Szupercella 2: Hades − kritika


Szupercella 2: Hades (Escape Plan 2: Hades), rendező: Steven C. Miller Szereplők: Sylvester Stallone, Dave Bautista, Xiaoming Huang, Amerikai akciófilm, 93 perc, 2018, (16)

Túl a csúcson

Öt évvel ezelőtt még izgatottan vártuk a Szupercella című filmet, melyben végre a két színészóriás, Stallone és Schwarzenegger közösen játszotta a főszerepet. Jót poénkodtak együtt, viszonylag gyorsan eltelt a közel két órás játékidő, a filmet azonban nemigen vettük elő azóta, egy középszerű alkotás volt csupán.

Amikor bejelentették a folytatást, meglepődtem. Amikor a stáblistát szemezgetve kiderült, hogy Schwarzenegger már nem szerepel a folytatásban, meghökkentem. Amikor a film első harmadán túljutottam…ledöbbentem.

Sosem jutunk ki ebből a filmből.

Az expozícióban még egy viszonylag (ismétlem: viszonylag) jól megkoreografált akciójelenetet láthatunk, itt még akár elismerően hümmöghetnénk is. Ezt azonban egy olyan ocsmány robbanás zárja, amely a CGI-technológia legalja! Mondhatnánk akár, hogy ez a robbanás már előrevetíti a film kvalitását, és egyben lezárja a pozitív pillanatokat is.

A történet szerint Ray Breslin (Sylvester Stallone) már visszavonult, új csapatával embereket szabadítanak ki különböző börtönökből. Az egyik akció azonban tragédiába torkollik, mivel a csapat egy meglehetősen makacs tagja, Kimbral (Wes Chatham) a saját feje után megy, és ebből kifolyólag egy ember meghal. Breslin természetesen száműzi a srácot a csapatból. Ezután a csapat másik tagját, Shut (Xiaoming Huang) a Hades nevű hi-tech börtönbe hurcolják, Stallone pedig csapatával minden erővel igyekszik őt kimenteni onnan, illetve rájönni, hogy ki juttatta oda, míg végül ő is a börtön falain belül találja magát. A csavar − már ha beszélhetünk ilyenről − azonban egyáltalán nem lesz meglepő…

Kilövöm a szervert, hátha így sikerül eltüntetnem ezt a filmet.

Ennyit a sztoriról, lehetne ezt még ragozni, de nem érdemes, nincs benne több. A börtönben egyébként a rabok viadalokon harcolnak egymással, ez az ötlet így 2018-ban már irtó gyenge, de a tálalás már Van Damme Véres Játék című filmjének debütálása idején is erős fintorgást váltott volna ki belőlünk.

Stallone egysorosai erőtlenek, fárasztóak, ő maga pedig a játékidő utolsó negyedéig végig a háttérben marad, a filmet Xiaoming Huangnak kellene a hátán elvinnie, azonban az egész forgatókönyv akkora katyvasz, hogy a film bizony nem is igazán rajta bukik el, viszont  mindegyik színészen − így még  Dave Bautistán is − egyfajta kényszer érezhető, mintha csak egy börtönbe zárták volna őket a forgatás idejére…

Szóval azt állítjátok, hogy nélkülem nem tudjátok összehozni minden idők legrosszabb folytatását?! Benne vagyok!

A cselekményvezetés összecsapottsága, az értékelhető színészi játék hiánya, a poénosnak szánt, de annál fárasztóbb dialógusok mind-mind arra sarkallnak minket, hogy a film megtekintése ellen szóljunk. Ennyi azonban úgy tűnik, nem elég. A film végén hallható (NEM spoiler!) klasszikus Liam Neeson mondat − „Nem tudom, ki maga, de bárhol is legyen, meg fogom találni” − még rúg egyet a megrökönyödött nézőn, és nem rest kilátásba helyezni egy újabb folytatást.

Ha börtönfilmet szeretnénk nézni, egészen biztosan nem ezt az alkotást fogjuk elővenni a közeljövőben, hiszen egy olyan ZS-kategóriás film benyomását kelti mindez, melynek legnagyobb erénye, hogy „csak” 90 perces.

A holnap 72. életévébe lépő Sylvester Stallone bizony elfelejtette, hogy a csúcson kell abbahagyni. Ő pedig ezen már régen túljutott… A filmben hangoztatott tanácsát, miszerint „mindenkinek kell egy B-terv”, talán ő maga is megfogadhatná. Sokan Stallone filmeken nőttünk fel, tiszteljük-becsüljük a munkásságát, de atyaúristen hogy adhatta ehhez az (újabb) rettenethez Sly a nevét?

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Amerikában a Netflix népszerűbb, mint a televíziózás
Következő cikk 10 izgalmas film és sorozat az amerikai történelemről