A ma 75 éves George Lucas portréja


gg

George Walton Lucas Jr. 1944. május 14-én született a kaliforniai Modestoban (egy diófarmon). Három lánytestvére volt, elsősorban ők gondoskodtak róla, mert édesanyjuk sokat betegeskedett. Apja egy írószerboltot vezetett, sokszor segített neki a munkában.

gEgészen korán megmutatkozott, hogy lételeme a szórakoztatás, de a sebesség hajszolása sem állt távol tőle. Az udvaron rendezett előadásokat később a film, a saját maga által eszkábált pedálos autót pedig a cross- és gyorsasági versenyek váltották. Egy versenybaleset során súlyos tüdősérülést szenvedett (1962), visszavett az iramból, ám ekkor még úgy volt, író lesz belőle.

Középiskolai jegyeivel nem igazán büszkélkedhetett, ezért a helyi főiskolára jelentkezett. Érdekelte a pszichológia és az antropológia, de írástechnika órákat is vett. Mikor sikerült a tanulásban felzárkóznia, jelentkezett a San Francisco-i Állami Egyetemre. Aztán mégsem lett író, mert egy barátja elcsalta a Dél-Kaliforniai Egyetemre. 1964-ben költözött Los Angelesbe, ahol animációs szakra járt. Itt barátaival bérelt lakást és megismerkedett Haskell Wexler (1922-2015) operatőrrel. Vizsgáit letéve vágóként, világosítóként és segédoperatőrként talált munkát, valamint elvállalt az operatőri szakon egy tanársegédi állást. Szabadidejében a THX 1138:4EB című filmtervét csiszolgatta.

Az egyetemen maradva megszerezte diplomáját, megkezdte a THX (Electronic Labyrinth THX 1138 4EB, 1967, rövidfilm, 15 perc) vágását, mellette dokumentum- és rövidfilmeket is forgatott. Munkáit benevezte egy diák fesztiválra, ahol a THX elnyerte a fődíjat és több más filmjét is díjazták.

1967 nyarán negyedmagával lehetőséget kapott arra, hogy Carl Foreman producer részére rövidfilmet készítsen a Mackenna aranya forgatásáról. Ugyanebben az évben ősszel elnyert egy ösztöndíjat és gyakornokként bekerült a Warner Bros. stúdióhoz. Munkaidőben volt kameraman, mikrofonos és művészeti vezető is, hajnalonként pedig a THX-en dolgozott. Az állandóan magánál tartott kamerával Coppolát filmezte munka közben (Szivárványvölgy 1968).

fin
George Lucas az 1968-ban bemutatott Szivárványvölgy forgatásán

Megismerkedett John Kortyval (Oscar-díjas dokumentumfilmes), aki egy bérelt istállóban rendezte be filmstúdióját. Lucas és Coppola Korty segítségével találtak rá egy raktárra San Franciscóban, itt alapították meg az American Zoetrope-ot, melyhez sorra csatlakoztak a barátok (1969).

Coppolával 1971-ben készítették el a THX 1138 egész estés változatát (86 perc), ezt követően leszerződött A keresztapához (1972), Lucas pedig megalapította a Lucasfilmet. OMM hangját James Wheaton kölcsönözte, Lucast lenyűgözte a viszonylag ismeretlen színész hangja, de a stúdió egyébként Orson Wellest akarta.

1973-ban írta és rendezte meg az American Graffitit, ami Golden Globe-ot nyert és 5 Oscarra-jelölték. Érdekesség, hogy a filmben az egyik autó rendszáma THX-1138.

1973 és 1974 között elkezdett dolgozni egy forgatókönyvön, ebből lett az 1977-es Star Wars IV. rész – Egy új remény. 1975-ben megalapította az Industrial Light & Magicet, mely a filmjeihez készítette a speciális effekteket. A Sprocket Systems nevű cége a Star Wras hangvágásáért és hangkeveréséért felelt, ezt ma Skywalker Soundként ismerjük. A filmtervet a nagy stúdiók mind elutasították, végül a 20th Century Fox bólintott rá. Lucas lemondott a rendezői tiszteletdíjáról, cserébe a bevételek 40%-át kérte és a kereskedelmi jogokat. A film minden addigi bevételi rekordot megdöntött, újraértelmezte a blockbuster fogalmát és nem mellékesen hat Oscart nyert (és egy speciális díjat a hangeffektekért) megannyi más díj és jelölés mellett.

Lucas folytatta a Star Wars-filmeket (1980, 1983) és Spielberggel az oldalán (egy közös hawaii vakáció után) útjára indította Indiana Jones kalandjait (1981, 1984, 1989). A 1138-as számot ezekben a filmjeiben is elrejtette.

1980-ban megkezdődött az építkezés a Skywalker Ranchon, a következő 5 évben ez vette el Lucas legtöbb idejét, aki forradalmasította a mozizást a THX rendszerrel egy rendkívül magas minőségű filmélményt garantáló szabványt megalkotva.

sw 2
George Lucas (középen) az Egy új remény forgatásán Mark Hamill (balra) és Harrison Ford (jobbra) társaságában

Miközben a filmkészítési technológiák fejlesztésén dolgozott, számos filmnél látott el produceri teendőket (’80-as, ’90-es évek).

A rendezői székbe egy újabb Star Wars-trilógia erejéig ült vissza a Star Wars I. rész – Baljós árnyakkal kezdve (1999, 2002, 2005) és felügyelte az animált spin-off Star Wars – A klónok háborúja (2008) munkálatait.

Érdekességek az életéről és karrierjéről:

2012-ben a Lucasfilmet eladta a Disney-nek.

4 Oscar-díja jelölték, miközben anyagilag az egyik legsikeresebb filmesnak számít.

Három örökbefogadott gyermeke van: Amanda, Katie és Jett.

csa
George Lucas és gyermekei

A Lucasfilm számítógépes grafikai részlegét egy Steve Jobs nevű fickónak adta el, ebből lett később a Pixar.

Eredetileg azt szerette volna, ha A Jedi visszatér epizódot Spielberg rendezi.

Az Egy új remény forgatásán annyit idegeskedett, hogy kórházba kellett szállítani magas vérnyomással.

Az iskolában Luke volt a beceneve. Luke ugyanúgy sebességmániás, mint ő.

Valamennyi Star Wars-filmjét meg akarta csinálni 3D-ben.

A kutyáját Indianának hívták, de ez nem Indiana Jones nevében köszön vissza, hanem Chewbacca karakterét mintázta róla.

A Family Guy nagy rajongójaként szívesen lát Star Wars utalásokat a sorozatban.

A kedvenc filmje A hét szamuráj (1954).

A ’80-as évek tíz legjövedelmezőbb filmjéből hatot ő és Spielberg rendezett.

1962
George Lucas Thomas Downey középiskolai évkönyve 1962-ből.

Rendszeresen adakozik. 5.2 milliárd dollárra becsült vagyonának felét is jótékony célokra ajánlotta fel halála után.

Mikor barátainak levetítette az Egy új reményt, Spielberg kivételével senki nem szerette. Brian DePalma így reagált: “Mi ez az Erő szar?”.

Mikor a légierő nem jött össze neki, be akart lépni a seregbe, de cukorbetegsége miatt elutasították. Luke-nak ugyanúgy minden álma, hogy pilóta legyen.

Az American Zoetrope filmjeit 68 alkalommal jelölték Oscarra, ebből 15-ször nyert.

A Star Wars III. rész – A Sith-ek bosszújában (2005) cameózott először.

Majdnem ő rendezte az Apokalipszis mostot (1979).

Ő mondta:

A speciális effekt a történetmesélés eszköze. A speciális effekt történet nélkül csak egy rém unalmas valami.

A hang és a zene 50%-ban felel a szórakozásért egy filmben.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A Disney folytatja a Drágám, a kölykök összementek! filmet
Következő cikk 50 éves Hollywood királynője, Cate Blanchett