A jövőre debütáló trilógiazáró előtt idén három Marvel tartalom is kijött, ahol az Őrzők szerepeltek: a sort a Thor: Szerelem és mennydörgés nyitotta a mozikban, aztán a streamingre jött további, tiszta játékidőben kb. 1 órányi móka, az Én, vagyok Groot 1. évada és az Ünnepi különkiadás. Előbbi egy kis semmiség, ami rövidsége miatt simán fogyasztható, utóbbi azonban tartogat magában olyat, ami hatással lesz 3. filmjükre.
Az immár DC fejes James Gunn jó ideje hangoztatja, hogy jövő májusban látjuk utoljára jelenlegi formájában az Őrzők csapatát, ezzel egyidejűleg pedig Dave Bautista is jelezte, kezd kiöregedni közönségkedvenc izompacsirtájából és mivel ezen infók a Marvelhez nyilván hamarabb eljutottak, gyorsan még szerepeltették ott őket így-úgy, amíg lehet. A Végjáték után a Thor szál adta magát, viszont a Disney+-os tartalmakhoz kellett némi Bébi Yoda és Gunn munkamániássága, hogy a Vol.3-mal párhuzamosan, kvázi annak forgatási szüneteit kihasználva összedobjon egy kedves kis karácsonyi történetet… hálaadásra. Ne érezzen senki FOMÓ-t, aki nem repült még rá, a cucc december közepén még talán jobban is fog működni majd, de még ne rohanjunk annyira. Menjünk vissza augusztus elejére!
A nevem Groot. Bébi Groot.
Én vagyok Groot (I Am Groot) 1. évad, írta és rendezte: Kirsten Lepore; rövid fotorealisztukus antológia websorozat, 2022, 21 perc (5 rész)
Mindenki imádta a 2. részben azt a kis bébi facsemetét, aki az 1. végén született. A cuki kis Groot viszont csak egy egyszeri geg volt, a mozik története között csupán néhány hónap az eltérés, szóval tudtuk, hogy ha a Bosszúállókkal össze akarják őket szinkronizálni, ott bizony sok-sok év eltelik majd, így már a stáblistás jelenetek egyikében bevezették a szemtelen kiskamasz változatot. Ekkor mindenki azt hihette, hogy többé nem találkozunk a cukisággal, de aztán jött a Mandalóri hű társa, Grogu és a Disneynél kapcsoltak, hogy „de hát a másik nagy univerzumunkban is akad egy hasonló figuránk!”.
Az Én vagyok Groot fejlesztésének idején Gunn-nal épp nem voltak jóban, ráadásul addigra bőven el volt foglalva a DC osztagával, így őt kihagyták a kreatív folyamatokból, ami szült is némi ellentmondást a sorozat létjogosultságát illetően. Ebből az sült ki, hogy az egyértelműen a két film között játszódó „Groot első lépései” epizód egységesen elismert minden oldalról, de a másik négyet Gunn figyelmen kívül hagyja a jövőben. A különböző hajók és a Mordályt (meg a zuhanyzó Drax sziluettjét) felvonultató évadzáró utalásai miatt van némi idővonalbeli zavar, de könnyű a megoldás: szimplán a Vol.2 és annak stáblistás jelenetei között helyezkednek el.
Nem mintha olyan véresen komolyan bármit is számítana ez, mert a már említett két röviden kívül a többi semennyire nem kötődik máshoz. Míg a nyitány kicsit olyan, mintha egy bővített verzióját néznénk a 2014-es mozi záróképének, addig az azt követők maximálisan kimerítik az antológia fogalmát: kétszer random bolygókra szállt le a csapat, a kis totyogó Groot pedig gyermekien ott csodálkozik rá az adott élővilágra, vagy környezetre, míg a többiek valahol őrzik a galaxist. Az egyik a trailer által mutatott mikrolények életébe (ep2), a másik pedig a sárdagasztás örömeibe nyújt betekintést (ep4). A harmadik köztes rövid a hajón marad (ep3), ahol némi szöveg is van (a Gunn szinkronizálta okosóra révén): itt egy alakváltó idegen Grootnak álcázva magát próbál elvegyülni a hajón, az író-rendező Kirsten Lepore pedig bizonyára sokat játszott az Among Usszal a karantén alatt, mert hát az imposztortól meg kéne szabadulni. Az nem világos, hogy ezalatt hol a csapat, elvégre nem kalandoznak épp.
A szezonzáró („Magnum Opus / Mestermű”) szintén egy aranyos kis kiegészítése a filmeknek, bár lazábban, mint a pilot. Ezt a kettőt őszintén tudom ajánlani mindenkinek, de igazából amilyen pöttöm 20 perc az egész, a többi is gond nélkül lemehet. Az animáció szép, talán sokat ment rajta, hogy az egész CGI (a zuhanyzó Bautista arányék is), szóval így egységes a látvány. További 5 móka még fixen készül és bár nincs infó arról, mikor jönnek ki, nem lenne meglepő, ha Gunn Marvel búcsúja körül (vagy annak D+ premieréhez igazítva nyár közepén).
Nincs karácsony Kevin nélkül
A galaxis őrzői: Ünnepi különkiadás (The Guardians of the Galaxy Holiday Special), írta és rendezte: James Gunn, szereplők: Pom Klementieff, Dave Bautista, Kevin Bacon, Chris Pratt, Sean Gunn, Karen Gillian; családi karácsonyi minivígjáték, TV film, 2022, 44 perc (12)
Tavaly szinte az egész Disney+-os MCU blokk abból állt, hogy a filmekben korábban főképp kevesebb játékidőt kapó karakterek kapják meg a maguk rivaldafényét (Wanda/Vízió, Sólyom/Tél katonája, Loki és Sólyomszem), s bár idén már ez nem volt így (Holdlovag, Ms. Marvel, az előbb taglalt 20 percnyi Groot, Amazon, Éjjeli vérfarkas), az év-, és fáziszáró kedvesség szintén eddig nem főszerepeltetett arcokat emel ki. Bár az Ünnepi különkiadás eredeti címe, a Holiday Special egyesekben némi PTSD-t okozhat, itt egyáltalán nem arról van szó, mint a messzi-messzi galaxis 1978-as, az esetleges sikertelenséggel számolva a színészek szerződésben rögzített torzszülötténél. Bár alapvető hasonlóságok vannak, mint a flashback rajzfilmbetét, ez Gunn rajongása miatt van. Érezni, hogy ezúttal nem kötelességet teljesít a stáb, hanem rendezőjük spontán ötletét, amit szimplán összekötöttek a mozifilm forgatásával, ha már a jelmezek, a díszletek és a sminkek úgyis elől vannak.
Kevin Bacon egy visszatérő utalás Űrlord popkult ismereteinek hála, és mivel közeleg a földi karácsony, Mantis meg akarja lepni Petert azzal, hogy megtartják neki a szeretet ünnepét. Legfőbb motivációja egy eddig nem tudott dolog, ami szükséges lesz előismeretnek a trilógiazáróhoz (nem nagy megfejtés és valahol logikus is). Ötletének kivitelezéséhez viszont szükségét érzi magával rángatni Drax-et, hogy Los Angeles-be leszállva elvigyék magukkal minden karácsony kihagyhatatlan kellékét: Kevint. A TV film első fele egy klasszikus vígjáték, míg a második félidő a szép ünnepi szeretetcsomag. Ha biztos kezek tartják össze a koncepciót, akkor rosszul nem lehet kijönni abból az untig ismételt sablonból, amikor 1-2 környezetbe nem illő alak fedezi fel napjaink civilizációját. Ez az Istenek a fejükre estek – Krokodil Dundee – Jöttünk, láttunk, visszamennénk… – Dzsungel George – Csonthülye minta pedig most is remek, garantáltak a közel sírva röhögős percek, ha valakinek ez bejövős.
A Bacon-hajtóvadászat után aztán jön a nyugisabb, csendesebb, szebb… és kevésbé érdekes fele az ünneplésnek. Még ha nem is újdonság az a humorvilág (lásd a példákat), amit az LA-ben játszódó jelenetek képviselnek, ha olyan karaktereket helyezünk el bennük, akik még nem voltak ilyen szitukban, akkor gyakorlatilag kimeríthetetlen a séma. De ez már nem igaz az olyasféle szimpla karácsonyozásokra, mint amit a Marvel most tartott. Nyilván, hogy valami újdonságot csempésszünk az ünnepkörbe, az már csak egy drasztikus ötlettel lehetséges (a Vérapó épp ilyesmi), de erre egyáltalán nem ment rá Gunn. Nincs benne az az őrület, ami nem keveseknek néhol már túl sok (különösen DC munkáiban), ami persze jó is, meg rossz is. Jó, mert nem akar több lenni annál, ami és így okoz egy 1-2 szép, érzékenyeknek akár zsepit előkapós momentumot, de így mégis marad bennünk egy „ez ennyi volt?” érzés James előélete és a játékidő kaliforniai percei után. Ott még lehetett volna baromkodni kicsit.
További újítás Groot gyúrós nagy kamasszá fejlődése (mégis mivel edz?), ami itt-ott kizökkentően fura és a Gyűjtőtől szabadult szovjet, beszélő kutya visszatérése a Vol.1-ből. A közel tucat karácsonyi betétdal bár nem mind klasszikus ünnepi hangzású, legalább itt nem az untig ismételt dallamokat halhatjuk (érdemi más zene pedig alig). Stáblista utáni magas lasztit is találni és hiába a fenti hiányérzet, annyira ártalmatlan kis semmiség, hogy haragudni nem lehet rá. Max azért, mert már hálaadáskor kijött. December közepén, akár advent utolsó vasárnapja előtt 2-3 nappal sokkal jobban feküdt volna, hisz bár páran már biztos állítottak fát is, és a multik pláne bőven hangulatba hozásunkon ügyködnek, ez akkor is korai időzítés volt. Legalábbis ebben az egyszerűbb formájában. Ha drasztikusabban elütött volna az ünneptől, akkor nem árt kicsit előbb kilőni, de ez annyira hagyományos lett, hogy az ilyet minél közelebb érdemes nézni, szóval aki eddig nem tolta le, ráér. Háromnegyedóra nem a világ és valószínűleg még megbocsátóbb tud lenni majd szenteste közelségében (az értékelésben mindkettő ugyanazt az osztályzatot érdemli).
