The Mandalorian, készítő: Jon Favreau, szereplők: Pedro Pascal, Kyle Pacek, Brendan Wayne, Werner Herzog, Nick Nolte, Taika Waititi, amerikai űrwestern, sci-fi, 40 perc, 1 évad, 2019 –
Nosztalgikus kezdet
Idén érkezik a Star Wars eposz kilencedik, befejező része, ami remélhetőleg végre lezárja a Skywalker-érát és képes lesz új vizekre evezni. Leginkább a rajongók várják a vérfrissítést és kicsit elégedettek is lehetünk, ugyanis az új élőszereplős sorozat bár nem távolodott el teljesen ettől a korszaktól (A Jedi visszatér után játszódik öt évvel), mégis egy teljesen más hangvételű sorozatot láthatunk. Igazi spagetti western hangulat nagyon igényes megvalósítással és színvonalas castinggal.
November 12-én debütált Amerikában egy újabb streaming csatorna, a Disney+ (nálunk csak 2021-től lesz elérhető a hírek szerint), de máris nagy dobással készültek, ugyanis a The Mandalorian nagyon jó ötvözete a gyerekeknek és felnőtteknek szánt epikus mesének. Ahogy 1977-ben Az új remény bevonzott a mozikba a kicsiket és nagyokat is egyaránt, most ugyanezzel az egyszerűséggel próbálja meg bemutatni ezt a Star Wars történetet ez a széria is. Nagyon letisztult értékrendet közvetít, viszont a további részekben van egy olyan megérzésem, hogy meg fogjuk szeretni ezt a fejvadászként dolgozó Mandot, akinek egyébként látszólag nem olyan szélsőséges az erkölcsi normája, ahogy azt elsőre gondolnánk. Ehhez nagyon jó értelmezést ad a végén nyitva hagyott cliffhanger, ami természetesen a folytatásra ösztökél minket, bár az egész hangulat miatt nem kérdés, hogy megnézzük ezt a nyolc részesnek szánt sorozatot.
A pilot kifejezetten erősen indít, bár tévés produkció lévén a látványtól ne várjunk csodákat, de pont ez teszi szerethetővé és nosztalgikussá. ’77-ben az animatronikus bábok és épített díszletek hatalmas látványorgiának számítottak, 2019-ben pedig ezekhez visszanyúlni nagyon kreatív és bátor ötletnek bizonyult és bevált. A táj hangulata, maga a fejvadászos sztori és a sivatagos táj vegyítve Ludwig Göransson zenéjével igazi western hangulatot kölcsönöz megidézve a klasszikus betéteket és egyedi atmoszférát teremtve ezzel.
A színészválasztás is tökéletes. Pedro Pascalból (Trónok harca, Narcos) bár semmit nem látunk, mert végig maszkban van, a flashbackek, a hangleejtései és a mozzanatai egy igazán markáns karaktert készülnek elénk festeni. Ahogy Dredd bíróval is könnyen tudtunk azonosulni (ő sem vette le a maszkot a képregényben és az új, 2012-es változatban sem), úgy ez itt is megoldható és a pilot castingja maga egy vörös szőnyeges felvonulás. A legapróbb cameókra is olyanok érkeztek, mint Werner Herzog, a német filmtörténelem élő legendája, Nick Nolte, aki elmaszkírozva is rendkívül karakteres tudott maradni vagy Taika Waititi, aki híres humorát most is képes megcsillogtatni.
Az első rész egyébként egy nagyon tipikus felvezetés, megismerhetjük a főszereplőt és magának a sorozatnak a hangulatát. Megtudjuk, honnan származik, a múltjáról pár emlékfoszlányt és teljesít egy – két küldetést is, tárgyal pár megbízóval, amiből kiderül, hogy szakmájában az univerzum egyik legjobb fejvadásza. Nagyon jól működik felnőttmeseként, ahol a gyerekek sem unatkoznak és azok sem, akik esetleg nincsenek tisztában a Star Wars univerzummal. A rész hossza is ezt igazolja, mivel mindösszesen 38 perces. Viszont akik kívülről vágják az összes részt, azok rengeteg klassz easter egget találhatnak a közlekedési eszközökre vonatkozóan, a lényekre a bolygókon, a fegyverekre és más, apró utalások is vannak benne a különálló kisfilmekből, valamint A klónok háborúja animációs sorozatból is.
Nem ez a széria teremti meg az új SW vonalat, de végre nem egy újabb bőrlehúzás a Skywalker-korszakról (bár ez később majd kiderül, hiszen mindez elvileg Az ébredő erő előtt játszódik). Hangulatában leginkább az eredeti trilógiához nyúlt vissza és bár Jon Favreau-tól láttunk pár mellényúlást, azért reméljük a legjobbakat. Mi biztos maradunk.
