Szép új világ – kritika


Szép új világ (Brave New World), készítők: Grant Morrison, Brian Taylor, David Wiener, szereplők: Jessica Brown Findlay, Harry Lloyd, Alden Ehrenreich, Demi Moore, Nina Sosanya, amerikai  sci-fi sorozat, 45 perc, 2020

Ha nem ismered az árnyoldalt, tudod értékelni az állandó biztonságot?

Jellemzően, ha bárki listát készít azokról a könyvekről, amiket mindenképpen érdemes elolvasni, akkor Aldous Huxley sci-fi-je, a Szép új világ nem maradhat ki. Utópiájában az író egy olyan társadalmat mutat be, ahol az emberek kémcsőben, mesterségesen születnek és kondícionálva vannak, hogy adott szerepeket betölthessenek (például a tudósoknak értelemszerűen jóval több “ész vegyület” jut, mint aki egy életen át takarító lesz). A magánélet tilos, a szex kötelező és mindenki “boldog”, hiszen egy szóma nevű drognak köszönhetően állandó elégedettségben, nihilben élnek. A kollégádnak csinosabb a ruhája? Kapj be egy szómát! Hatalmas megrázkódtatás ért? Szóma, ha mondom, segít a gondon.” Kilátás nélküli világ ez, az igazán fontos összetevő, az élet nélkül. És valahogy pont ez hiányzik a sorozatból is.

Valamikor, a nem túl távoli jövőben Új Londonban járunk. Az emberek sematikus, monoton élvhajhász életet élnek, semmilyen valós probléma nem éri őket, nincs éhezés, fájdalom vagy erőszak. Napközben munka, este vad orgia, de ha esetleg munkaidő alatt mennél el egy körre, az se lehetetlen. Mindenki összeköttetésben van egymással az Indra rendszerén keresztül. Az Alfák, Béták, Delták, Gammák és Epszilonok jól megszokott rendben élnek.
Három főszereplőnk van. Lenina Crowne (Jessica Brown Finlay) béta tudós, aki a szabályokkal ellentétben némi önállóságot és kedvességet mutat, emellett monogám kapcsolatra vágyik. Bernard Marx (Harry Lloyd) alfa, ki nem képes beilleszkedni a társadalomba és teljesíteni a testiség kötelességét. Aztán ott van John (Alden Ehrenreich), a vadember, aki a megmaradt régi világ egy rezervátumában él és a turistáskodó új londonbelieknek fenntartott vidámparkban dolgozik. A három ember sorsa is ebben a központban fonódik össze. A városba való visszatérésük után pedig felerősödik a két világ közti különbség.

Egyetlen bekezdést szeretnék szentelni a könyvnek. Ugyanis valljuk meg őszintén, a sorozatnak és a regénynek valójában nincs sok köze egymáshoz. Előbbi merített némi ötletet az utóbbiból. Vannak azonos szereplők, némileg ismerős motivációk, egy-két megegyező cselekményelem és ennyi. Ideológiájában és filozófiájában egy lecsupaszított változatot kapunk, ahogy a világépítésre, a fogalmak megmagyarázására és a történelem ismertetésére se térnek ki igazán. A szereplők kedvelhetőek (a könyvbeliekkel ellentétben) és az akció- és szexjelenetekből is jelentősen több van. Lenina és a még kissé visszafogott és furcsa Bernard is kiemelkedő tulajdonságokat kapnak, holott eredetileg tucatpolgárai voltak a társadalomnak. Lényegében a sorozat a felhígított, limonádé változata a könyvnek, jobban megfelelve a mai disztópiák elvárásainak. Nézni nem rossz, de mindaz a szélsőség, az a társadalomkritika és az az arcul csapás, ami a regény sikerének egyik kulcsa abszolút hiányzik a szériából. Persze jelen kritika a sorozatot hivatott kivesézni, csak érdemes tudni róla, hogy az eredeti sztori jóval mélyebb és kegyetlenebb.Vissza a szériához, lássuk a jó dolgokat: Huxley ideológiája még ebben a lecsupaszított formájában is elgondolkodtató. Az új világ szereplői gyakran karikatúraszerűen szórakoztatóak a megszokottól eltérő reakcióikkal. A közel 100 évvel ezelőtti történetet okosan öltöztették fel a mai kor elvárásainak. 1932-ben Huxley úgy érezte, hogy a vég Henry Ford T-modelljével indult meg, így Fordot tette meg az új világ atyjának. Itt olyan újításokat hoztak, mint az internetet és közösségi médiát reprezentáló Indra; az elszigetelten élő barbárok helyett, ma már a kolonizált “Amerikát” kapjuk, ahol az “indiánok” szórakoztató műsort tartanak a turistáknak. Vagyis szépen összemosták a történelmet a fikcióval. Ennek a bemutatónak a része a “Black Friday” is, ami szintén szép kikacsintás a mai világunk felé.
Kiemelendő az is, hogy a látvány mindenképpen stílusos, letisztult és elegáns, nem a sci-fikben többnyire elterjedt rideg és szürke színvilág. Arról nem is beszélve, hogy az új világ minden egyes képkockája divatbemutatónak hat. A szereplők közül egy igazán jelentős akad, ugyanis Harry Floydnak jutalomjáték Bernard karaktere, minden egyes műmosolyával.Most pedig jöhetnek a negatívumok: nagyon hiányzik a már említett világépítés. Legalábbis sose jó jel, ha hálát ad a néző annak, hogy olvasta a könyvet és ennek köszönhetően érti mi miért is történik, már amit nem változtattak meg. Emellett valahogy nem igazán sikerül fenntartani a feszültséget az évad során, úgy középtájon erősen ki és unalomba fullad. Ezen nem segít a tömérdek női mell és orgia látványa sem… a testiséghez kapcsolódóan, bár ez lehet furcsán fog hangzani, de zavaróan jól néz ki mindenki. Az új világban ez nem is lenne probléma, a szélsőségek elkerülésének érdekében viszont a vadembereknél is ezt az utat választották. Még ha nem is mindenki szupermodell, de valljuk meg őszintén kevesen tudnák 20 év alkoholizmus után fenntartani Demi Moore alakját.

A Szép új világ összegészében nézhető és önmagában vizsgálva szórakoztató is. A nagy hibája, hogy az eredetivel ellentétben semmi kiemelkedőt nem hoz a zsánerében. Jobban hasonlít az elmúlt 10 évben divatos “a lázadó felbolygatja a társadalmat” disztópiákhoz, mint egy formabontó alkotáshoz, ami megreformálja a műfaját. Nem hiába nem rendeltek be 2. évadot. Ráadásul, ha a könyv ez idáig kimaradt, a sorozat megtekintését követően, már még nehezebb lesz bárkit az elolvasására rávenni.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Narita Boy – játékteszt
Következő cikk Megérkezett az új Guy Ritchie rendezés, a Wrath of Man előzetese