgat az elkövetett kegyetlenségekre, de azt hihetetlenül jó érzékkel teszi, a hatás nem marad el. A leszámolós részeknél aztán megmutat mindent, annak meg éppen ez tesz jót. Akiknek eddig is gyanús volt az út túloldalán várakozó kábeltévés furgon, azok mostantól még jobban fognak parázni.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Londonból jelentik (3.)
Következő cikk Egy nehéz nap éjszakája