New York-i afférok (The Only Living Boy in New York), rendező: Marc Webb, szereplők: Pierce Brosnan, Callum Turner, Cynthia Nixon, Jeff Bridges, Kate Beckinsale, amerikai romantikus vígjáték, 88 perc, 2015. (12)
Kukacos alma
Kedves és szerethető romantikus vígjáték, melyben egy fiatal írójelölt próbál szembemenni az atyai akarattal és egy újdonsült barátságnak köszönhetően ez a vártnál is jobban sikerül.
A helyszín New York, a szereplők vergődő művészek és mindenki kavar mindenkivel. Nem, ez nem a legújabb Woody Allen film – egyébként is inkább a korai alkotásokra emlékeztet -, bár kétségtelen, hogy az alapanyag hasonló, a megvalósítás már korántsem. Adott egy író, Ethan Webb (Pierce Brosnan), aki nem érez magában elég tehetséget, ezért könyvkiadónak áll, amiből sok pénze lesz. Házassága ettől függetlenül boldogtalan, feleségét (Cynthia Nixon) egy fiatalabb nővel (Kate Beckinsale) csalja. Fiával, Thomasszal (Callum Turner) sem túl rózsás a viszonya, mert mindenáron le akarja beszélni arról, hogy író legyen, hiszen neki sem jött be. A fiú egy szép napon megismerkedik egy fura fazonnal (Jeff Bridges), aki a szomszédba költözik. Kettejük barátsága végül kihat az egész környezetük életére.
Az utóbbi évek filmtermése alapján már sokan eltemették a romantikus vígjáték műfaját és döntésüket ez a film sem fogja megváltoztatni. New York kedvelt filmes helyszín, sosem alszik, és állandó változásban van. A cselekményt a fura fazon narrálja végig és már rögtön az elején kitér ezekre a változásokra, melyek – legalábbis szerinte – nem jó irányba viszik a várost, mert az kezdi elveszteni a báját, mindazt, amiért a benne élők annyira szeretik, és amiért mások annyira irigylik a benne élőket. A sztori azonban bárhol máshol is játszódhatna, a szereplők nem a helyszíntől olyanok, amilyenek és igazából ez a változás is egyszer kerül – érintőlegesen – csak szóba egy asztali beszélgetésnél.
Amit a romantikus vígjáték temetéséről írtam már csak azért is érdekes, mert a rendező az a Marc Webb, akinek éppen az üde kivételként megemlítendő 500 nap nyarat köszönhetjük. A csodálatos pókember első és második részében is egész frankón működtek a romantikus és a vígjátéki elemek. Az író, Allan Loeb már egy kicsit más tészta, a Váratlan szépség, a Kellékfeleség vagy éppen a Sejtcserés támadás már másik műsorsávba valók. Kate Beckinsale még mindig gyönyörű, kár, hogy Barbie babává operáltatta magát, amiben talán a vele egykorú Len Wisemantól való tavalyi válása is közrejátszott. Az érdekes arcú Callum Turner (talán így nézne ki Adam Driver, ha nála is működne a szimmetria) tökre rendben van, Cynthia Nixon a Szex és New York-beli Miranda karakterét nyomja fullba, a jelenleg is 7 filmet forgató Pierce Brosnan számára ez a szerep egyszerűen nem jelenthet kihívást, ergo semmi extra. A producerként is közreműködő Jeff Bridges coelhoi bölcsességekkel bombázza az írópalántát, általában valami töményet szopogatva közben, de ha meztelenül cigánykerekezne, akkor is imádnám.
Az igazán rutinosak számára a csavar talán kiszámítható és bár elég későn érkezik, jót tesz a cselekménynek. A házasság, a család, a megcsalás, a férfi-nő, a fiatalabb-idősebb kapcsolat, a barátság, a mentorálás, a reménytelen szerelem (Thomas egy gyönyörű és okos csajsziba szerelmes, aki természetesen egy zenésszel jár) és megannyi, a romantikus vígjátékokra jellemző klisé vonul fel. Mindet láttuk már valahol, mint ahogyan a párbeszédek sem hatnak az újdonság erejével, de a végeredmény ettől függetlenül szerethető. Persze mindvégig megmarad a nézőben a kérdés, ha Thomas az egyetlen fiú, aki igazán él New Yorkban (lásd az eredeti címet), akkor milyen lehet a többi?
