Valós halál (Altered Carbon) 2. évad – kritika


Valós halál (Altered Carbon), kitaláló: Laeta Kalogridis, rendezők: Ciaran Donnelly (2), M.J. Bassett (2), Jeremy Webb (2), Salli Richardson-Whitfield (2), szereplők: Anthony Mackie, Will Yun Lee, Renée Elise Goldsberry, Chris Conner, amerikai sci-fi sorozat, 2. évad, 8 rész, 60 perc, 2018- (16)

Istent játszva

A Richard Morgan regényéből készült sorozat 2. évadára két évet kellett várnunk. Atmoszférájában, cselekményvezetésében és hangulatában némileg mást kapunk, de az alapfelvetés továbbra is ugyanaz: miként változtatja meg az emberi lét értelmét az örök élet ígérete.

Mindig is kedveltem a jövőben (jelen esetben kétezer háromszázvalahány) játszódó, kevésbé szívderítő történeteket, így a Valós halál szinte adta magát. Bár a látványvilág és a mondanivaló sem utolsó, az első évadot egyértelműen a Takeshi Kovacsot alakító Joel Kinnaman vitte el a hátán. A 189 centiméter magas svéd színész tökéletre gyúrt testével és szenvtelenül odavetett, pár szavas mondataival tökéletesen hozta (ebben valószínűleg a 2014-es Robotzsaru forgatásán szerzett tapasztalatok is a segítségére voltak) a gépies szuperkatonát.
Kíváncsian vártam a második évadot Anthony Mackie főszereplésével, akit legtöbben talán, mint Bosszúállót ismernek. 30 év telt el az első évad cselekménye óta, Takot újra előveszik, hogy elvégezzen egy feladatot, ehhez – még a korábbiakhoz mérten is – plusz képességekkel ruházzák fel. Mackie máshogy fogja meg a karaktert, ami azért zavaró, mert Kinnaman él benne tovább ugyanazzal a tudattal, ráadásul viselkedése, döntései és reakciói sem teljesen ugyanazok. Miközben Kovacs a rá bízott feladatot próbálja ellátni, legfőbb küldetésének továbbra is régi szerelmének megtalálását tartja. A második évad rengeteg új szereplőt hoz és gyakran megy vissza az időbe, de – legkésőbb – a végére összeáll a kép. A fordulatokban gazdag cselekmény a legtöbb karaktert és történést a helyére teszi, a feltett kérdések zömére is választ ad. A mélyfilozófia ugyan továbbra is távol áll tőle, de azért jóval több a könnyed szórakozásnál. Van benne akció, szerelem, árulás és megannyi érdekes dolog, ami értelmet ad a sokórányi tévénézésnek, ugyanakkor számomra továbbra is az alapfelvetéssel való játszadozás jelenti az igazi élményt. A tudat áthelyezése egy tetszőleges testbe új távlatokat nyit meg, egyúttal rengeteg kérdést tesz fel. Tudva azt, hogy semmi nem tart örökké, a haláltól való félelem határozott meg minket ősidőktől fogva. Hasonlóan a luxuscikkekhez, az örök élet is egy szűk réteg kiváltsága a jövőben és elsősorban az anyagi helyzettől függ. Az emberiség új világokat hódított meg, ahol bár látszólag mindenki egyenlő eséllyel indul, viszonylag rövid idő alatt kialakul az új arisztokrácia és az alá-fölérendeltségi viszony. A szegények a gazdagok eszközei és játékszerei, akiket kényük-kedvük szerint használnak fel akár egymás ellen is. A valós halálhoz mind a testet, mind pedig a tudatot meg kell semmisíteni és hiába a befolyás, a megvásárolt védelem, csak látszólag van az uralkodó elit nagyobb biztonságban. Ez a fajta félelem, bizalmatlanság olyan feszültséget teremt, ami mindkét évadot uralja.

Különleges, paranoiás világ ez, ahol gyakran összemosódik a valóság és a képzelet, az emberi és a nem emberi. Rengeteg előremutató dolog van, a gazdasági, társadalmi, technológiai fejlődés elvitathatatlan, de éppen az emberi mivoltunk az, ami újra és újra gátat szab az eredmények és javak egyenlő elosztásának, valamint alapjaiban rendül meg a hit, amikor egyesek elkezdenek istent játszani.
A Valós halál rengeteg műfaj és korábbi film keveredéséből hoz létre egy újat, egy eredetit a maga sajátos látványvilágával és alapfelvetésével.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A film rövid története 2. rész
Következő cikk 40 menő kép a 90 éve született Steve McQueenről