Rocket Rumble – játékteszt


keyart 4Fejlesztő és kiadó: PixelNAUTS Games; Platform: PC

Ígéretes űrbéli versenyzős játék a Korai hozzáférésben található Rocket Rumble, ami momentán azért is rizikós projekt, mert a gyér játékosszám mellett rengeteg további munka van vele.

Jellemzően azért debütálnak indie címek először Korai hozzáférésben (Early Access-ben), mert a készítők így próbálnak tőkét harácsolni a fejlesztés alatt álló videojátékukhoz. Alkotásuk befejezése után a siker sokszor megérdemeltnek mondható, példának okán A hetedik sor közepe elismerően formált véleményt olyan programokról, mint például a Chernobylite vagy a Breathedge, de ugyanakkor akadnak kevésbé jól sikerült darabok is. Jelen állás szerint ez utóbbit erősítendő a PixelNAUTS Games legújabb versenyzős játéka, a Rocket Rumble, ami jóindulattal felfogható amolyan űrbéli Micro Machines-ként is.

1 2A maximum négyszemélyes egymáselleni játékban a néhány perces futamok ideje alatt a lehető legtöbb pontszám összegyűjtése a célunk. Pontok az ellenőrző csíkok és a célvonal áthaladásakor, illetve a konkurencia kiiktatásakor zsebelhetők be. Három különböző pályán repeszthetünk összesen négy teljesen egységes tulajdonsággal rendelkező állatkával, akikkel rakéta szerű szkafanderben suhanva koppinthatunk ellenfeleink körmére. Száguldozás közepette véletlenszerűen kisorsolt fegyvereket vehetünk fel: úgymint például aknát, amit előre vagy hátra hajíthatunk, két eltérő lövéshez alkalmas fegyvert és lassítót (EMP-t).

3 3A Rocket Rumble legfontosabb alkotóeleme, vagyis a pályák kidolgozottsága hagy némi kívánnivalót maga után, ugyanis sokszor túl hosszú ideig tart eljutni a soron következő checkpointig, ahol az elhullottak újjászületnek, mindeközben az éppen környezeti akadályok körül szlalomozó, magányosan életben maradt játékos lényegében problémamentesen végig furikázhat és zsebelheti be a jutalmát. Az „ütközet” végén a helyezésünktől függő mennyiségű XP-t és pénzt kapunk. A Korai hozzáférésben a valutával vásárolni tudunk, amivel testre szabhatjuk karaktereink, illetve járgányunk küllemét. De egyelőre gyakori szerverproblémák miatt ez a funkcionalitás nem működik zökkenőmentesen. A tapasztalati pontokkal az aktuális verziót tekintve semmit sem tudunk kezdeni.

2 3Jelenleg enyhén szólva kezdetleges stádiumban tart a Rocket Rumble fejlesztése, a teszt írásakor a 0.0.10-es kiadást sikerült nyüstölni. Az ütemterv szerint a játék végleges változata jövőév második felében vásárolható meg. Addig is elméletileg számíthatunk új pályákra, karakterekre és játékmódra, valamint több egyedi beállításra. Sőt, ha a játékosszám eléri az ötvenezret, akkor érkezik a Capture the Flag mód. Amennyiben pedig százezer fanatikus összegyűlik, rouge like sztori móddal gazdagodunk. Csak kérdés, hogy minderre mennyi az esély, a cikk írásakor ugyanis mindössze 82-en merészkedtek fel az online ranglistára.

Ahogy a bevezetőben is írtam, a Rocket Rumble ígéretes vállalkozás, ugyanis néhány óra erejéig képes lekötni, de rengeteg még vele a teendő. A műfaj, melyet képvisel, egyébként is kihaló félben van, így pedig különösen érdekes, hogy meddig sikerül a programozóknak elmerészkedniük.

10 4

 

 

Legutóbb ezt teszteltük:

Tetragon – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A Fehér Lótusz 1. évad - kritika
Következő cikk Egy igazán dühös ember - kritika