Banderas és Penélope Cruz lesznek Almodovar új filmjének főszereplői


fotogaleriafamosos 102633 980

Pedro Almodovar (Mindent anyámról, Beszélj hozzá) bejelentette következő projektjét Antonio Banderas és Penélope Cruz nevével fémjelezve.

A Deadline cikkéből az is kiderül, hogy a  Dolor Y Gloria (Pain and Glory ) címet viselő film forgatásait a spanyol direktor júliusban kezdi meg, a sorban 21. alkotása a filmkészítést, a színházi alkotást, valamint a teremtéstől elválaszthatatlan nehézségeket helyezi majd a középpontba.

Banderas és Asier Etxeandía, mint főszereplők, míg Cruz és Julieta Serrano mint mellékszereplők bukkannak fel az egy rendező bukásának felidézésre koncentráló történetben. Almodovar a Pain and Glory cselekményéről tett nyilatkozata alapján számíthatunk rá, hogy visszakanyarodik az eredeti stílusához, ami magában foglalja:

Az első szerelemet, a második szerelemet, az anyát, a halandóságot, egy színész halálát, akivel a rendező együtt dolgozott, a ’60 -as, ’80 -as éveket, és az idő múlását, ami ürességet eredményez.

Ez felvet pár érdekes kérdést is az eddig premierdátum nélküli filmről, például, hogy Almodovar saját életéből merít-e az új filmjéhez, illetve, hogy a témáját tekintve vajon a 68 éves direktor a búcsúra készül-e új filmjével a szakmától.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Összefoglaló videók a Westworldhöz és fotók az új évad premierjéről
Következő cikk Steven Spielberg DC szuperhősfilmet készít