Egy kis szívesség – kritika


Egy kis szívesség (A Simple Favor), rendező: Paul Feig, szereplők: Anna Kendrick, Blake Lively, Henry Golding, amerikai krimi, thriller, 117 perc, 2018. (16)

Amikor két külön világ találkozik és minden a felszínre tör.

Adott egy túlbuzgó, özvegy szuperanyu (Anna Kendrick), aki mindig rengeteg feladatot vállal magára és versenyt űz a fantasztikus szülői szerepből.  Megismerkedik egy extravagáns, a mérhetetlen stresszét szarkasztikus és sokszor kegyetlen kijelentésekben levezető anyatársával (Blake Lively), akinek a kedvenc délutáni elfoglaltsága a száraz martini iszogatása és a másokkal való kötözködés. Bár láthatóan szereti a fiát, azért elég sokat elmond a stílusáról, hogy a gyereket csettintve és parancsolva hívja, mint egy kiskutyát. A kissé prűd Stephanie teljes boldogságban ontja a szeretetét újdonsült „legjobb barátnőjére”, elfecsegi neki legféltettebb titkait és szívesen vigyáz a gyerekére. Cserébe életvezetési tanácsokat, önmagáért kiálló magatartást tanul, no meg hogy hogy is készül a tökéletes martini. Aztán egy nap eltűnik az imádott Emily, és itt kezdődnek a bonyodalmak.

Néző legyen a talpán, aki elsőre határozott véleményt tud alkotni. A filmmel talán az a legnagyobb probléma, hogy ő se tudja mit akar magától. Hogy éppen melyik műfaj az igaz, az gyakran jelenetenként változik. Krimi, mert nyomozni kell. Thriller, mert soha nem tudhatod kiben lehet megbízni és sötétebbnél sötétebb titkok és vágyak kerülnek előtérbe, amik rendesen nyomasztják a kedves mozilátogatót. Felmerül a romantika műfaja is, hiszen itt aztán van minden, akár egy jó Trónok harca részben. Néha pedig, mint egy agyonismételt vígjátékban a sokszor ripacs sablonkarakterek sablonszövegeket komolyan vehetetlen komolysággal adnak elő teljesen irreális szituációkban. Jó esetben ezeken azért lehet nevetni.

Ha a szereplőket vizsgáljuk, nehéz eldönteni, hogy Emily vagy Stephanie szélsőséges karaktere frusztrálóbb-e egy átlagos ember számára, de az biztos, hogy a két színésznő kiválóan vette az akadályt. Bármennyire is unszimpatikusak vagy éppen kedvelhetőek, az ő kapcsolatuk teszi igazán élvezhetővé az Egy kis szívességet. Aztán itt van nekünk még Sean (Henry Golding), az eltűnt asszony férje. Gyakorlatilag ő állt legközelebb a normálishoz. Talán úgy lehet a legkönnyebben leírni, hogy az a szerethető gyáva alak, akivel hol egyetértesz, hol pedig teljesen megkérdőjelezed a döntését, de elfogadod, mert érzed, hogy olyan, mint mindenki, végtelenül emberi. A mellékszereplők feledhetőek, néhány jó poén kötődik hozzájuk, de különben hozzák a két-három szavas karakterleírást, amit kaptak: butácska biztosítási ügynök, pletykás szülőtárs, gyanakodó rendőr.

Határozott érdeme ennek a kriminek, hogy egészen elgondolkodtató kérdéseket vetett fel. Ehhez azért kell bátorság, de jól tálalták. Emellett, bár néhol indokolatlan volt a történethez képest, hangulatos zenéket választottak aláfestésnek. (Bár elismerem, hogy a Bor, mámor, Provance óta elfogult vagyok a limonádé francia slágerek iránt.) A divat iránt fogékonyak pedig örvendezhetnek a jelmeztervező munkásságát látva, hiszen töménytelen mennyiségű ruhát vonultatnak fel.

Összegezve a csavarok időről-időre kiszámíthatatlanok, és nem mindig pozitív értelemben. Az utolsó fél órában legalább négyszer változik, hogy ki kinek hisz és sokszor nem látni az összefüggést, vajon mégis mi befolyásolta őket két jelenet között. Műfajában meghatározhatatlan, ha mindenképpen választani kell, akkor legyen thriller, ami bár a világot nem fogja megváltani, egy esti szórakozásnak bőven elfér. Fogyasztása martinivel ajánlott.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Hány magyar filmre emlékeztek, amit valaha Oscarra jelöltek?
Következő cikk Megérkezett az Aranyélet utolsó évadának harmadik előzetese