Nem (Nope), írta és rendezte: Jordan Peele; szereplők: Daniel Kaluuya, Keke Palmer, Brandon Perea, Steven Yeun, Michael Wincott, Keith David, Eddie Jemison; misztikus sci-fi thriller (minimális horroros jump scare-rel), 130 perc, 2022 (16)
Nem-es, jel-es
Jordan Peele-nél mindig van valami. Ezúttal fokozottan reméljük, hogy a teasernél többet senki sem látott. A kritika annak sejtetésén túl nem merészkedik, viszont a nagyobb, Universal által vágott trailerek túl sokat mutatnak és lényegesen ronthatják a filmélményt. A nálunk futó nemzetközi se nagyon köntörfalaz, az amerikait meg még inkább hagyjuk. Ez nem túl biztató a stúdióhoz igazoló Nolannek (bár életrajzival jön), de sokat elárul a Nemről: lett volna mit rejtegetni és határozottan jobban megérte volna.
Egy külön hosszú írást lehetne szentelni annak, hogy mégis mit gondoltak a fejesek, miért nem ismerik a spoiler fogalmát és hasonlók. Biztos van üzleti oka ennek, de minden eddigi hasonló dobáson túltettek. Mérhetetlen kiakadásom abból fakad, hogy az alapplakáton és a teaseren kívül nem láttam más promót egyben (ha moziban ment a nagy trailer, telefonoztam és nem figyeltem a hangokra se) és habár egy bizonyos elem eljutott még így is hozzám, azt se tagadom, hogy engem, mint a horrorokat kerülőt, az rántott be. Hazaérve meglestem az említett előzeteseket és nem tértem magamhoz, azt ismételve: mégis miért? Kritikáim egyfajta élménybeszámolók is, legalábbis igyekszem a moziban töltött órák élményét átadni, de ezúttal nagyon más lesz annak, aki nem kerülte, vagy kerülhette el azt, amit…
A komikusból lett rendező, Jordan Peele hamar belopta magát sokak szívébe, mikor elsőfilmesként a Tűnj el!-t tette le az asztalra. Az akkori, igen szoros díjszezon egyik nagy üdvöskéje és sokáig esélyese is volt, végül se a film, se a rendezés, se Daniel Kaluuya nem nyertek, de íróként azért termett Oscar babér. Míg a korai nézőket a horror ígéretével csábította be, addig a világból nem kirohanó elégedett hangok szájhagyomány útján jelezték, hogy ez bizony valami más, valami több és még a nevettető múltját se hazudtolja meg alkotójának. Kisebb sikerekkel és nagyobb megosztottsággal ugyanez megismétlődött a Mi idején is. És tippre most is meglesz a hatás, kérdés kinek hogy fog lecsapódni előismereteivel.
Kezdjük mindjárt ott, hogy velejéig horrorról ezúttal se beszélünk, noha 1-2 jump scare akad és van egy elég feszült jelenet is. Olyasmi, mint a konyhás a Jurassic Parkból. Az egész alkotás leírható amúgy „olyasminek”, de Peele maga se titkolta, hogy a karanténban töltött idő alatt valami Spielberget idézőn kezdte el törni fejét. Egy eseményfilmen, amit nem csak IMAX-ben való forgatása miatt érdemes nagyvásznon látni. És adni valami olyat a nézőknek, amit még nem láttak. No, ez utóbbit sikerül a fő előzeteseknek szétcseszniük.
Peele meg is nevezte, hogy a Cápa és a Jurassic Park által generált, közösségi feszültséget akarta visszaadni. Azt, ami úgy feszíti a nézőt, hogy amúgy egy végtelen nagy táj szabadságában van. Legyen az a nyílt víz, egy trópusi sziget vagy egy kopár kaliforniai völgy. Utóbbiban élnek az első, lovas mozgóképen látható zsoké leszármazottjai, akik máig az ipar közelében maradtak idomárként. Szomszédjuk a gyerek sitcomsztárból lett üzletember, aki egy western kalandparkot irányít, így a lótenyésztés két fronton is jövedelmező lehet. Egy nap viszont misztikus, sikoltásszerű hangok és erős széllökések kíséretében rejtélyesen megvadulnak a lovak és tárgyak esnek le a felhős égboltról. Kulcsok, pénzérmék, és bár kólásüveget nem látunk, az ügyet eltussolják „biztos repülőből” ürüggyel. Aha. Biztos. Maradjunk annyiban, hogy egy másik Spielberg mozi is főinspiráció volt, de olyan stílussal, amit 20 éve Joaquin Phoenix-szel és Mel Gibsonnal élhettek át a nézők. Szóval igen, az, ami a teaserből kilátszik, az valós. Hőseink pedig meg akarják örökíteni a jelenséget.
Ennél tovább és direktebben nem merészkedek a sztorival, de megnyugtatok minden trailert nem látót, hogy bár egész konkrétan utaltam valamire… ennyit a teaser is enged és nem hiába. Több ebben a rejtélyesség még pár fokkal, csak hát miért is kell lényegében megmutatni és kimondani a végkicsengést másutt, fel nem fogom. Rendezőként Peele jelesre vizsgázik, Hoyte van Hoytema operatőri munkájával kéz a kézben pedig tényleg megteremtik azt a mozicsodát, amit a vírus alatt kigondolt magából a rendező. Pazar képekkel vagyunk tele, legyen akár nappali, akár éjjeli jelenetről szó. Alapból nem teljesen értettem, hogy vajon az IMAX ide miért indokolt, de aztán világos lett, mint a pusztai környezet. Noha csak 2D-ben, a tájképek és a térbeli elhelyezés, a méretek arányosítása miatt mindenképp érdemes olyan nagyvásznon nézni az alkotást, amilyen nagyra csak lehetőségünk van. Nolani, Ad Astra-szerű élményben lesz részünk IMAX-ben (egy kamera még „cameózik” is), de hát azok is van Hoytema munkái voltak. Hangilag is parádés, ha IMAX terem nincs a közelünkben, Dolby Atmos azért lehetőleg legyen, dramaturgiailag is fontos. De mi a helyzet a forgatókönyvvel?
Itt most nem a legerősebb Peele. Legalábbis magához képest. Hiába a dupla(-tripla?)csavar, maga a megfejtés nem akkora nagy tudomány, vagy nem olyan mély filozófiai, mint egy 2001, vagy Érkezés. Társadalomkritika és szépen háttérbe tett párhuzamok természetesen vannak, de ettől még a blockbuster máz nem válik le, nem ezek adják a történet sava-borsát, mint a rendezőnél korábban. Illetve nem annyira hangsúlyosan. Humor természetesen van, néhány – Amerikában biztos jobban működő – popkult utalás is, szóval ezekkel nincs gond, de azzal már igen, hogy kevés karakterére se jut feltétlen elég idő.
Kaluuya nem túl érdekfeszítő figurát játszik, látszólag nincs nagyon mit kifejteni rajta azon kívül, hogy harsány hugicájához képest mennyire zárkózott. Steven Yeun (a szomszéd) ellenben már érdekesebb szerepet kapott és egy komplett mellékszálat áldoz fiatalkori traumájára a film, de a jelenben alig kap időt és kibontakozási lehetőséget. Persze, ha figyelünk az apróságokra és a párhuzamokra… és érzésem szerint egy újranézésnél pár pluszra, akkor úgy, ahogy elég, de valahogy nem az igazi. Nagyobb jelentőséggel van előadva valami vele, mint amennyire mi ennyivel igazán ütősen megélhetnénk. Pedig látni, miért kap ilyen ívet, szóval jogos – csak foghíjas.
Ez legkevésbé se Kaluuyán vagy Yeunon múlott. Előbbi tökéletes a visszafogott, picit életunt idomítóként, ahogy utóbbi is érdekes az ex-gyereksztár westernparki igazgatóként. Keke Palmer miatt lehet nagyobb lesz a hiszti, hogy már megint az erős női karakter (+1 trendi tulajdonsággal), de inkább így, mint egy meglévő szerepben férfit cserélve. Ő senkinek sem a női verziója, pörgése pedig a bátyját játszó mélabús Kaluuya miatt ennyire feltűnő, nagy a kontraszt. Fiatal, összeesküvés-hívő számtech és kamera tudorként csapódik melléjük a semmi extrát nem nyújtó Brandon Perera, akire ránézve végig Riz Ahmedet láttam lelki szemeimmel, mintha az Éjjeli féregben játszott volna A metál csendjés kinézetével. Jó még egy öreg a háznál, ezt Michael Wincott képviseli, akiről meggyőződésem, hogy jobbá vált Csernák János nagyszerű szinkronjával. Ami a többieknél is telitalálat, de nemcsak a Kaluuya-Yeun-Palmer (Szilágyi Csenge is frenetikus!) vonalon, hanem az olyan „jééé, őt már láttam valahol!” arcoknál is, mint Keith David vagy Eddie Jemison. Érdemben 5 főbb szereplőnk van, így a nagy táj ellenére picit kamaradarab hatása van – ebben nem Jurassic, hanem a többi.
Nehéz a Nemről ennyire zártan és burkoltan mit írni, mert bőőőőőven megérdemelné a kibeszélőt, az elemzést és minden ilyesmit. A párhuzamairól, a mondanivalójáról, az ezúttal mélyebben megbúvó társadalomkritikájáról (ahogy fordulatról is) lenne mit, de nem hívnak Universalnak, így a felfedezés lehetőségét meghagyom minden szerencsésnek, aki hozzám hasonló előtudással helyezkedne a székbe. A film nem való mindenkinek, biztosan sokakat kidob majd, mint a rendező előző alkotásai, mégis ez a leginkább közönségorientáltja. Akit pedig nem köpnek ki úgy a látottak, mint egy Ferrari pózban ágaskodó műanyag lovat a szellő, azoknak sem garantált, hogy kifogástalanul tetszeni fog a mozi.
Kevés olyan rendező van Hollywoodban ma, aki nagyobb horderejű projektre is szabad kezet kap egy stúdiótól, de Jordan Peele ezzel belépett közéjük. Ezt mindenképp értékelni és nagy becsben kell tartani, és bár minden hasonló névnél (Tarantino, Nolan, Villeneuve, Waititi, Reeves, Gunn, stb.) megvan az a réteg, aki majd a falra mászik, nagy szükség van az ilyen bátor, mégse világmegváltó filmekre. Amik kicsit áltudományosak, kicsit szájbarágósak, de valamit mindenkinek tartogatnak. Egyszerű ötleten alapulnak, fantasztikusan megvalósítva.
Akár egy cápatámadás.
Akár egy genetikai kísérletezés.
Vagy mint az azonosítatlan jelenséget való lefilmezés. 2002-ben és 2022-ben is működik.
Hasonló buktatókkal, de nagyon más, szemtelen véghajrával…
…amit az internetes kommentelők helyett maga a stúdió ronthatott el sokaknak.
