Ezúttal 3 db Az akciófilm című könyvért folyik a játék, amely a Filmanatómia-sorozat negyedik köteteként jelenik meg 2017. október 12-20 között. A címében hivatkozott műfajt körbe járó olvasmányban válogatott tanulmányok mutatják be a zsáner történetét, alműfajait, beszélnek a franchise-rendszerről, az amerikai akcióhősről, szó esik benne a hongkongi és az európai akciófilmekről, így a rajongók és a laikusok számára egyaránt hasznos olvasmány lehet.
A könyvről:

Az akciófilm műfaj több száz alkotását tárgyalják a szerzők a könyvben: egyebek mellett olyan szériákat, mint a Terminátor, a Rambo, a Die Hard, a Mission: Impossible, továbbá a Halálos fegyver-, a Mad Max-, A feláldozhatók-, és Elrabolva-filmeket; valamint olyan emlékezetes kasszasikereket, mint a Féktelenül, A szökevény, vagy a John Wick.
Játék:
Kommentben írjátok meg a kedvenc akciófilmetek címét!
Határidő:
október 24. (kedd) 10 óra
(A nyerteseket facebook levélben értesítjük!)
A nyertesek, a könyveket az aRT+Cinemában tudják majd átvenni a mozi nyitvatartásához igazodva!
Az alkotók a filmvetítésekkel egybekötött rendhagyó könyvbemutatóra is várják az érdeklődőket, október 20-án, pénteken 18 órai kezdettel kerül sor az Art+ Cinemában (1073, Budapest, Erzsébet körút 39.).


