
A fogszabályozós George Clooney minden bizonnyal szemüvegét törölgette a matekfakultáción, majd fémes mosolyt villantott a valószínűségszámítását követően, melyből az derült ki, hogy 25 év múlva a Föld női lakosságának 2/3-a bele lesz zúgva.
A kis Arnold Scwarzenegger köpenyét hetente cserélhették bicepsze gyors növekedése végett. Angolból gyengén muzsikálhatott, teljességgel 
Meryl Streep kilószámra nyerhette a jutalomkönyveket a versmondó versenyeken. Az iskolai ünnepélyek jórészt belőle állhattak. A színjátszókörben többnyire a fiú szerepeket is ráoszthatták. Tehetségével könnyedén játszhatott meg egy rosszullétet, csakhogy röpdoga helyett moziba lóghasson.
Jean-Claude Van Damme legádázabb ellensége a két ismeretlenes egyenlet lehetett, gyenge helyesírása folytán korrepetálásra járhatott. A szünetben potya uzsonnáért mutogathatta az edzésen tanult forgórúgást, poharas kakaóját vagányságból kezek használata nélkül hörpinthette fel a a büfében.

Steven Seagal imádhatta a biológiát, különösen élvezhette az emberi csontok és ízületek részt. Élen járhatott papírgyűjtésben és a közösségi faültetésben.
John Travoltát kizárólag szalagavató tánca tehette legendává osztálytársai körében.
Mickey Rourke gyenge magatartásjegyekkel bírhatott. Szüntelenül dohányozhatott a vécében, és az ellenőrzőkbe pénzért szülői aláírást hamisíthatott Minden bizonnyal ő szerezhette be az alkoholt az osztálykirándulásra, és titokban viszonyt folytathatott a kémia tanárnővel.
Chuck Norrisról pedig csak annyit, mint köztudott, egykoron feltalálta az egész oktatási rendszert.
Kapcsolódik:
Moziskola – 30 filmlecke egy videóban diákoknak és tanároknak egyaránt



No Comment