55 érdekesség az 55 éves Denis Villeneuve rendezőről


denisKorunk egyik legtehetségesebb rendezője, Denis Villeneuve ma ünnepli 55. születésnapját. 28 esztendős karrierje során több mint 90 díjat nyert el, filmjei pedig többnyire egyet jelentenek a minőségi mozizással, nem csoda, hogy Christopher Nolanhez is hasonlítják. A Szárnyas fejvadász 2049, Ridley Scott neo-noir klasszikusának méltó folytatása lett, bár a kasszáknál nem teljesített olyan jól, de a Dűnével talán még az is összejöhet. Az egyedi szemléletmódú direktorról összeszedtünk 55 érdekességet, melyek bizonyítékul is szolgálnak a nagyvászon iránti tiszteletéről és szeretetéről.

1. 14 éves korában döntötte el, hogy filmrendező lesz, miután látta a Szárnyas fejvadászt.

2. Legtöbbször Jake Gyllenhaal színésszel és Roger Deakins operatőrrel dolgozott együtt.

denis villeneuve jake gyllenhaal enemy

3. A filmjei első vágásánál sosem használ zenét, ami azt jelenti, hogy a filmjeinek első változata a zene nélkül születik meg.

4. A keresztnevét “Denny”-nek kell ejteni.

5. Kedvenc filmje a 2001: Űrodüsszeia.

6. Villeneuve és Heisserer forgatókönyvíró csapatával az Érkezéshez egy teljesen működő vizuális nyelvet hozott létre.

denis villeneuve
Érkezés forgatási kép

7. A logogram bibliájuk összesen 100 különböző operatív szót tartalmazott, melyekből az Érkezében összesen 71 szerepelt belőlük.

8. Az űrhajó belsejében a gravitáció megváltoztatása és a falak oldalra fordítása nyilvánvaló és kényelmes megoldás volt a rendezőtől: egyszerűen nem tudott olyan belső teret elképzelni az idegenek járművében, amelyben könnyedén tudnak közlekedni az emberek a meredek és függőleges falakon.

22193095 10213775987696973 1510026133 n

9. Villeneuve azt szerette volna, ha az Érkezés olyan érzéseket kelt nézőjében, mintha egy rossz keddi reggelen történne mindez. Pontosan azt, amit ő érzett, amikor gyerek volt és egy esős napon az iskolabuszon ülve az ablakon kifele bámulva álmodozott.

10. Amint a direktor befejezte az Érkezés munkálatait azonnal nekilátott a Szárnyas fejvadász 2049-hez.

11. Sokáig ellenezte, hogy egy akkora klasszikus, mint Ridley Scott neo-noir sci-fi-je folytatást kapjon. A véleménye akkor változott meg, amikor elolvasta a forgatókönyvet. Azonnal igent mondott, hogy ő csinálhassa meg.

12. A Szárnyas fejvadász folytatását tartja karrierje legkockázatosabb vállalkozásának, mivel tudja, hogy a rajongókat szinte lehetetlen lesz lenyűgöznie.

13. Villeneuve kedvenc változata, az összesen 8 különböző Szárnyas fejvadász közül a legelső, amit Ridley Scott utál.

14. A rendezőnek egyetlen kikötése volt a szereposztás kiválasztásánál: Ryan Goslingot akarta főszereplőnek, már a karaktert is kimondottan rá írták.

15. Denis Jared Leto szerepét eredetileg David Bowie-nak szánta, halála után azért esett Letora a választása, mert hasonló rocksztár tulajdonságokkal bír, mint az elhunyt legenda.

16. Bár az eredeti verzióját kedveli a legjobban a Szárnyas fejvadásznak, filmje a 2007-es “végső verziót” fogja folytatni.

17. A 2013-as Ellenség című filmjének főszerepére meghallgatás nélkül vette fel Jake Gyllenhaalt.

18. Az Ellenségben felbukkanó fikciós mozi, a “Where There’s a Will, There’s a Way” egy régi emléke a rendezőnek a középiskolai tanárával kapcsolatban, amely emlékezteti őt arra, hogy az életben mindig keményebben kell dolgoznia.

19. A Fogságban című filmje először NC-17-es besorolást kapott hangvétele és témája miatt. A film kínzási jeleneteit később pár kockával rövidebbre vágta a pedofíliát sugalló jelenetekkel együtt, így megkapta az R-besorolást.

denis villeneuve roger deakins prisoners20. A Fogságban első verziója 3 órás volt.

21. A film forgatókönyve szerepelt a 2009-es Feketelistán, az év legkedveltebb, mégis nem elkészített szkriptjeinek listáján.

22. Dennis Villeneuve a Fogságban című filmjénél Ryan Gosling helyett inkább Jake Gyllenhaal mellett döntött.

23. Amikor a Felperzselt földdel elnyerte 2011-ben az Adelaide Filmfesztiválon a Legjobb filmnek járó díjat, hálaként megígérte, hogy következő filmjének egyik szereplőjét Adelaide-nek fogja hívni.

24. Polytechnique filmjét fekete-fehérben forgatta le, hogy ezzel elkerülje a vér jelenlétét a képernyőn.

25. Mielőtt a nagyközönség elé tárta volna a Polytechnique alkotását, az áldozatok családtagjaival megnézette és áldásukat kérte rá.

26. Maelström filmjében láthatjuk utoljára Raymond Bélisle színészt.

27. Villeneuve csillagjegye mérleg.

28. 1991-ben részt vett a La Course Europe-Asie ifjúsági filmes versenyen, aminek fődíját meg is nyerte.

29. Karrierjét operatőrként kezdte dokumentumfilmekben.

denis villeneuve blade runner 2049
Villeneuve a Szárnyas fejvadász 2049 forgatásán elmélkedik

30. Öccse, Martin Villeneuve forgatókönyvíró, rendező, színész, producer, művészeti vezető és 2013-ban a TED hangja volt.

31. Denis eredetileg tudományos vonalon tanult, majd a filmek iránti szeretete miatt elfordult ettől és filmes tanulmányokba kezdett az Université du Québec à Montréal-ban.

32. Villeneuve valódi áttörését a kanadai Maelström című film (2000) jelentette, melyet ő írt és rendezett is egyben, Marie-Josee Croze-val. A film különböző fesztiválokon mutatkozott be, összesen nyolc Jutra díjat nyert, 5 Genie Awards-ot és a “legjobb kanadai film” díját is elhozta a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválról. Világ körüli bemutatója során  összesen 23 díjat kapott.

33. Felesége Tanya Lapointe kulturális újságíró.

a069f309d770c344483d5a8be3e7fb15
Villeneuve és felesége Tanya Lapointe

34. A Szárnyas fejvadász 2049 után két regényadaptációval jelentkezik majd, az egyik a Dűne újbóli feldolgozása, míg a másik a The Son.

35. Amikor az 1980-as évekre gondol, az első dolog ami beugrik neki róla, az a sárgás barna szín.

36. Személyes hőse, Steven Spielberg, mert csodálja az általa alkotott világokat és a lenyűgöző történetmesélését.

9613677
Canadian Screen Awards – Legjobb teljesítmény – rendezés kategória díjának megnyerése után, 214-ben

37. Villeneuve amikor erőszakot ábrázol a filmjeiben csak a hatalom hatását fejezi ki vele.

38. Nem szeret forgatókönyvet írni, mert időigényes munka és nagyon lassan halad vele.

39. Imádja a James Bond filmeket, a jövőben szívesen rendezne is egyet, mivel saját bevallása szerint az akció műfaja maga a mozi, ugyanis ha egy látványos film jól sikerül, akkor nagyon költői tud lenni.

40. A Kanadában született direktor kényelmetlenül érezte magát gyerekként, mert hazájában a jégkorong az emberek mindene, minden e körül forog, ő viszont pokolian rossz volt ebben a sportágban, ugyanis a jégen folyton elkalandoztak a gondolatai.

41. Érzékenyen érinti az a tény, hogy sokak szerint a mai napig nincsenek erős és értékelhető női karakterekre építő filmek a nagyvásznon.

42. Denis Villeneuve szociáldemokratának tartja magát.

43. Hollywood szerinte mindig is egy szuperhősgyár volt.

44. Szerinte a mozival az a “probléma”, hogy sohasem lehet megjósolni mi fog történni benne.

45. Alkotásai gyakran sötét hangvételre és erőszakra építenek, de ezekben mindig akad egy reménycsóva, egy fény, amik többnyire a nőkből származnak.

46. Kedvenc könyve egy szótár.

47. “A költészet megalkotása egy kamera segítségével” – ezt tartja a leglényegesebb dolognak a munkája során.

48. Leggyakrabban a Radiohead dalait használja filmjeiben.

49. 23 éves pályafutása során alkotásaival összesen 60 jelölést és 70 díjat zsebelt be.

50. Állandó zeneszerzője Jóhann Jóhannsson volt egészen váratlan haláláig, azóta Hans Zimmer (és Benjaminn Wallfisch a Szárnyas fejvadász 2049-nél).

blade
Villeneuve, Ridley Scott, Ford és Gosling a Szárnyas fejvadász 2049 promócióján

51.) 2018-ban a Cannes-i zsűri tagja volt.

52.) Mostani gigavállalkozásáról a Dűnéről ezt mondta: “A legösszetettebb dolog, amit életemben csináltam.” Itt azért is óriási a tét, mert két részre bontva meséli el Frank Herbert klasszikusát, és sokat nyom a latba az első felvonás sikere.

53. A mi “közös” Villeneuve-pillanatunk.

Timothée Chalamet és Denis Villeneuve kávézgat az Andrássy úton

54.) Scorsese után ő is leszólta a Marvel-filmeket: “Az a helyzet, hogy ezek a filmek mind ugyanabból a formából készülnek. Néhány filmes hozzáadhat egy kis színt, de mindet ugyanabba a gyárba öntötték.”

55.) Épp forgatja a Dűne 2. részét, de már megvan a következő nagy projektje  Arthur C. Clarke Randevú a Rámával című könyvét viszi nagyvászonra. Korábban David Fincher próbálkozott ugyanezzel, de sikertelenül járt.

A Dűne folytatása után a Rámával randevúzik Denis Villeneuve

Az ő kedvence filmjei:

A filmrendezők kedvenc filmjei 4. rész: Denis Villeneuve

Nagyon várjuk!

Bő 3 perces előzetest kaptunk a Dűnéből, csak lássuk már végre!

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Squad 51 vs. the Flying Saucers – játékteszt
Következő cikk The Fridge is Red – játékteszt