A múmia (The Mummy), rendező: Alex Kurtzman, szereplők: Tom Cruise, Annabelle Wallis, Russell Crowe, Sofia Boutella, amerikai kalandfilm, 110 perc, 2017. (16)
Lehetetlen küldetés
A fáraók idején játszódó történetek elmaradhatatlan kelléke a hibátlan arcú és alakú női karakter, amit ezúttal is megkapunk, de a játékidő nagyobbik részében sajnos erősen lestrapált állapotban. Tom Cruise feltámasztja őt, de mivel nem szándékosan, igazán nem tud mit kezdeni a helyzettel. Az esetleges folytatásra nagyon össze kell szednie magát a stábnak.
Fáraónak lenni tök jó dolog. Az emberek istenként tisztelnek, ingyen nyaralhatsz Sharmban és szolgák hada lesi minden kívánságod. Nem csoda, hogy a legtöbben foggal-körömmel ragaszkodnak ehhez a pozícióhoz. Mikor a fáraónak az utolsó pillanatban fiút szülnek, az addigi nőnemű örökös, Ahmanet megöl mindenkit és biztos, ami biztos alapon szövetkezik a halál istenével. Tervét nem sikerül maradéktalanul véghezvinnie, elkapják, élve mumifikálják, jó messzire – egészen Mezopotámiáig – elviszik, körbeöntik higannyal és betemetik. Aztán jön Tom Cruise és megtalálja. Valószínűleg nem vagyok egyedül a problémámmal, mindig is szerettem volna megtudni, mit csinál Ethan Hunt szabadidejében. Egyszer régen láttuk sziklát mászni, de azóta semmi. Egészen eddig. Na jó, itt most Nick Morton a neve, de mi a garancia arra, hogy az Ethan Hunt nem kamu? Mikor a szarkofágot szállító repülőgépen elkezdenek megzombulni az emberek és a szemből támadó varjúvihar kárt tesz a hajtóművekben, a repülőgép lezuhan. A múmia kiszabadul és az útjába akadók életerejét elszívva egyre jobban kezd hasonlítani az algériai születésű táncos- és színésznőre, Sofia Boutellára. Cruise a halottasházban végzi, de feltámad, emiatt egy szál himbilimbiben kénytelen magyarázkodni. Ahmanet valamiért úgy gondolja, az 55 éves színész tökéletesen alkalmas arra, hogy a halál istene testet öltsön benne (általa?), ezért elkezdi keresni a társaságát. A dolog nem kölcsönös.
Van egy titkos szervezet is, amit Russell Crowe – az ő története adja meg a kegyelemdöfést a filmnek – vezet, de mivel Cruise-nak nem esete, inkább szöszi segédjét, Jenny Halsey-t küldi maga helyett (Annabelle Wallis volt a Tudorokban, Jane Seymour halálához fűződik a sorozat legszebb zenéje.). Meg vannak a keresztes lovagok, akik ehhez az egész hercehurcához elengedhetetlenül szükséges tőrből kilopják a drágakövet, de ők már meghaltak és a londoni metró részét képezik. Jegyeket, bérleteket!
Cruise legyőzi a halált – egyébként is erre hajt évek óta -, ellovagol a sivatagi naplementében, felkészülve a következő részre. Kötelező (?) társa, a megzombuló Jake Johnson a film első felét hisztérikusan végigordibálja, utána már valamivel több hasznát veszi. A helyenként akár még családi mozinak is beillő 1999-es A múmia, valamint annak folytatásai és mellékágai humorából és bájából gyakorlatilag semmi nem maradt. Cruise házi forgatókönyvíróinak tollából születtek már sokkal szórakoztatóbb darabok is. Alex Kurtzman a nálunk csak DVD-n bemutatott és egyébként nem rossz Hétköznapi embereken kívül más nagyjátékfilmet még nem rendezett, ezúttal túlnőtt rajta a feladat. Legalább a zeneszerző, Brian Tyler becsülettel leszállította a csinn-bumm cirkuszt, régi jó szokását megtartva.
A sötét univerzum feltámasztásával nem is lenne baj, ha egy jól átgondolt koncepció alapján történne. A különböző műfajok (kaland, akció, vígjáték, horror…stb.) annyira eltérő képi, zenei…stb. világot (atmoszférát) és színészi játékot igényelnek, hogy mindezek egy filmen belül történő nem megfelelő alkalmazása esetén az eredmény egy részleteiben talán még élvezhető katyvasz. Ami mindenre jó, az igazából semmire sem jó, így az a film, ami mindenki igényét ki akarja elégíteni, igazából senki igényét nem elégíti ki. Ha megszavazzák a bizalmat a folytatásnak, akkor ezeket a dolgokat feltétlenül helyre kell tenni.
