
Here come the Men in Black
Tegyük fel, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban. Míg egyesek féltve őrzik ezt a titkot, mások éppen azon dolgoznak, hogy mindenki megtudja az igazságot. De vajon kell nekünk az igazság? Steven Spielberg A leleplezés napjában ezt a kérdést boncolgatja és milyen jól teszi. 
Margaret Fairchild (Emily Blunt), a helyi televízió időjósa élő adásban kezd el egy furcsa, kattogó nyelven beszélni, majd azt veszi észre magán, hogy mindenkivel szót ért és mindenkinek belelát a fejébe. Barátja Jackson (Wyatt Russell) értetlenül áll a dolgok előtt, bár maga Margaret sem tudja, mi is történik vele pontosan. Az internetre feltöltött szokatlan időjárás jelentés a Scanlon vezette titkos szervezet figyelmét is felkelti, ezért neki is menekülnie kell. Az üldözötteket a titokzatos Hugo (Colman Domingo) segíti a háttérből, aki nagy dobásra készül. Eközben a világ forrong, az emberiség a III. világháború küszöbén áll.
Na de, mit is kell érteni egy tapasztalt és befolyásos filmes esetében számvetés alatt? Pl. elkészít egy klasszikus kedvencet a saját szája íze szerint (West Side Story), esetleg egy önéletrajzi elemekkel átszőtt filmben mesél nekünk a mozgókép iránti gyermeki rajongásáról (A Fabelman család) vagy fogja magát és mindent belesűrít egyetlen történetbe, amit a világról, az emberekről, a hitről és az univerzumról gondol (A leleplezés napja).
Spielbergnek a sci-fi az egyik erőssége, ami egyébként kifejezetten hálás műfaj (még akkor is, ha ez a film thrillerként van aposztrofálva), ha a világmindenséghez való viszonyunkról szeretnénk filmet csinálni. Van benne hely társadalomkritikának, közösségi médiának, fejlett technológiának, földönkívüli életnek, hitnek, de drámának, akciónak, szerelemnek, izgalomnak is. A leleplezés napjában ezek mind benne vannak, bár az igazi mélységek és magasságok hiányoznak.

A leleplezés napja észrevétlenül sűrít magába mindent, amit Spielberg az univerzumról és benne rólunk, az emberekről gondol. Egzisztenciális kérdéseket felvető látványos sci-fi, ami minden képkockájában magán viseli a rendező kézjegyét. Nem hibátlan, de nem is szentimentális, unalmas vagy kaotikus. Jó nézni és jó róla beszélgetni.


