Rengeteg Star Wars-film készül még a jövőben


borito

Tom Kane A klónok háborúja animációs sorozat szinkronszínésze legalábbis úgy tudja, hogy a Lucasfilm jelenleg 9 újabb Star Wars projekten munkálkodik.

Vagyis úgy tűnik, hogy a stúdiónak a Solo: Egy Star Wars-történet csúfos bukása után esze ágában sincs lassítani és ritkítani az évente érkező SW-filmek sorát, miközben a 2015-től kezdődött Disney-korszakban debütált eddigi négy film folyamatosan csökkenő bevételei is arra engednek következtetni, hogy a Lucasfilm taktikája már a közönség számára is túl sűrű.

Kane, aki Ackbar admirálist és Yodát szólaltatta meg nem nevesítette az egyes filmeket, de annyit megemlített, hogy nincs közöttük a legnagyobb Jedi mester, Yoda spin-off projektje.

A 9 film között viszont biztosan ott van a már bejelentett J. J. Abrams rendezte IX. rész, a Rian Johnsonra bízott Skywalker családtól elszakadó trilógia, a sokak által áhított Kenobi– és Boba Fett-film illetve a Trónok harca alkotópárosa, D.B. Weiss és David Benioff saját projektje, ami nagy valószínűséggel egy sorozat lesz. Tehát marad két, eddig még meg nem erősített film, amik akár lehetnek spin-offok is, mint például a pletykált Lando különálló filmje.

A legnagyobb kérdés, hogy a Lucasfilm az eddig ismeretlen filmek címét és premierdátumát mikor jelenti majd be, a stúdió részéről a logikus lépést a 2019. áprilisában megrendezendő Star Wars Celebration jelentené. Ahogy azt is érdekes lesz látni, hogy vajon sikerül-e a Star Wars-filmek áradatából fakadó minőségi romlásra és egyre csak csökkenő érdeklődésre tapaszt találniuk, ugyanis ha mindezt nem sikerül kiküszöbölnie a stúdiónak, akkor az is előfordulhat, hogy a betervezett projektek közül többet eltörölnek.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A hét röhögései (246.)
Következő cikk Hihetetlen bevételt produkált a Hihetetlen család 2.