Romazuri (Á bras ouverts), rendező: Philippe de Chauveron, szereplők: Christian Clavier, Ary Arbittan, Elsa Zylberstein, francia-belga vígjáték, 92 perc, 2017. (16)
A képmutatás magasiskolája
Mi lenne, ha mindenkin számon kérnénk mindazt, amit kimond és leír? Írónk úton-útfélen azt hangoztatja, hogy tárt karokkal vár mindenkit az otthonába, meg is kapja a maga kilencfős roma kompániáját. Életre szóló találkozás és életre szóló lecke. Mindez egy könnyed és szórakoztató vígjátékban elmesélve.
Jean-Etienne Fougerole (Christian Clavier) az a szerző, aki jóval többet képzel magáról az olvasóinál. A szerénység nem kenyere, de az átlagon felüli életszínvonalat sokkal inkább csinos felesége, Daphné (Elsa Zylberstein) örökségének köszönheti, mintsem a tanári fizetésének, vagy az eladott példányszámnak. Éppen új, Tárt karokkal című könyvét promózza a tévében, mikor jobboldali vitapartnere, egyben a Veszély! című könyv szerzője, (Marc Arnaud) arra buzdítja, mutasson példát, fogadjon be egy roma családot. A műsort látva a híd alatt élő Babiknak (Ary Abittan) több sem kell, népes családjával még aznap bejelentkezik Fougerole-ékhoz. Írónk persze vonakodik és kifogásokat keres, de menedzsere (Nanou Garcia) meglátja a dologban a nagy lehetőséget és rábeszéli őt, fogadja be a családot. Ő pedig szép lassan azon veszi észre magát, hogy Babikék előbb a kertjét, majd a házát, végül az egész életét fenekestül felgorgatják.
A nálunk 2015-ben bemutatott Bazi nagy francia lagzik a 2014-es év egyik legsikeresebb mozija volt Franciaországban. A bő egyéves csúszásnak köszönhetően mire találkoztam a rendezővel, Philippe de Chauveronnal, a folytatás már borítékolva volt. Amikor először hallottam a Romazuriról, az első gondolatom az volt, hogyan lehet néhány éven belül háromszor ellőni ugyanazt a puskaport? A téma igen hasonlónak tűnik, a forgatókönyvíró és a rendező ugyanaz, de még néhány, a Bazi nagyban játszó színészt is sikerült elcsábítani. Az élet úgy hozta, hogy újfent tudtunk találkozni, így a kérdést a legilletékesebbnek tehettem fel. Egy televíziós műsorban valóban megtörtént, hogy az illetőn számon kérték, miért nem fogadja be magához védenceit, amire ő úgy reagált, hogy ez magánügy. Ezt továbbgondolva kezdett el körvonalazódni a forgatókönyv, mely hamar elnyerte Clavier és Abittan tetszését is.
Nem a Bazi nagyból kimaradt poénokból született egy újabb film, ezt meghagyták a folytatásnak, a Romazuri egy teljesen különálló történet, amiben a franciák és nem franciák együttéléséből származó konfliktusok vígjátéki elemekre épülő feldolgozását a romákra hegyezték ki (a szerelmi szál természetesen ebben is megvan). Franciaországban relatíve kevés roma él, de így is nagyon sok az előítélet velük szemben, ezek egy része jogos, egy része meg nem. Összeszedték tehát ezeket, a velük kapcsolatos híreket és mindazt, ami a közgondolkodásban jelen van, valamint Romániát is megjárva tanulmányozták a szokásaikat, életmódjukat, kultúrájukat. A szereplők lényegében önmaguk karikatúrái az általuk képviselt nézetek – szórakoztatóan – szélsőséges jeleit mutatva. Jean-Etienne liberalizmusát pl. a pökhendiség és az érdek hajtja, miközben a népszerűséget hajkurássza. Babik pedig amolyan roma állatorvosi ló, vígjátékról lévén szó a mérleg természetesen a pozitívumok felé billen, szigorú, de szerető családfő, akinek ebben az idegen világban nagy teher nyomja a vállát.
A filmet a választási kampány idején mutatták be, Chauveron meg is jegyezte, hogy a franciák nem hülyék, pontosan tudják, hogy egy ilyen moziból vagy a választási ígéretekből mit szűrjenek le.
A Romazuri egy könnyed, szórakoztató vígjáték – folytatását egyelőre nem tervezik -, mely a témájánál fogva valóban egy kissé harsány, de mindvégig a jó ízlés határain belül marad. Számtalan embertípust látunk benne, ugyanakkor nem véd, és nem vádol senkit, csak a humor eszközeivel bemutat egy közösséget és mindazokat, akik kapcsolatba kerülnek velük, vezérelje őket bármely szándék. 
