A Stranger Things sztárjával, David Harbourral készülő Hellboy rebbootból megérkezett az első hivatalos fotó, melyen a Ron Perlman-féle verzióra kísértetiesen hasonlító címszereplőt vehetjük szemügyre.
Miután a Millenium Films stúdió megvásárolta a Hellboy-franchise jogait nem tétlenkedtek és megkezdték a Guillermo del Toro által már két részben életre keltett Pokolfajzat történetének rebootját. A jelenleg Hellboy: Rise of the Blood Queen munkacímen futó projektről már tudjuk, hogy az R-besorolású történet forgatókönyvét Christopher Golden (Buffy, a vámpírok réme), Andrew Cosby (A hetedik érzék) és a Hellboy képregények atyja, Mike Mignola készítik majd. A direktori székben pedig A barlang, A kilencedik légió és több Trónok harca részt levezénylő Neil Marshall foglal helyet.
A Guillermo del Toro 2004-ben bemutatott első Hellboy filmje világszerte 99 millió dollárt hozott, a 2008-as folytatása, Az Aranyhadsereg már 160 millió dollárral büszkélkedhetett, bár nem vált klasszikussá, a kritikusok és a közönség is kedvelte, nem csoda, hogy a rajongók várták a harmadik felvonását Ron Perlman főszereplésével, melyről végül del Toro jelentette be, hogy sohasem fog elkészülni.
David Harbour egy interjúban elárulta a TheWrapnak, hogy az újraindítás sokkal sötétebb lesz és több karakterrel dolgozik majd, mint a Perlman verzió, illetve a Stranger Things-ben megformált seriff személyiségével több párhuzam is megfigyelhető lesz majd.
Bonyolult antihős, aki nem egyszerűen jó vagy rossz, csak megpróbálja a szerinte helyes dolgot tenni. Azt hiszem egy démon, aki őrült, sebezhető és idegbajos is egyben… nagyon összetett figura.
nyilatkozta Harbour a Pokolfajzatban rejlő lehetőségekről, lejjebb pedig az első hivatalos képet is megtekinthetitek róla a készülő rebootból. Mi nem vagyunk benne biztosak, hogy nem Ron Perlman szerepel a képen, annyira szembetűnő a hasonlóság:
Összehasonlításképpen íme az első és új Pokolfajzat: