Judy – kritika


Judy, rendező: Rupert Goold, szereplők: Renée Zellweger, Jessie Buckley, Finn Wittrock, Rufus Sewell, Michael Gambon, Richard Cordery, Darci Shaw, amerikai életrajzi dráma, 118 perc, 2019 (12)

A csillogás ára

Judy Garland nevét mindenki ismeri, hiszen azon kívül, hogy az egyik legismertebb musical énekes volt Hollywood fénykorában a ’30-’40-es években, a stúdiórendszer és az álomgyár egyik legismertebb áldozataként is tartják számon, aki egész életét a színpadon és a rivaldafényben töltötte, viszont magánéletében egy emberi roncs volt, akit csak a közönsége tartott életben. A Judy élete utolsó évének londoni fellépését meséli el Renée Zellweger óriási come back-jével, így már csak miatta is érdemes megnézni.Egy egybefüggő, önéletrajzi eposz is lehetett volna a Judy, azonban ez a szörnyen szomorú majd’ kétórás alkotás a színésznő utolsó évének tragikus lezárását mutatja be londoni fellépése kapcsán, ahol a gyógyszer-és alkoholfüggőség, valamint mentális állapota olyan súlyosan leromlott, hogy képtelen volt a nappalt és az éjszakát megkülönböztetni egymástól. Ezt remekül összekötik bevágott, flashback epizódokkal, ahol még kislányként megmutatják, miként szoktatta rá az MGM Stúdió a gyógyszerekre: étvágycsökkentőt, altatót és serkentőket is szedett, mivel naponta 16 órát dolgoztatták, évente két-három filmben szerepelt. A gyerekszínészek sorsára jutva felnőttként már egy kiégett sztárrá vált, akit hangja miatt még mindig imádtak az emberek, főleg Európában, így 1968 telén elfogadta egy londoni fejes meghívását, hogy felléphessen jó pár estén át szeretett közönsége előtt. Ekkor lett túl épp negyedik válásán Sid Lufttal (Sewell), valamint gyermekeiért is küzdött, akik apjukkal szerettek volna maradni Amerikában.Judy Garlandot legismertebb szerepe az Óz, a csodák csodája Dorothyja tette Hollywood fénylő csillagává, aki később bevallotta, hogy zaklatták a forgatások alatt, azonban ez akkoriban általános volt ezekben a körökben és senki nem beszélt erről (egészen a Weinstein-botrányig). Erre is történik a filmben halvány utalás, valamint a gyerekei felé mutatott szeretete igen hangsúlyos, hiszen elsősorban anyasága miatti válsága az oka, hogy elvállalta a külföldi fellépést, hogy pénzt szerezhessen és el tudja tartani őket. Egy jelenetben pedig feltűnik a legnagyobb lánya is, Liza Minelli (Gemma-Leah Devereux), akivel szintén közel álltak egymáshoz. Életrajzi dráma lévén igyekeztek odafigyelni, hogy minden szereplő nagyon hasonlítson a valós személyre, akiről karakterét mintázták. Leginkább a fiatal Judy castingja sikerült a legjobban Darci Shaw játékával, ami kiemelt jelentőségű volt amiatt, hogy Louise B. Mayer (Cordery) rendszeresen kritizálta a lány kinézetét és alakját a forgatások során. Végül sikerült megteremtenie a tökéletes „szomszéd lány” karaktert, aminek terhét Judy egész életében vállán cipelte.Maga a film sajnos túlságosan felszínes ahhoz, hogy mélyebben átadhassa ennek az álságos iparnak a felháborító, sztárgyártó mechanizmusát, azonban finomhangolásban nagyon jó, mivel mini-drámai elemekkel érzékelteti, hogy Judy-t miként használt ki és dobta el atyja, az MGM, amit többször is hangoztatott élete során különböző interjúkban.
Szülei soha nem törődtek vele, így ideális alapanyag volt, akit elsősorban különleges hangja miatt tartottak meg. Ehhez pedig a film egyértelmű nyertese, Renée Zellweger igen sokban hozzájárult. Szörnyen kiábrándító plasztikai beavatkozásai csak hangsúlyosabbá tették Judy kiégett személyiségét, aki 46 évesen már a gyógyszerektől és alkoholtól összeaszalódva, egy kiló smink alatt vajúdott karrierje, kora és gyermekei között. Renée remekül ragadta meg a karakter mozgáskultúráját, gesztikulációit és mentalitását is, viszont sokszor láttuk Judy helyett inkább a nagy visszatérő Zellwegert, így teljes átalakulásról nem beszélhetünk. Annál inkább hiteles és kiemelten fontos színészi játékról, amit a Golden Globe is honorált egy Legjobb színésznőnek járó díjjal, amit méltán megérdemelt.

Kellően jól adta elő Judy humorát, megtört személyiségét és a showbiznisz által kizsigerelt énjét, hiszen ki haragudna egy olyan nőre, akit kislány kora óta egy tárgyként kezelnek. 47 évesen halt meg, nyugtató túladagolásban. A film összességében érdekes, ha eddig nem ismerted Judy Garland életét részletesebben, a fellépések lenyűgözően szívszorítóak – főleg, mikor felcsendül az Over the Rainbow -, viszont a lezárás igencsak hatásvadászra és giccsesre sikerült. Egy elismerő tapssal stílusosabb befejezést érdemelt volna a film. Érezhető, hogy ez Oscarra gyártott anyag lesz. Renée Zellweger részéről mindenképp!

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Az új Bond és a True Detective rendezője készíti Az utolsó mohikán sorozatot
Következő cikk Harley Quinn önnálló mozija új, a Fargo 4. évada végre előzetest kapott