75 éves Oliver Stone, az egyik legellentmondásosabb figura Hollywoodban


oliver stoneA ma 75 éves Oliver Stone ellentmondásos figura, 3 Oscar-díj birtokosa (kétszer rendezőként, egyszer forgatókönyvíróként nyerte el) további 4 jelölés mellett, ugyanakkor utolsó komoly díját 26 éve tette polcra (Emmy). Az amerikai életforma és politika egyik legnagyobb kritikusa, mégis majdnem az életét áldozta érte, amiért megkapta a Bíbor Szívet és az Ezüst Csillagot. Sok filmje merít a XX. századi amerikai történelemből, mégis csak egy készült kormányzati támogatással. Filmjei eddig 31 Oscar-jelölést kaptak.

oliver-stoneOliver William Stone 1946. szeptember 15-én született New Yorkban. Apja, Louis tőzsdeügynök, zsidó származású (német és kelet-európai gyökerekkel), eredeti neve Silverstein, de vallását soha nem gyakorolta. Anyja, Jacqueline Godet francia származású háborús feleség. Stone a mai napig folyékonyan beszél franciául.

Jó anyagi körülmények között éltek, jó iskolákba járhatott, 1964-ben kezdte meg tanulmányait a Yale-en, de egy évvel később már angolt tanított Saigonban.

A hadseregbe 1967-be lépett be, 15 hónapot szolgált Vietnamban egy felderítő szakaszban. Filmjeiben gyakran tér vissza életének ez a korszaka.

Kölcsönkamerával kezdett forgatni. A Yale helyett a New York-i Egyetemen filmes szakát választotta, ahol – többek között – Scorsese előadásait hallgatta. Fekete-fehér filmeket készített, mellette taxizással kereste meg a betevőre valót.

Első filmje a Last Year in Vietnam volt, melyet 1971-ben forgatott (a 11 perces filmet még az egyetemen készített), amit a következő években még kettő követett. 1979-ben készült el Mad Man of Martinique, 1981-ben pedig A kéz Michael Caine szereplésével.

New York és Los Angeles között váltogatta a lakóhelyét, végül az utóbbinál kötött ki. A Szakasz forgatókönyvének megfilmesítését egyik stúdió sem vállalta, de így sem maradt munka nélkül. Megbízták az Éjféli Expressz forgatókönyvének megírásával, melyért 1979-ben Oscar-díjat kapott. Részt vett A sebhelyesarcú forgatókönyvének megírásában is.

Kevesen tudják, de a Conan, a barbár (1982) forgatókönyvének megírásában is segédkezett.

Az igazi áttörést az 1986-os hozta el számára. Végre elkészíthette A szakaszt, melyet végül 8 Oscarra jelöltek, ebből 4-et meg is kapott. Az aranyszobrot Stone rendezőként hozta el, de a forgatókönyvért is jelölték. A Salvador című politikai thriller forgatókönyvéért ugyancsak jelölték ugyanebben az évben (1987).

A Vietnam-téma trilógiává bővült az évek során, 1989-ben készült el a Született július 4-én, melyet 8 kategóriában jelöltek Oscarra. A Szakaszhoz hasonlóan Stone a rendezésért megkapta a díjat, a forgatókönyvért pedig jelölték. A film producereként ugyancsak kapott egy jelölést. Tom Cruise első Oscar-jelölését köszönhette a filmnek, melyet Ron Kovic megformálásáért kapott. 1994-ben került a mozikba az Ég és Föld már mérsékeltebb sikerrel, mindössze egy Golden Globe volt a jutalma, azt is a zenéért (Kitaro) kapta.

Az 1987-es Tőzsdecápák az üzlet világába, pontosabban az iparmágnások és tőzsdeügynökök életébe kalauzol el minket. Michael Douglas megkapta élete második Oscarját Gordon Gekko megformálásáért.

Producerként sem tétlenkedett, a Szerencse forgandó (1990) Jeremy Irons számára hozta el az Oscart, jelen állás szerint az egyetlent. A Larry Flynt, a provokátorért (1996) Woody Harrelsont és Milos Formant jelölték Oscarra.  A Megmentő (1998)  is elég jól sikerült alkotás.

jfk1991-ben forgatta le a JFK- A nyitott dosszié című filmet, amit 8 kategóriában jelöltek, ebből 3-ban Stone megint érintett volt (rendező, producer, forgatókönyvíró). A filmben olyan neves színészek láthatóak, mint Kevin Costner, Tommy Lee Jones, John Candy, Joe Pesci, Donald Sutherland és Walter Mattau.

Még ugyanebben az évben került a mozikba a The Doors, melyben Val Kilmer alakít egy hatalmasat.

Az 1995-ös Nixon jelentette számára az utolsó jelöléseket, összesen 4-et, Stone, mint forgatókönyvíró volt érintett (hatodik jelölése ebben a kategóriában). A filmben emlékezetes alakítást nyújtott Anthony Hopkins, mint címadó főszereplő. Mindezektől függetlenül a  fogadtatás elég vegyesre sikerült.

A kilencvenes években olyan filmeket láthattunk még tőle, mint a Halálkanyar (1997), a Született gyilkosok (1994), vagy a Minden héten háború (1999). Utóbbi 55 millióból készült és világszerte összesen 100 milliós bevételt hozott.

Ezt követően televíziós dokumentumfilmeken dolgozott, majd 5 év kihagyás után jött a Nagy Sándor, a hódító (2004), mely 155 milliós költségéből mindösszesen 34 milliót tudott visszahozni az amerikai piacon. A nemzetközi jegy- majd később a DVD eladások már javítottak a helyzeten.

A 2006-os World Trade Center két, a romok alá szorult tűzoltó történetét meséli el.

oliver-stoneA nagy neveket felvonultató negyedik vietnami film (Pinkville) a forgatókönyvírók sztrájkja miatt nem készülhetett el, Stone egy másik produkció felé fordult, de a George W. Bush életét bemutató W. (2008) csak a Christian Bale helyett beugró Josh Brolin számára hozott elismerést.

A venezuelai elnökről készített dokumentumfilmje mérsékelt sikert aratott, ezt követően a 2008-as gazdasági világválságot meglovagolva elkészítette a Tőzsdecápák folytatását, a Tőzsdecápák: A pénz nem alszik című filmet (2010), melyet mind a szakma, mind a közönség relatíve jól fogadott és Michael Douglas számára egy Golden Globe-jelölést hozott.

A 2012-es Vadállatok Don Winslow könyvén alapul és egyfajta visszatérést jelent korai, erőszaktól és akciótól sem mentes filmjeihez.

Eddig 11-szer dolgozott együtt Robert Richardson operatőrrel.

Gyakran tűnik fel saját filmjeiben, de ha ő nem, akkor a fia biztosan.

21 éves korában letartóztatták Mexikóban marihuána birtoklásért.

Apja sikeres bróker volt, de elkövetett néhány hibát, ami – többek között – a válásához is vezetett, Stone ezeket az élményeket dolgozta fel a Tőzsdecápákban.

1999-ben letartóztatták ittas vezetésért és hasis birtoklásáért.

castro-stoneRégi barátjával, Tommy Lee Jones-szal egy napon született.

Fidel Castro barátja és csodálója, dokumentumfilmet is készített róla (Commandante, 2003).

8 színészt jelöltek Oscar-díjra az általa rendezett filmekben (Douglas meg is kapta).

1987-ben két filmjének forgatókönyvéért is jelölték Oscarra, de a díjat végül Woody Allen hozta el a Hannah és nővéreiért.

Az Amerikai pszichót (2000) DiCaprióval szerette volna leforgatni, de amikor a színész A partot választotta, ő is elhagyta a produkciót.

A hollywoodi hírességek sétányán 1996-ban kapott csillagot.

Eva Perónról is szeretett volna filmet csinálni, de vitája akadt az argentin elnökkel és dobta a projektet.

Csak a World Trade Center és a W. című filmjei kaptak PG-13 korhatár besorolást.

Már 2001-ben felkérték az Amerikai gengszter rendezésére, amiből 2007-ben lett film, de nélküle.

Valamennyi Baldwint rendezte.

A kilenc rendező közül ő az egyik, aki ugyanazért a filmért megkapta az Oscart, a BAFTA-t és a Golden Globe-ot is (A szakasz).

Az Oliver Stone – Amerika elhallgatott történelme című sorozatán 4 évig (2008-2012) dolgozott, ami az eddigi leghosszabb. A saját pénzéből 1 millió dollárt fektetett a produkcióba.

Vladimir Putinnal 2 éven át készítette az interjúsorozatát (The Putin Interviews), ez is óriási vitákat váltott ki, jól mutatja, hogy nem a dokut, hanem csak a főcímzenéjét jelölték Emmy-díjra.pitin interviews

A Conan óta jó barátságban van Schwarzeneggerrel, ráadásul mindkettőjüknek ugyanabban az épületben, ugyanazon az emeleten van egy-egy irodája. Az egyiküké a bal, a másiké a jobb oldalon, amin sokat szoktak viccelődni, kifejezve ezzel politikai irányultságukat.

oliver-stone_lSpielberg is 1946-ban született, az apja ugyancsak katona volt, gyakran készítenek történelmi filmeket (gyakran az elnökökről), mindketten rendezték Tommy Lee Jonest Oscar-jelölt szerepben, mindkettőjük filmjéért kapott színész Oscar-jelölést az elnök megformálásáért és mindkettőjük filmjeihez szokott John Williams zenét szerezni.

„Mindig is szerettem a görög viseletet. Sokkal szexibb, mint a rómaiaké, ezt el kell ismernie. Soha nem hordtak szandált. Cipőt hordtak. Szóval ne hívja kard és szandál mozinak, az isten szerelmére! Ez egy kard és cipő mozi, oké?”

„Ha eltöltött volna egy kis időt Vietnamban (George W. Bush), teljesen máshogy állna a háborúhoz.”

„Nem érzem magam különösebben öregnek, csak reggelente, amikor felébredek. Filmet csinálni fárasztó dolog, fizikailag nagyon megterheli az embert.”

„Amikor A Szakaszt csináltam, nyíltan mondogattam, hogy a marihuána segített túlélni a háborút. Az segített embernek maradnom abban az embertelen szituációban.”

Idén Cannes-ban debütált a JFK dokumentumfilmje (JFK Revisited: Through the Looking Glass) ami lényegében az 1991-es film folytatása. A Snowden volt az eddigi az utolsó nagyjátékfilm rendezése, de most előkészületben a White Lies című mozija, aminek forgatókönyvét is írja és lesz a főszereplője.

Snowden – kritika

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Örülnél, ha Jennifer Anistontól kapnál egy festményt, amin egy béka golfozik?
Következő cikk Itt a Magyar Passió, Eperjes Károly első filmrendezésének előzetese