Az Alkotó (The Creator) rendezte: Gareth Edwards, szereplők: John David Washington, Gemma Chan, Ken Watanabe, Allison Janney, Madeleine Yuna Voyles, amerikai sci-fi akciófilm, 133 perc, 2023 (16)
Hogyan szeresselek?
Biztató koncepció, hangulatos előzetesek, stabil színvonalat hozó rendező, forradalmi technológiai megoldások az álleejtős látványvilághoz, ami bravúrosan felveszi a versenyt a giga költségvetésből dolgozó kasszasiker mozikkal. Az Alkotó különösen várós filmmé lépett elő, mióta sorra elcsúsztatták az idei év nagy mozibemutatóit az író- és színész sztrájk miatt. Pont ezért akkora csalódás, hogy ennyire félrement.
Ne szaladjunk ennyire előre. Először is nézzük meg, mivel van dolgunk. Az Alkotó egy akció sci-fi, ami nagy alapossággal építkezik. Bőven hagy időt és teret a világa bemutatására, ami igazán üdvözölendő tulajdonság. Ez az, amit James Cameron is minden áron meg akart valósítani az Avatar rendezése közben (a producerekkel kemény csatákat vívva), hogy a néző tényleg el tudjon mélyedni a film által teremtett miliőben, azaz ne csak az akció és a cselekmény domináljon, legyen a nézőnek lehetősége alaposan szippantani a teremtett világ levegőjéből.
Gareth Edwards nagyon hasonló megfontolással építkezik, csak híján van az érzéknek, az izgalmasan megalkotott környezetbe ha nem is lebilincselő, de legalább vállalható sztorit és karaktereket rendezzen. Az Avatart sokan támadják primitív, sőt, a rosszmájúak szerint egyenesen a Pocahontasból lopott történetéért, de sajnos még így is Shakespeare-i magasságokban van a naavi szabadulás sztori történetvezetésben, drámában, koherenciában ahhoz képest, ami ebben a skiccnek is kusza forgatókönyvben történik.
Közeljövőben járunk, klisés alaphelyzetben, amit a Metropolisztól a Terminátoron át a Mátrixig még számtalan filmben láthattunk. Az intelligens robotok az emberiség fölé kerekedtek, és támadást indítottak az ellenünk. Mi jól visszavágtunk, és most épp ott tartunk, hogy a hős amerikaiak egy lebegő szuperfegyverrel tartják sakkban a megmaradt robotokat, akik keletre menekültek. Azonban megtudják, hogy a gépek egy a teljes emberiségre veszélyes támadóeszközt hoztak létre Új-Ázsiai titkos rejtekhelyükön. Ráadásul a helyi lakosság támogatja őket. Ebben a szituációban találkozunk a John David Washington által megformált Joshua nevű katonával, ki a gépek közé beépülve az Alkotót keresi, akit a szinte teljesen emberszerűen kinéző robotok a legnagyobb odaadással tisztelnek. Ő ugyanis az az ember, aki létrehozta a mesterséges intelligenciát, ami életet adott ezeknek a veszélyes teremtményeknek. Ehhez az alaphelyzethez jön még pátyolgatásra szoruló gyerekformájú robot, aki persze szuperképességekkel bír (egy laza Grogu utánérzés a Mandalóriból), egy teljesen súlytalan, de drámai bosszúszállal tarkított szerelmi történet, pár buddhista robot, meg vér helyett gépzsír szomjas amcsi kommandósok, és egy csomó kuszaság, aminek se csöve, se processzor magja.
Az Alkotó egy olyan film, ami teljesen megvesz kilóra az első fél órában. Ott még annyira eladja magát a világépítéssel, a szemkápráztató megoldásokkal, hogy nem tűnik fel, hogy súlyos hiányosságok vannak. Tele van kreatív ötletekkel, a produkciós dizájnba sok ezer munkaóra mehetett bele, minden apró részlet annyira a helyén van, hogy azt még Peter Jackson Gyűrűk Ura projektje is megirigyelhetné. A humanoid robotok fejét a füleik helyét átkötő mechanikus csőszerkezettel dolgozták ki, így azonnal megkülönböztethetőek az emberektől, de mégis nagyon emberszerűek maradnak, hogy érzelmileg kötődhessünk hozzájuk, miközben ez a megoldás pazar CGI munkát mutat. Az izgalmas felfüggesztéssel közlekedő rejtett kerekű járművek sokat dobnak az utcaképen, jól színesítik az akciójeleneteket. Az egész távol-keleti nyüzsgés, futurisztikus rizsföldek, tech buddhista kolostorok, tradicionális formát megidéző lebegő vitorláshajók csak még kézzelfoghatóbbá teszik a világot, minden speciális effekt tökéletesen a helyén, ebben az értelemben semmi sem esik le a képernyőről. 
Csak a történet és a karakterek. Bugyuta, túljátszott, és azonosulhatatlan. Ez utóbbi a legfájóbb. Mert az előző kettőt még egy Halálos iramban filmről is el lehet mondani, mégis tömegek nézik, mert ki ne tenne meg mindent a “tsaládért”? Az Alkotóban viszont főszereplőnk teljesen csapongó hisztigéppé változik, Washington játéka sajnos nem tud együttérzést kiváltani a nézőben. Az érződik, hogy szolgalelkűen beleállt egy gyenge forgatókönyv és hibás döntésekkel tarkított színészvezetés kiszolgálásába, ami csak tovább távolítja a közte és édesapja, Denzel közötti színészi minőséget.
Persze még van egy gyerekszereplőnk is, de vele sem megyünk többre azonosulás terén. Madeleine Yuna Voyles egy szótlan, folyamatosan tévét bámulni akaró robotgyereket játszik Alphie-ként, aki az egész film kulcsfigurájának van megírva, de mégis az első pillanattól az az érzés kerít hatalmába, hogy mennyivel jobb lenne letenni őt egy gyerekmegőrzőbe, hogy a film tisztességesen haladhasson tovább.
Itt érdemes megjegyezni, hogy Edwards bevallottan egy csomó kultfilmből merített ihletet, és igyekszik a maga módján tiszteletet adni. A gyerek egyszerre idézi az Akira Tetsuoját, E.T.-t, sőt, az Esőembert is. Csakhogy ezeknek az elődöknek egy nagyon bizarr és disszonáns elegyét sikerült összegyúrni a fő mozgatórugóként szánt szereplőbe. Alphie semmilyen érzelmet nem tud kiváltani a nyugati nézőben, sőt, annyira steril, hogy még neme sem megállapítható, nemhogy személyisége. Simán nézheted kisfiúnak, hogy csak a stáblistánál érjen meglepetés, hogy egy fiatal félig ázsiai származású színésznő játssza. Ezen felül ott van még mellékszereplőnek egy igazi A listán sztár, Ken Watanabe által megformált karakter is, de már a moziból kijövet felejthető, hogy mi is volt a szerepe a filmben. Ilyen pazarlást szomorú nézni filmrajongóként.
Persze lehet, hogy csak a mi készülékünkben van a hiba. Valójában csak egy újabb ékes példáját látjuk Hollywood évek óta zajló Kelet kiszolgálása trendjének. És tulajdonképpen nem is számít, hogy mit szólunk hozzá, mert elképzelhető, hogy úgy is tarolni fog. Kulturálisan több fogódzót kapnak a távol-keletiek, az emberek a sok befürdött szuperhős film és a sztrájk miatt távolba finom falat miatt pedig tódulni fognak a moziba. Ettől függetlenül Az Alkotó nem lesz jó film innen Magyarországról nézve. Mi is tudtunk ennél felfoghatatlanul alacsonyabb költségvetéssel elgondolkodtató, mély, valódi mondanivalóval rendelkező és látványos sci-fiket alkotni a közelmúltban, lásd Az Úr hangja vagy Műanyag égbolt.
Sajnos Az Alkotó az előbbiekhez képest csak egy nagy műgonddal megalkotott külcsín. Ami annyira vékony héjjá változik az irányt vesztett rendezéstől, hogy a teljesen súlytalan forgatókönyv alatt is darabokra törik a szemünk előtt. És nem túl felemelő ezt nézni több, mint két órán keresztül. A sok látványos erényének köszönhetően nagyon lehetne szeretni ezt a darabot, de nem megy. 
