Skorpiómintás ámítás – avagy divattörténeti kisokos (nemcsak) sci-fikhez – 4. rész


 

Sorozatunk előző részeiben ( 1. rész, 2. rész, 3. rész) számba vettük azokat a sci-fiket, amelyekben az alkotók szándékosan elevenítettek fel egy letűnt korszakot a jelmezek segítségével. Majd azt néztük meg, milyen vicces eredménye lehet annak, ha ez, vagy bármilyen hasonló szándékosság hiányzik a jelmeztervezésből. A záró fejezetben azonban nem utazunk a jövőbe, vagy egy ismeretlen bolygóra.

Egy jelenben játszódó filmben is remek megoldás a látványtervezésben a hatás fokozására egy korábbi korszak életre hívása. Habár a lopva becsempészett múlt az esetek többségében sokkal inkább reagál az éppen aktuális divatra, mintsem jogos kiegészítője a történetnek. Ez néha zavaróan, néha csak megmosolyogtatóan öncélú.

A Kate & Leopold éppen akkor készült, mikor kezdett kirajzolódni a steampunk őrület. Persze születtek olyan filmek

is a 2000-es évek elején, amelyekben létjogosultsága volt a viktoriánus kor megelevenítésének (pl.: Az Álmosvölgy legendája; Csillagpor; Sherlock Holmes), de 2001-ben jött az időutazás szerepeltetésével kieszközölt historizálás.

A Kate & Leopold filmművészeti jelentőségét kár is lenne méltatni, színtisztán azért készült el, hogy visszaköszönhessen a múlt. A jelmezesek azonban nem érték be a múltbéli jelenetekkel, mindenáron helyet kerestek a keményített gallérnak, a szalonkabátnak és a selyemmellénynek a napjainkban játszódó képsorokban is. És most – nem tévedés – a női főszereplő ruháját írtam le.

A tervező ötletessége mindenesetre díjazandó, mert nem dobja le a vászon ezeket az eredetileg oda nem illő darabokat.

Ami viszont már nagyobb figyelmet igényel, és elnézést vár el a nézőtől, az Meg Ryan utolsó jelenetben viselt ruhájának átalakulása. Ez lényegében hibának is tekinthető, hiszen egészen addig az alapvetés volt a filmben, hogy az egyik idősíkból a másikba kerüléssel a karakterek és így ruháik sem módosulnak. (Különben nem lófrálna múltszázad-fordulós öltözékben Hugh Jackman a film szinte 100%-ában napjaink New Yorkjában.) Ryan ruhája a jelenben egy egyenes vonalú estélyi, ám átlépve a XIX. századba, hipp-hopp lószőr párnás turnűrré alakul, amelynek még a dekoltázsán is fodor terem.

Hogy időrendben haladjunk, jöjjön az ötvenes évek. A tavalyi év nagy közönség kedvencét nem hagyhatjuk ki, hiszen azzal, hogy elénk varázsolta a revü, és a musical fénykorát, a Kaliforniai álom hozta magával az évtized jellegzetes öltözékeit is. Észrevétlenül bújtatták Emma Stone-t a színes körszoknyás megoldásokba, és adtak csík vékonyságú nyakkendőt Ryan Goslingra. Aztán persze előkerültek a kor elvitathatatlan tánccipői is.

A hatvanas éveket ebben a felsorolásban három film idézi meg. A P.S. I Love You csupán finoman behoz egy-egy jellegzetes hajpántot, blúzt, „A” vonalú kabátot, amely a film készültekor véletlenül divatban volt

Az 500 nap nyár csak az egyik karakterét helyezi a hatvanas évek idilli világába. Ezt egyébként szóba is hozza főhősünk, aki a szerelem különböző stációiban másképpen viszonyul Zooey Deschanel figurájának múltidéző frizurájához. A néző pedig addigra már leszűrhette a szűkített kartonruhákból, kézitáskákból, magasított derekú nadrágokból, hogy itt tetten lett érve a hatvanas évek.

A Szerelem és egyéb katasztrófák egy másik utat választ a múlt beemelésére. Főhősünk kedvence Audrey Hepburn, így legitimmé válik tussal kihúzott szemhéja, feltupírozott haja és Álom luxuskivitelben hangulatú ruhái.

A legnagyobb átverés azonban a Drive – Gázt! Több szempontból is, de ezt most hagyjuk. Amíg normál esetben vér ciki lett volna 6 éve egy skorpiómintás kínai selyem dzseki, ha csak úgy az utcán viseli valaki, addig Ryan Goslingon még ez is menőnek tűnik.

Ez az egy ruhadarab (amely nem véletlenül került rá még az egyik plakátváltozatra is) tökéletesen szimbolizálja a látványtervező szándékát, hogy előrángassa a nyolcvanas éveket, amely egyébként ez idő tájt kezdett trendivé válni. A plakát betűtípusa, a betétdalok és természetesen a ruhák is erre az évtizedre utalnak. Gosling amikor épp nem a selyem dzsekiben flegmázik, a legklasszikusabb indigókék farmerkabátban és egy időtlen fehér pólóban van. Carey Mulligan pedig szinte csak olyan öltözékben és kiegészítőkben jelenik meg, amelyek szándékosan bizonytalanítják el a nézőt, hogy mikori filmet is lát.

Kedvesebb hangulatban eleveníti fel a nyolcvanas éveket a Hajrá Bliss! Drew Barrymore első rendezése térdzoknik, fényes forró sortok, rock együttes mintás fekete pólók, katonai dzsekik, és természetesen görkorik segítségével varázsolja elénk a korszakot.

És akkor még nem beszéltünk azokról a filmekről, amelyek nem csalnak, hanem simán visszahelyezik egy korábbi időszakba a sztorit, csupán hangulatkeltés céljából. Így lovagolta meg a hatvanas évek kultuszát a Mad Men sorozat, a hetvenes évekét a Starsky és Hutch film, vagy éppen a Rendes fickók és a nyolcvanas évekét például a Nászok ásza vagy a Hirtelen 30. De ez már egy másik sztori.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk New York-i afférok - kritika
Következő cikk A Blade Runner kampány azért jó, mert sok közös interjút ad Harrison Ford és Ryan Gosling