Before the Flood – Özönvíz előtt – kritika


leonardo-dicaprio-ozonviz-elottLeonardo DiCaprio harcos környezetvédő, nála az ügy nem merül ki abban, hogy vesz egy Toyota Priust, bár tény, elsők között lett neki olyanja Hollywoodban. És hogy rögtön az elején egy kicsit elkalandozzak, gondoljunk csak kollégájára, Arnold Schwarzeneggerre, aki addig ostromolta az AM Generalt, amíg elkészítették a humvee civil változatát. Kalifornia állam kormányzójaként aztán maga is megtapasztalta, mennyire tehetetlen az ember a bozót- és erdőtüzek ellen, így nem csoda, ha ma már inkább a Toyota Kizashi mellett pózol.

De térjünk vissza Leohoz, akit régóta követek az Instán és mindig elcsodálkozom a varázslatos képein. Bálnák, orrszarvúak, oroszlánok, elefántok és még hosszasan sorolhatnám, az egész olyan, mintha a National Geographic oldaláról másolná be őket. Az igazság azonban az, hogy a színész és az ismeretterjesztő médiabirodalom együtt dolgoznak. DiCapriot több olyan országból is kitiltottak, ahol leleplezte a kormányzati korrupciót, a hivatalos szervek aktív közreműködését a fajok kiirtásában és a környezet rombolásában.

2007-ben annak Az utolsó óra című dokumentumfilmnek a narrátoraként (és producereként) láthattuk és hallhattuk őt, melyet Canney-ban Arany Kamerára jelöltek. A világszerte a Warner forgalmazta doku a globális felmelegedés hatásairól szólt, a cím (az eredeti címe a 11. óra) pedig arra utalt, hogy nem sok időnk maradt a tökölésre.

Leo nem ült a babérjain, 2014-ben az ENSZ klímaváltozásért felelős békenagykövete lett.

dicaprio-obamaAz utolsó óra óta eltelt 9 év és bár vannak részeredmények, világunk továbbra is a vesztébe rohan. Az időközben az Oscar-díjat is elnyerő színésznek egyre több ismert és elismert személyiséget sikerült az ügy mellé állítania. A The Turning Point munkacímen forgó film végül a Before the Flood címet kapta és a minap mutatta be a National Geographic csatorna világszerte (171 országban).

A dokumentumfilmet a RatPac, az Appian Way (Az utolsó órán is dolgozó stúdiót DiCaprio alapította) és az Insurgent Docs gyártotta. Rendezője az Oscar-díjas (Az öböl 2009.) dokumentumfilmes, Fisher Stevens, írója pedig a szintén dokumentumfilmekre specializálódott Mark Monroe.

Természetesen Martin Scorsese sem maradhatott ki a buliból, aki executive producerként volt jelen, de meg kell említeni Brett Ratner és James Tracker (RatPac) nevét is, akikkel Leo pl. A visszatérőn dolgozott együtt.

A Before the Flood Torontóban debütált szeptemberben, ahol rögtön szerzett egy harmadik helyet dokumentumfilm kategóriában.

A tudományos ismeretekkel nem rendelkező színészt hevesen támadják a kétkedők, de ö nem győzi hangsúlyozni, hogy nem szakértőként, hanem aggódó emberként közelít a problémához.
Az ő személyes élményei, benyomásai, meggyőződései mentén épül fel a film.

A kis Leo minden hétvégéjét a Természettudományi Múzeumban töltötte, ahol lenyűgözték a kihalt állatok, ugyanakkor a látottak mélységesen felháborították. A Föld Napja elnökeként interjút készíthetett Bill Clintonnal. Találkozott a volt alelnökkel, Al Gore-ral is, aki a 2000-es választási vereség után életét a bolygó megmentésének szentelte. Ennek jegyében született meg a 2006-os Kellemetlen igazság című Oscar-díjas dokumentumfilm.ozonvizA 2015-ös, Oscar-díjas Visszatérő című film az ember és a természet harcáról szól, központi témája a fajok kiirtása, kultúrák kipusztítása, a természet kizsákmányolása. A film cselekménye idején a felfedezők és telepesek kiirtották a fajokat, ez a tevékenység ma már tudatos és nagyobb mértékű. A sors iróniája, hogy a forgatáshoz Kanadában már nem találtak havat, ezért a stábnak 15 ezer km-t kellett utaznia.

DiCaprio beutazza a világot, szakemberekkel bizonyítékokat keres a klímaváltozás nyomaira, szakemberekkel bizonyítékokat keres a klímaváltozás nyomaira, mint pl. a korallzátonyok pusztulása, a csendes-óceáni szigetvilág lakóinak kényszerű költözése. Az aktivisták, közgazdászok, politikusok, kutatók, űrhajósok mellett olyanok is megszólalnak, mint Barack Obama, Bill Clinton, John Kerry, Ferenc pápa, Ban Ki-Moon vagy Elon Musk.

A legnagyobb probléma még mindig a fosszilis tüzelőanyagok, de szóba kerülnek olyan környezetromboló tevékenységek is, mint pl. a pálmaolaj ültetvények telepítése és a szarvasmarha tenyésztés is.

before-the-floodAz Egyesült Államokban vannak olyan politikai körök, ahol az éghajlatváltozás szót kiejteni sem szabad és kőkemény pénzeket fektetnek abba, hogy a globális felmelegedés tagadását elterjesszék. Ezek után senki ne lepődjön meg azon, hogy a környezetvédelmi bizottság elnöke a klímaváltozás legelszántabb tagadója.

A megelőzés, a kilátások és a várható eredmények mellett a film megmutatja az ellenpéldákat is, vannak olyan országok, melyek már elindultak a fenntartható jövő felé.

DiCaprio jelen van a 2015-ös párizsi klímakonferencián is, ahol megszületik az éghajlat változási keretegyezmény. New Yorkban az ENSZ békenagyköveteként szólal fel.

A film nem csak a klímaváltozás, a globális felmelegedés következményeit mutatja be, de keresi a megoldásokat is. DiCaprio aktivistákkal és a fent megemlített prominens személyekkel beszélget az ügyről, a fenntartható fejlődésről, a gazdaság átalakításáról. Ahogy mondta, a cél nem az, hogy megijessze és unásig ismételt statisztikákkal bombázza az embereket, hanem cselekvésre szólít fel és környezettudatos gondolkodásra ösztönöz.

A színész lelkesedése és optimizmusa meggyőző, tiszteletet érdemel, hogy ismertségét ilyen nemes célokra használja fel. Egyértelműen nem a népszerűség hajhászásáról van szó, nem hirtelen fellángolásról, múló hóbortról. A kétéves utazás alatt sok mindent lát, hall és tapasztal, melyek megerősítik abban, amiért elindult, amiért harcol.

10_9

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A hét röhögései (162.)
Következő cikk 13. Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál nov. 8-13.

1 Comment

  1. […] el. Ami miatt egy kis hiányérzetünk lehet, az az, hogy 94 éves mesélőnk nem említi, az egyszerű, hétköznapi ember mit tehet azért, hogy óvja a környezetet, és kicsit húzzuk a szánkat, hogy „a vállalatok meg úgysem […]