Itt A tetovált lány folytatásának első magyar nyelvű előzetese


borito 17

Noomi Rapace és Rooney Mara után A koronából ismert Claire Foy ölti magára Lisbeth Salander, vagyis a tetovált lány szerepét az Ami nem öl meg első előzetesében.

Az utoljára 2011-ben bemutatott David Fincher-féle A tetovált lány bár Oscar-díjat is bezsebelt ráadásul a kasszáknál sem teljesített rosszul, sosem jutott el a folytatásig, ezzel a Millenium-trilógia megvalósítása végleg elhalt.

Az Ami nem öl meg éppen ezért nem a Fincher-film folytatása, a Sony ugyanis ezzel indítja újra a sorozatot, ami az eredeti regényeket író Stieg Larson halála után kiadott David Lagercrantz által kreált The Girl in the Spider’s Web könyvet veszi alapul, ami nem mellesleg szintén trilógia.

A tengerentúlon novemberben debütáló filmet az a Fede Alvarez rendezte, aki a 2016 nagy szenzációjának számító Vaksötétet is tető alá hozta, míg a forgatókönyvet Alvarez mellett Steven Knight (Tabu) és Jay Basu (Monsters: Sötét kontinens) jegyzi. Foy mellett Daniel Craig után a Borg/McEnroe-ban feltűnt Sverrir Gudnason játssza a Millenium főszerkesztőjét, rajtuk kívül pedig olyan nagy nevekkel erősít a stáb, mint Vicky Krieps a Fantomszálból, Sylvia Hoeks a Szárnyas fejvadász 2049-ből, vagy Claes Bang A négyzetből.

Az első hivatalos poszter is befutott a az Ami nem öl meg filmhez:

poster 1

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk 13 világhírű színész, aki megviccelte a rajongóját
Következő cikk Befutott az Így neveld a sárkányodat 3. első szinkronos előzetese