Mortal Kombat, rendező: Simon McQuoid, szereplők: Lewis Tan, Jessica McNamee, Josh Lawson, Joe Taslim, Mehcad Brooks, Tadanobu Asano, Hiroyuki Sanada, Chin Han, amerikai akciófilm, 110 perc, 2021 (18)
Get Over Here!
A 90-es évek legendás verekedős játéka a filmhez visszatérve újra harcba küldi a Föld sorsáért küzdő harcosokat. A hosszú pihenő után vajon sikerül-e szintet lépnie a korábbi kritikai fiaskókhoz képest?
Egy kis retro, személyes történelem! Majdnem pontosan negyed századdal ezelőtt, még ifjonc billenytűrodeósként találkoztam először a Mortal Kombat (első) mozifilm adaptációjával. Egy 286-os gépen, DOS alatt futó szövegszerkesztőn, munkaidő alatt titokban bepötyögve, a céges faxon jutott el a már régóta megboldogult Cinema Video Plusz szerkesztőségébe a filmkritika. A jubileum és az idei reboot okán újraolvasva az akkor írottakat, valahogy déjà vu fogott el. De nem az ismerős sztori miatt, inkább az a gondolat köszönt vissza, ami a Christopher Lambert-es verzió megírása alatt is és amit az elmúlt hosszú évek alatt sokan mások is leírtak már: „Hmm, Hollywoodban nem tudnak jó videójáték-adaptációkat forgatni!”
Oldschool játéktermi fickóként leginkább a Frogger, de főleg az Asteroids, a Space Invaders és más, hasonlóan űrbéli játékok kötötték le gamer figyelmemet – ja, akkoriban ez a szó még nem is létezett. Az arcade-témán belül valahogy hidegen hagytak a Street Fighter, a Mortal Kombat és más „verekedős”, gyilkolászós lehetőségek, így a belőlük megszületett univerzumokban sem mélyedtem el igazán. De huszonöt év után, az elsőfilmes Simon McQuoidnak köszönhetően most újra lehetőséget kaptam, hogy bővítsem ismereteimet az MK világáról. Nem kellett volna…
A sárkányok mindig bunyóba keverednek!
Cole Young (Lewis Tan – Deadpool 2, Into the Badlands) fiatal MMA-versenyző, akit némi pénzért jobbára csak homokzsáknak használnak, egyszer csak élete legnagyobb bunyójában találja magát. Társai és ellenfelei nem is hagyományos harcosok, hiszen összecsapásuk eredménye dönti el, hogy a Földet végleg sikerül-e leigáznia a Külső Világ uralkodójának, Shang Tungnak (Chin Han – Páncélba zárt szellem, Felhőkarcoló) és a korábban Bi-Hanként gyilkoló, de mára a sokkal coolabb Sub-Zero név alatt öldöklő csatlósának (Joe Taslim – A rajtaütés, Halálos iramban 6., Harcos).
Young is a két gonosz célpontjai közé kerül, mivel – míg másoknak meg kell küzdeniük érte – ő a születése óta a testén visel egy rejtélyes, sárkány formájú anyajegyet, ami jelzi, hogy az egykori legendás középkori harcos, a Bi-Han keze által kivégzett Hanzo Hasashi (Hiroyuki Sanada – Öld meg a sógunt!, Az utolsó szamuráj, Csúcsformában 3., Napfény, 47 ronin) leszármazottja. Persze, hősünknek akadnak segítői is, Sonya Blade, Jax és Kano (Jessica McNamee, Mehcad Brooks, Josh Lawson), valamint a jó-főnök, a viharisten Lord Raiden (Tadanobu Asano – Csatahajó, Midway).
Természetesen a rosszak oldalán hasonló kvalitású harcosok sorakoznak fel ellenük, ám őket felsorolni már értelmetlen lenne, mivel többségük némi trancsírt követően, pár perc alatt a süllyesztőben találja magát. Sokkal fontosabb ehelyett az a tény, hogy a Föld képviselőinek a végső, nagy összecsapás előtt még hosszú utat kell bejárniuk, hogy összekovácsolódjanak és megszerezzék az arkanának elkeresztelt egyéni szupermodzsójukat, amivel legyőzhetik az ellent…
Véres sport, belek és csúnya beszéd!
Sajnos producerként hiába volt benne a filmben James Wan (Fűrész, Démonok között, Aquaman), ezekből a maradandó emlékképekből is látszik, hogy a Mortal Kombat 2021-es verziója sem tudott túllépni az eredeti játék 8-bites egyszerűségén. Az 1995-ben még újdonságnak számító feldolgozás biztos trash-megélhetéshez juttatta a rendezőjét, Paul W.S. Andersont (A kaptár-sorozat és most legutóbb a Monster Hunter), ám Simon McQuiodra ez nem biztos, hogy érvényes. Azon felül, hogy filmje valódi történet és feszültség nélküli, és nem is túl jól kidolgozott, időben rosszul elhelyezett verekedések rövid sorozata, még az érdekesnek és különlegesnek szánt figurák is egysíkúak. A jobbára ismeretlen színészek által (nem túl jól) eljátszott karakterek közül talán Kano „érdekes”, ám a balhés, viccesnek szánt, nagypofájú tapló egy idő után már tenyérbemászóan idegesítővé válik.
A gyengekezű rendezésnek köszönhetően egyes harcosok csak úgy, minden előzmény nélkül felbukkannak, majd gyorsan el is tűnnek, kívülállóként az a nem-fan néző érzése, hogy túl sok mindent és mindenkit próbáltak belepasszírozni a harcba, ám ezt nem sikerült élvezhető, szórakoztató keretek közé szorítani. Egyedül Hiroyuki Sanada lóg ki az egészből, aki – közel 60 évesen a többieket simán háttérbe szorítva – színészileg, de főleg valódi harcművészeti tudásának köszönhetően látványosan uralja azt a nagyjából 10-15 percet, amit a filmidőből Hanzoként rászántak. Kár érte, többet érdemelt volna!
A játék végéhez közeledve le kell írnom, hogy hosszú szünet és felkészülés után a Mortal Kombatnak 2021-ben sem sikerült magasabb szintre lépnie! Maradt az eredeti játék egyszerű, ölős-gyilkolós verziójánál, további címmel növelve a gyenge VG-adaptációk már eddig is hosszú listáját. Sajnos ez a változat sem győzött meg arról, hogy mélyebben el kellene merülnöm a Mortal Kombat véres univerzumában – meghagyom azt a valódi rajongóknak!
Inkább gyorsan forzázok még egyet, amíg a gyerek el nem veszi a kontrollert. Aztán megnézem Sanada 1982-es, klasszikus verekedését, a hangalámondásos VHS-világban csak Ninja kommandó-ként legendássá vált, Corey Yuen rendezte Ninja in the Dragon’s Net-et. Oldschool, nem videójáték alapján forgatták, még csak nem is 8-bites, de eddig még sosem okozott csalódást!
GAME OVER!
