Al Pacino, avagy Viagra a férfi egónak


Al Pacino színészi életműve nemhogy elhalványult volna az idők tükrében, hanem nagyobb erővel csillog, mint valaha.

A családomban mindig is nagy kultusz övezte A Keresztapa-trilógiát. Ezeknek a filmeknek a művészi értékükön felül van egy olaszos sármja, aminek nehéz ellenállni. Nem is nagyon akartunk persze. Már korábban is kapcsolatba kerültünk az olasz kultúrával ilyen vagy olyan formában. A dédapám tüzér volt Isonzónál és a taljánok kartácstűzzel köszöntötték. Később apám is rendszeresen járt üzleti utakra Pesaro környékére a tengerhez. Őt már kardhallal és finom pastával fogadták. Hamar nagy szerelmesei lettünk tehát az olasz konyhának és a dolce vitának. Coppola klasszikusa is egy ilyen olasz bevésődésünk lett. A gengszterfilm külsőségein túl a film sok olyan értéket felvonultat, amivel minden néző azonosulni tudott. A történet középpontjában a család állt, és a férfiak nagyon férfiak voltak, a nők meg nagyon nők, Al Pacino pedig olyan dermesztő tekintettel tudott nézni a csónakház félhomályában, hogy a vér is meghűlt az ereinkben. De sok hó lehullott a Paramount stúdió hegycsúcsára, mire idáig jutottunk.

Alfredo James Pacino 1940-ben született Manhattanben olasz-amerikai családban. Mivel az órákon unatkozott, az iskolai színjátszó körben kötötte le az energiáit. Később ez a szabadidős tevékenység hivatássá nőtte ki magát. Jelentkezett a legendás Lee Strasberg dirigálta Actor Studióhoz, ahol elsajátította az akkor forradalminak számító method acting színészpedagógia módszert. Később érdeklődése a mozi felé fordult. Az első nagyvásznas (Pánik a Tű parkban) alakításával hívta fel magára Francis Ford Coppola figyelmét, aki meghívta a készülő A Keresztapa castingjára. A stúdió mereven elzárkózott Pacino szerződtetésétől, de Coppola ragaszkodott a választásához. Olyan kitartóan hívogatta a színészt, hogy az akkori barátnője már sírva könyörgött a rendezőnek: ne zaklassa őket folyton a telefonjaival. Végül sikert ért el és ettől kezdve már ismerjük a történetet. Al Pacino megtestesítette a régivágású férfiasság ethoszát. Alacsony volt? Igen. Olasz-amerikai volt egy waspek (fehér protestáns amerikaiak) uralta világban? Igen. Ismerte bárki is előtte? Ugyan dehogy. Számított ez bármit is A Keresztapa után? Az égvilágon semmit.

Az első Keresztapában nyújtott alakítása nem csupán azért volt felejthetetlen, mert szinte ráöntötték a szerepet. Az a színészi út, amit bejár az eminens jófiútól a szuggesztív tekintetű keresztapáig egyedülálló a mozi történetében. A későbbi filmjeiben ezeknek a szélsőségeknek a felmutatása színészi játékának védjegyévé vált. A Serpico című film becsületes zsaruja igyekszik harcolni az őt körülvevő korrupció ellen, de idővel ráébred, hogy a farkasok közt báránynak lenni hálátlan szerep. Ennek ellentéteként Brian de Palma klasszikusában egy nincstelen kubai emigráns kapaszkodik fel az alvilág csúcsára. De szilaj gyönyörnek vége is szilaj, a Tony Montana végül erőszakos halált hal a palotájában. Al Pacino minden szerepét átjárja a szenvedély. Ennek ékes példája az Egy asszony illatában alakított vak háborús veterán figurája. Minden emberi nyomorúsága és elesettsége ellenére leckét ad egy apakép nélküli zsúrfiúnak, hogyan kell udvarolni a nőknek és élvezni az életet. Szerintem a táncjelenet minden néző fejében megmaradt, de a Ferrari hajtás (vakon!) is átfogalmazta mindazt, amit korábban a bravadóról gondoltunk.

Michael Mann Szemtől szemben című klasszikusában Robert de Niróval ül le kávézni egy emlékezetes jelenetben, és azt is megtudhatjuk tőle, hogy egy férfitól a nőjét ugyan elvehetik, de a tévéjét soha. Az ördög ügyvédjében magát a Gonoszt alakítja. Mindannyian tudjuk, hogy a filmvásznon és az életben is a rossz mindig szexibb, mint a jó. Mindezt számtalan idegen nyelv folyékony ismeretével, gyönyörű nőkkel és hibátlanul szabott öltönyeivel bizonyítja. És azzal a sátáni kacajjal, amivel csak ő rendelkezik. Végül beszéljünk a Minden héten háborúban megformált karakteréről, Tony D’Amatóról. A csapathoz intézett motivációs beszéde azóta is köröz az interneten, mint a bátorításra szoruló ember utolsó mentsvára. Legyél te tétova kamasz, veterán cégvezető, vagy csak egy elnyomott férj: Al Pacino monológja után vér költözik a pucádba, abban biztos lehetsz.

Itt meg is érkeztünk a lényeghez: Al Pacino filmjei után a férfiba újra élet költözik. A tartása megváltozik, haját hátrasimítja. A hangjából magabiztos nyugalom árad. Reggel kimegy a konyhába és ellentmondást nem tűrően főz magának egy kávét. Az utcán úgy szorongatja Starbucksos tumblerét, minta a Reichstagra zászlót kitűző szovjet katona. Még a buszon is keményen beleáll a helyzetekbe. A nőket nyájasan előreengedi, de a tolakodókat lézerpillantásával némítja el. A buszról leszállva már múlni kezd a szer hatása. A gerincét a főnök hívása, egy kifizetetlen UPC számla, és további borús életkilátások roppantják meg. Mire leveszi a kabátját és üdvözli a kollégáit, ugyanaz a Gipsz Jakab ül le az íróasztalhoz, aki tegnap a film előtt volt. Mindig csak 30 percig tart a varázs. Addig viszont verhetetlen érzés.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A Szólíts a neveden Oscar-jelölt sztárja is csatlakozott Villeneuve Dűne remake-jéhez
Következő cikk A Disney mese, aminek a videokaziját egy balatoni nyaraló áráért veheted meg