Fejlesztő: Rocksteady Studios; Kiadó: Warner Bros. Games; Platform: PC, Xbox Series X|S, PS5
Másfél évet csúszott a Suicide Squad: Kill the Justice League, ami az eddigi tapasztalatok alapján soha nem bizonyult kecsegtetőnek.
Mikor először meghallottam, hogy a DC antagonistáit „összeeresztik” az Igazság Ligájával, akkor valami olyasmire gondoltam, mint amire a Suicide Squad: Kill the Justice League elfuserált főszereplői. Az öngyilkossággal felérő történet szerint a szuperintelligens Brainiac bekebelezi Metropoliszt, mely csupán a kezdete annak, hogy saját képére formálja a teljes planétát. A procedúra első fázisa annyira ütősen sikerült, hogy a Föld hőseit, mint például Batmant, Supermant és Zöld Lámpást, a saját oldalára állította. Nagyjából ekkortájt ugrik a képbe egy bizonyos Amanda Waller nevű kétszínű titkosügynök, aki az Arkham fegyházból összeverbuvál egy négyfős csapatot, akik között ismerős arcokat üdvözölhetünk: az Öngyilkos osztag filmekben is feltűnt már Deadshot, Harley Quinn és Bumeráng kapitány illetve Cápakirály.
Életbe lépett tehát a Task Force X nevű csapat, de a mellékszereplő NPC-k révén más ismert vagy kevésbé népszerű gonosztevők is csatlakoznak hozzájuk. Őket az előrehaladásunktól függően állítjuk szolgálatba magunk mellé amolyan spéci ezermesterekként és valamennyiükre kulcsszerep hárul, ugyanis – ahogyan tesztalanyunk címéből is kikövetkeztethető – a legfőbb feladatunk a metahumánok kiiktatása.
Valószínűleg sokan tisztában vannak a Suicide Squad: Kill the Justice League körüli megjelenési csúszásokkal és a játékot övező boszorkányüldözéssel. A legtöbb kattintásvadász sajtó egy időben szinte többet foglalkozott a Rocksteady alkotásával, mint Zack Snyderrel vagy a Halálos iramban családdal, így én inkább nem térnék ki rá különösebben, főleg, hogy most már minden akadály elhárult, hogy belevessük magunkat a színes-szagos város felszabadításába. A játék alapvetően a kooperatív multiplayer élményre koncentrál, de aki egyedül akar belevágni a liga felszámolásának, annak sem kell csüggednie, hiszen a küldetések megkezdése előtt bármelyik karaktert kiválaszthatjuk – közben viszont nincs rá lehetőségünk. Jómagam – egy-két megbízatást leszámítva – a bérgyilkos Deadshot mellett tettem le a voksomat, mert az ő képességei állnak hozzám leginkább közel, s jobbnak láttam, ha első nekifutásra egyetlen karakterre fókuszálok.
Furcsa módon az alap talentumok ritkán bizonyulnak hasznosnak, s a kissé átgondolatlan szintlépés-rendszer miatt ennek okát a támadási képességeinket aktiválandó billentyűkombinációkban véltem felfedezni. Egy Suicide Squad kaliberű játéknál úgy vélem, nincs helye annak, hogy ezeket bemagoljuk – már csak azért sem, mert kevés benne a maradandó tartalom, melyek miatt a későbbiekben újra előkapnánk. A spéci cuccok közül szinte alig használtam valamelyiket, legfeljebb csak akkor zúztam velük, amikor a rövid gyakorlópályákban, valamint a rákövetkezendő missziónál kamatoztattam.
Igazából az alap adottságok is tökéletesen megfelelőnek bizonyultak, ugyanis lényegében rendre ugyanaz a feladat hárul ránk: vagyis szét kell lőnünk az ellenségeinket és támaszpontokat. Néha persze előfordul, hogy egyik pontról a másira átkísérünk valakit vagy civilek megmentésén szorgoskodunk, de alapvetően mindig ugyanarról szólnak a játék béli események. Némi ötlettelenségről tesz tanúbizonyságot továbbá az is, hogy néhol ismerősen ható mellékküldetéseket is teljesíthetünk. Ezzel egyidejűleg olykor érthetetlen volt számomra, hogy egyes karakterek, mint például a Rébusz mit keres Superman városában? És miért pont az Öngyilkos osztaggal packázik? Illetve az sem hangzik túl meggyőzőnek, hogy az Igazság ligája keménymagját pusztán szuperfegyverekkel eltehetjük láb alól.
A Suicide Squad: Kill the Justice igazából nem sok újdonságot tartalmaz és annak tudatában, hogy ezt a címet az okkal dicsért Arkham trilógia készítői szállították le, visszalépésnek mondható. Mindenesetre követi a manapság oly divatossá avanzsált trendet, miszerint egy multiverzumot átívelő csinnadratta, amiben számos kiaknázatlan lehetőség rejlik még. Szóval aki egy másik bőregeres játékra vágyik, annak még várnia kell a következő rendes felbukkanására, mert bizony ezúttal a többi „jófiúval” egyetemben csak villanásnyi időre találkozhatunk vele. Sajnálatos, hogy nem lett több egyszerű, de egyébként minőségi akcióorgiánál, mert hiába a jó karakterek és az egész ötletes háttértörténet, ha a játékmenet unalomig ismételt lövöldözésből áll.
(A tesztkódot a CENEGA Hungary Kft. biztosította.)
Legutóbb ezt teszteltük:
