Kingsman: Az Aranykör – kritika


Kingsman – Az Aranykör (Kingsman – The Golden Circle), rendezte: Matthew Vaughn; szereplők: Taron Egerton, Mark Strong, Colin Firth, Julianne Moore, Pedro Pascal, Halle Berry, Edward Holcroft, Channing Tatum, Bruce Greenwood, Emily Watson, Elton John, Jeff Bridges, Hanna Alström, Sophie Cookson, Poppy Delevingne, Michael Gambon; színes, angol-amerikai kémvígjáték, 141 perc, 2017 (16)

Szesz, drog, rock’n’roll!

Amikor eltolnak egy filmpremiert, az általában nem jó ómen. Mindkét Kingsman átesett ezen ám a hasonló sorsú első rész fejetlen őrülete után bízhattunk a folytatásban. Bár a váratlan újdonság hatása elszáll, vele együtt a 140 perc is, de egy biztos, várhatjuk a harmadik felvonást is…

A legtöbben meglepetésként élték meg Töki eredetsztoriját, noha voltunk néhányan (köztük én is), akik érezték a potenciált korábban, s már akkor hidegzuhanyként ért a film eltolása. Hisz Matthew Vaughn simán korunk legeredetibb rendezője, aki eredeti filmet még ugyan nem készített, azonban adaptált műveit annyira saját stílusára tudja faragni, hogy ez szinte fel sem tűnik. Guy Ritchie producereként indulva látta mi a recept a kultfilmekhez, tanult hozzá egy kis akciórendezést és ezeket pár évente kamatoztatja is. A mi legnagyobb szerencsénkre! A folytatások alapvető elvébe, a „többet, nagyobbat, jobbat” címszavakba oly sok ígéretes második részt láttunk már belebukni (témánál maradva: Kick-Ass 2), de ebbe a hibába Vaughn eddig tudatosan nem akart beleesni, hisz mind a fent említett példát, mind X-Menje folytatását visszautasította (azt épp a Kingsmanért), ám ezt már nem engedte el – újabb jó előjelként szolgálva.

Nos, a „többet” az kétségkívüli, a másik kettő viszont megkérdőjelezhető vagy nézőpont kérdése. A „nagyobbat” pont előbbi miatt: több apró őrültség van, mint az első részben, azonban olyan bomba, mint a templom vagy olyan feszültség, mint az ejtőernyős jelenet, nincs. Ezt mindenkinek magának kell eldöntenie, mi fekszik jobban neki, de a kis szeletek végeredményben tulajdonképpen kiteszik a templomi őrültséget, így nagyjából egálban vagyunk. Az töményen jött, a kisebb apróságok itt viszont változatosságot és nagyobb kreativitást engednek, amivel meglehetősen jól éltek. Cserébe egyik se szól akkorát, de ez tudatos.

A trailerek ezúttal is spoilermentesek, tényleg csak betekintést adnak a ránk váró fent említett agyeldobós szekvenciákba. Több fordulat is marad, bár való igaz, hogy Colin Firth visszatérését kár volt már a forgatás alatt megerősíteni (elég lett volna csak a flashbackjeit). Ez viszont nem a tényleges film baja, és így se sikerült erőltetettre. Sőt, ha nagyon figyelünk, igazából az első rész is megágyaz ennek. A sztoriról csak röviden: miután aktuális gonoszunk (Julianne Moore) elpusztítja a Kingsmant, világuralmat ugyan nem akar, de drogbáró lévén termékeinek legalizálását már igen. Ezt elég hatásos zsarolással teszi, azzal azonban nem számol, hogy a „szabók” végrendeleti protokollja egy amerikai „szeszügynökséghez”, a Statesmanhez vezet.

Ha nem ugrottátok át a fenti névsorolvasást, elég nagy és tehetséges színészekre figyelhettetek fel, az impozáns stábból azonban még így is kimaradt Vinnie Jones, akiért ugyan kár, de nélküle is kapunk három olyan sziporkázó új szereplőt, akiknek minden pillanata arany. Egyrészt – és ez nagyon fontos pozitívum – az Aranykör vezetőjeként Julianne Moore ripacskodása parádés (=ideillően rossz), de a Statesmant vezető Jeff Bridges figurája is megérdemli a hozzákötődő (angolul hagyott) szójáték valódi jelentését. Bruce Greenwood pedig nagyon elnök, nem emlékszem, hogy valaha is láttuk volna ilyennek az USA vezetőjét nagy stúdiófilmben.

A Kingsman felfedezettje Taron Egerton volt. Most is szárnyal, mint a sas, ám nála alá kell húznom az újoncság erejének hiányát. Ugye most nincs jelentős jellemfejlődési alap, de ez nem különösebben baj. Tudjuk, hogy tudna többet, de a film most nem kívánta meg. Mark Strongot fura ismét szimpla techzseniként látni az Agyas és agyatlan nyitánya után, ám kapott némi jól jövő mélyítést. Felróhatnám, hogy új kütyüt alig láttunk tőle, de a lebombázott ügynökség erre nem is adott teret. (Ez mondjuk nem mentség a Statesman készletére, amiből szintén alig látunk valamit.) Colin Firth pedig áthozza minden erényét az első részből, hármuk közül egyértelműen neki volt színészileg „a hálás” dolga. Róla ennyit. (Spoilermentesség!)

Az új beszállók közül még Pedro Pascalt kell kiemelni, hisz ő kap igazán fókuszt az amcsi cowboyokból. Sziporkázik is, hozzá köthetően csak annyi negatívum van, hogy kicsit jobban is belemehettek volna az angol-amcsi kultúrák közti különbségek kifigurázásába. Bár, ha meg azt vesszük, hogy azt elég sokat láttuk már más alkotásokban, talán nem gond, hogy az időt inkább betegebbnél betegebb akciókkal töltjük. Csupán érdekes lett volna Vaughn szemüvegén keresztül a téma. (Amúgy az első részben Mark Hamill hasonlított bizonyos szögekből Koltai Róbertre, Pascal itt most néha Rudolf Péter, majd figyeljétek!) Halle Berry túl sok játékidőt nem kap, ez semleges, viszont Channing Tatumból jól esett volna még. Hiába volt előtérben a kampányban, messze nem olyan hangsúlyos, mint várnánk, van is kimaradt trailerjelenete.

Akadnak még visszatérők az első részből. A svéd hercegnő jópofa Bond paródia végpoén volt két éve, de kezdeni kellett vele valamit. És itt bicegett leginkább a film. Zemeckis például a Vissza a jövőbe végét csak gegnek szánta a repülő Deloreannel, ám amikor folytatni kellett, elég jól boldogult a kényszerű jövővel. Nos, ez itt nincs meg, de bátor, hogy ezzel próbáltak továbbmenni az egyértelmű sablon helyett.

Habár én a dinamika miatt kicsit reménykedtem az egyértelmű – nem feltétlen romantikus – sablonban, Roxyban (a lány… Kingswoman… Kingslady?), ám őt is takaréklángra tették. Akit azonban kicsit túltoltak, az az előző rész sznobja, Charlie. Nem az a baj, hogy Töki nemezise, de ezt megoldhatták volna valami független, személyes szálon is – helyet hagyva így Vinnie Jones-nak. Csak egy csicska lett bosszúszomjas szemét helyett, pedig utóbbi jobban illene hozzá. Volt tehát szesz (Statesman), drog (Aranykör), de hol a rock’n’roll?

Ott ül Julianne Moore gonoszának házi színpadán az elrabolt Elton John képében. Vele vékonyjégre értünk, biztos megosztó lesz. Attól függ, ki hogy áll hozzá. Nem a zenéjéhez, hanem mint emberhez. Van egy jól felvezetett pillanat, amit félsz, hogy kimondanak (függetlenül attól, mi a véleményed), de végül csak nem teszik. Ez így megint sablonellenes, és bár épp ezért végül is jól sül el, de tök fölösleges. Sokak számára pedig idegesítő lesz. DE! Egyedül csak az a pillanat. A cameónál több, rendes szerepet kapó Eltonhoz ugyanis inkább kötődik a film talán legjobb jelenete, mint a legrosszabb. Matthew Vaughn zeneválasztása ezúttal is csillagos ötösre vizsgázott, mely csúcspontja egyértelműen a Saturday Night’s Alright for Fighting. Mint két éve a Free Bird!

Fényképezés és vágás tekintetében 1:1-ben átemelték a stílust. Jól követhető minden, ám akár a templomnál, most is többször kell megnézni a történteket, mert elsőre aligha fogja föl az ember. Vagy amíg azzal próbálkozik, valami másik beteg ötletről lemarad bámulás közben. S mivel itt nem egy 5 percet kell koncentráltan értelmezni, ez sokakban a túltolást jelentheti.

Akikben viszont nem, azokban a szavatosságot és az újranézhetőséget fogja. Az újdonság varázsa tényleg elmarad, de ezt inkább csak a seperc alatt elrepülő játékidő után érzi az ember. Közben maximum akkor, ha az elsőre se kattantál rá. 5-8 percet lehetne faragni a játékidőből, és akkor az előd hosszát kapnánk, aminél az ütemezés kifogástalan volt, de itt eleve több az akció, ami miatt talán nem annyira feltűnő az a röpke plusz 10 perc. Méltó folytatással állunk tehát szemben, amit – akár egy jó italt – ízlelni, érlelgetni, majd befogadni kell. Elvégre a pia sem esik jól, ha nem bírjuk az alkoholt…

(Stáblistás jelenet ezúttal nincs, de a nevek kiírását még érdemes megvárni, mert van egy szellemes köszönetnyilvánítás a folyó feliratok előtt.)

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Linda Hamilton ismét Sarah Connor lesz
Következő cikk John Cleese még mindig az egyik legviccesebb ember a Földön