7 vérfagyasztó nap – kritika


7 vérfagyasztó nap (Entebbe), rendező: José Padilha, szereplők: Rosamund Pike, Daniel Brühl, Eddie Marsan, angol krimi, 107 perc, 2018. (16)

7 vérszegény nap

7 vérfagyasztó nap a jelenlévők, 107 kevésbé vérfagyasztó perc a nézők számára. Korrekt mozi, aminek esze ágában sincs lepipálni a Münchent.

1976. június 27-én a Palesztin Népi Felszabadítási Front és a német Forradalmi Sejtek nevű szervezet két-két tagja Athénban feljutott az Air France 139-es – Athénból Párizsba tartó – járatára és a görögországi felszállás után hatalmába kerítette a gépet. A terroristák először a líbiai Bengáziban feltöltötték az Airbus 300-at, majd továbbrepültek Uganda fővárosába. Az Air France járata június 28-án szállt le Kampalában, ahol az ugandai diktátor, Idi Amin Dada szívélyes vendéglátónak bizonyult, átadta a terroristáknak a repülőtér terminálját, hagyta, hogy újabb palesztin fegyveresek csatlakozzanak hozzájuk, sőt, saját katonáit is kirendelte a védelmükre. A gépeltérítők az utasokat két csoportra osztották, az izraeli állampolgárok, illetve a zsidó származásúak kivételével mindenkit elengedtek, 94-en maradtak túszként, akikhez a repülőgép személyzete is – önként – csatlakozott.

 

Időközben rengeteg olyan dolog látott napvilágot, melyek tovább árnyalják az indítékokat, az egész megítélését. Ma már nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy német túszejtők bárkit is meg akartak volna ölni hidegvérrel, egyszerűen csak hittek egy eszmében és Ulrike Meinhof börtönbeli öngyilkossága (melyben nem igazán hittek) után meg akarták mutatni a világnak, hogy a szervezet még él és aktív. Az esetet taglaló írások többsége Wilfried Bösét (Daniel Brühl) tünteti fel értelmi szerzőnek és vezetőnek, a filmben ő egy sokkal komplexebb valaki szeretne lenni, aki harcol a lelkiismeretével („nem vagyok náci, csak idealista”) és emiatt sokat hezitál. Az idő múlásával egyre erőtlenebbé válik, amit mind a palesztinok, mind társa, Brigitte Kuhlman (Rosamund Pike) is észrevesz és nehezményez, a nő ugyanakkor egyre elszántabbá válik. Indítékuk eléggé zavaros, a palesztinok közül egyvalakit emelnek ki, akinek a családját izraeli katonák öltek meg, ő pl. nem is érti, hogyan lesz egy jóléti állam polgára szélsőségesen baloldali és kapitalizmus ellenes.

 

Ezekbe az egyébként nem túl szerencsésen kidolgozott eszmefuttatásokba kapcsolódik be a repülőgép fedélzeti mérnöke (Denis Ménochet), aki egyfajta kollektív lelkiismeretként van jelen és valahogy mindig győztesen kerül ki a beszélgetésekből (mérnöki tudás vs. fegyveres terrorizmus és zavaros ideológiák). A másik helyszín az izraeli kabinet, ahol Simón Peresz (Eddie Marsan) védelmi miniszter, Motta Gur tábornok (Mark Ivanir) vezérkari főnök, Jichák Rabin (Lior Ashkenazi) miniszterelnök, valamint a többi fejes folytatnak ádáz vitát a válaszlépésekről és azok várható következményeiről. Van még egy harmadik szál is, melynek főszereplője az egyik kommandós, Zeev Hirsch (Ben Schnetzer) és annak kedvese, aki egy táncos darabot próbál (a világhírű Batsheva társulat előadásában), ami rendre visszatér majd. Maga az akció a valóságban szűk egy óra, amit a film ennek törtrésze alatt intéz el (a korábbi feldolgozásoknak, filmeknek, könyveknek és az internetnek köszönhetően, a téma iránt érdeklődők, ha nem is unásig, de biztosan jól ismerik már a sztorit), inkább a túszejtők közötti és a kormánybeli beszélgetésekre helyezi a hangsúlyt.

Padilha, aki történetmesélésben kifejezetten jó, talán maga is felmérte, mennyire összetett és bonyolult ez a korszak a maga háborúival, diktátoraival, eszméivel és mozgalmaival. Nem is áll szándékában a dolgok legmélyére ásni, inkább mindenből ad egy kis ízelítőt, de a végeredményről éppen a vérfagyasztó jelző nem jut az eszünkbe. Korrekt mozi, de nem fogjuk sem leszakítani a karfát, sem lerágni a körmünket. A forgatás talán legizgalmasabb jelenete az lehetett, amikor a máltai repülőtéren (aki járt már arra, annak ismerős lehet a terminál belső tere és a görögnek álcázott, szürke-piros, Gozo szigetén évtizedekig szolgálatot teljesítő busz) egy valódi, eltérített líbiai repülőgép szállt le nem messze a stábtól. (Mint utólag kiderült, a gépeltérítők nem igazi gránátokat és fegyvereket használtak.) Ezt viszont nem látjuk.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Mike Myers szerint jöhet az Austin Powers 4
Következő cikk Itt az első előzetes a The Predator filmhez