A Fehér Lótusz (The White Lotus), alkotó: Mike White, szereplők: Murray Bartlett, Connie Britton, Jennifer Coolidge, Alexandra Daddario, amerikai szatirikus minisorozat, 1. évad (6 rész, 55-65 perc), 2021-, 15 éven aluliaknak nem ajánlott!
Szegény gazdagok
Az HBO legújabb minisorozata görbe tükröt tart a gazdag nyaralóknak, de tulajdonképpen mindenkinek, aki képtelen kiszállni a mókuskerékből és önfeledten élvezni az élet apró örömeit, a puszta létezést. Valaki meghal, nem tudjuk ki az, de nem egy Agatha Christie történetet kapunk, hanem sokkal inkább egy XXI. századi Waczak Szállót alkohollal, droggal, testi örömökkel és egy hatalmas adag frusztrációval.
A lótusz egészen különleges növény, mely képes a sötét, zavaros vízből minden nap újjáéledni és csodás látványt nyújtani. Az egyik legszentebb virág, India és Vietnam nemzeti virága, a buddhista és az egyiptomi kultúra fontos eleme. A lótusz a kapaszkodó gyökereivel minden éjszaka elmerül a sötét vízfenéken, majd a következő reggel újra kivirágzik, nem véletlen, hogy a megvilágosodást, az újjászületést szimbolizálta az ókori világban és lelki eredetű spirituális jelentése a keleti kultúrákban is fellelhető. Általános vélekedés szerint a bennünk élő hitet jelképezi.
A jólétet számtalan módon tudjuk a másik orra alá dörgölni, az egyik ilyen a nyaralás, mondjuk Hawaiira, ami még amerikai mércével sem olcsó mulatság. A Fehér Lótusz szállodába érkező vendégek egytől-egyig gazdagok, a sorozat egyszerre mutatja be a sokféleségüket és a közös vonásaikat is. Van köztük nászutas pár milliomos férjjel, aki beleszületett a jóba (Jake Lacy) és egy kevésbé jómódú feleséggel (Alexandra Daddario), házaspár sokkal jobban kereső, befolyásos feleséggel (Steve Zahn és Connie Britton), tinikkel (Sidney Sweeney és Fred Hechinger) és az egyikük – színesbőrű, mert adnak a részletekre – barátnőjével (Britanny O’Grady) és egy dúsgazdag magányos nő (Jennifer Coolidge) a zsarnoki anyja hamvaival.
Pihenni érkeztek ide, de a magánéleti problémák továbbra is nyomasztják őket, ami feszültséghez vezet és a második percben kiderül, hogy a nyaralás során valaki meghal. Innen megyünk vissza a történet elejére és találgatjuk, hogy vajon ki lesz az, a cselekményt pedig úgy csűrik-csavarják, hogy ez a kérdés szinte az utolsó pillanatig nyitva marad. A műfaj szatíra, gazdagokat zárnak össze egy szállodába, de ezúttal nincs nyomozó, nincsenek gyanúsítottak, csak egy előre „bejelentett” haláleset és egy csomó frusztrált ember, na meg fekete humor és helyzetkomikum.
A sztorit a kettősség uralja. A helyszín egyszerre gyönyörű és frusztráló, a vendégek irritálóak, de esendőségük miatt mégis valódiak, talán még kedvelhetőek is. Az egész helyzet irigylésre méltó és szánni való is egyben, ahol a természetközeliség áll szemben a kütyüktől való függéssel, a kikapcsolódás utáni vágy és az állandó hajtással, de ide sorolnám a helyiek autentikus műsorainak mesterkéltségét. A turizmus, mint fő megélhetési forrás ambivalens érzést vált ki a személyzetből (Nathasa Rothwell, Lukas Gage és Kekoa Kekumano), akik mosolyogva fogadják az ide látogatók rájuk zúdított testi-lelki nyomorát.
Mert bizony ezek vendégek egy pillanatra sem képesek elszakadni a szürke hétköznapoktól, attól a valóságtól, ami elől ide menekülnek, nem képesek maradéktalanul élvezni azt, ami körülveszi őket. Gondosan beosztott életükbe már csak ez az egy hét nyaralás hiányzott és ez ugyanúgy fáj nekik, mint a tüske a köröm alatt. Nem érdemlik meg, hogy itt legyenek, nem méltóak rá, ugyanakkor a történtek hatására mégis megváltozik az önmagukhoz, a másikhoz és a világhoz való viszonyuk, a hely spiritualitása elvitathatatlan.
Nem én vagyok az első és valószínűleg az utolsó sem, aki A Fehér Lótuszt a Waczak Szállóhoz hasonlítja, ami nem csak amiatt van, hogy a szállodamenedzsert, Armondot alakító Murray Bartlett kiköpött John Cleese. Nagyon fontos elem a humor és az, hogy a vendégek minden kényelmetlenség ellenére jól érezzék magukat, miközben Armond igyekszik kibújni a felelősség alól és folyamatosan kifogásokat keres. Az egész ugyanakkor nagyon is XXI. századi, a karakterek, a problémáik, a mondanivaló és a megjelenítés is. Igazi modern, szórakoztatóan irritáló darab, amire a zene még rátesz egy lapáttal. Nem mindenki fogja szeretni, viszont már most elegen ahhoz, hogy berendeljék a második évadot.
