The Cloverfield Paradox rendező: Julius Onah, színészek: Gugu Mbatha-Raw, Daniel Brühl, David Oyelowo, John Ortiz, Chris O’Dowd, Aksel Hennie, Ziyi Zhang, Elizabeth Debicki, amerikai sci-fi, horror, 102 perc, 2018, Netflix
Tíz évvel ezelőtt berobbant a mozikba az első Cloverfield film, ami bár nem váltotta meg a filmvilágot, egy kellemes meglepetés volt, főleg mivel hatalmas rejtély övezte a megjelenését. Az előzetes nem sokat mondott, még a címét sem tudtuk meg belőle, azt azonban igen, hogy J.J. Abrams produceri felügyelete alatt fut a projekt. Ezzel párhuzamosan megjelentek hamis weboldalak, tévés tudósítások, melyek mind apró nyomokat, utalásokat szórtak el a film világával kapcsolatban. A rejtélyre építő kreatív marketing aztán meghozta a gyümölcsét, a 25 millió dolláros büdzséjű mozi végül világszerte 170 milliós bevételt hozott.
8 évvel a Cloverfield megjelenése után aztán egyszer csak megjelent a mozikban a Cloverfield Lane 10-re keresztelt félig meddig folytatás (egy univerzumban játszódott az első résszel, de műfajában és történetében teljesen különállt attól), ami egy nagyon kellemes meglepetés volt a mozi nézők és a kritikusok számára egyaránt. Ez persze nem csak az előzmények miatt lényeges, hanem azért is, mert a Cloverfield Lane 10 már bőven az internet aranykorában jelent meg, ez pedig hatalmas lendületet adott a rejtéllyel átitatott marketinggépezetnek. Cikkek, videók jelentek meg, amikben a nézők igyekeztek saját teóriáikat megosztani a filmről, kirakva az elszórt kirakós darabjait.
Éppen ezért a harmadik, sokáig csak God Particle címen futó, Cloverfield filmet már sokkal nagyobb várakozás övezte, mint elődjeit. A meglepetés faktor ezúttal sem maradt el, az első előzetes az idei Superbowlon debütált, azzal a meglepetéssel párosítva, hogy az időközben The Cloverfield Paradox-ra keresztelt film, egyből a sportesemény döntője után jelent meg a Netflixen.
Na de rátérve a lényegre, milyenre sikerült a The Cloverfield Paradox? Sajnos csalódást keltően felemásra. Ez persze nem jelenti azt, hogy a film minden szempontból rossz lenne, mert végtére is sikerült egy néhány egyedinek mondható ötlettel megspékelt túlélő scifi-horrort letenni az asztalra, azonban minden jópofa adalék hiába van, ha azok erőltetettnek érződnek.
A sztori szerint valamikor a nem túl távoli jövőben járunk – az, hogy pontosan mikor, kiderül az ehhez a filmhez is kiadott rejtélyes promó anyagokból -, amikor is a Föld energiaforrásai már jócskán megcsappantak. Ennek kiküszöbölésére küldenek fel az űrbe egy a világ legjobbjaiból összeválogatott csapatot, akiknek a feladata egy részecskegyorsító beindítása, ezzel pedig a mi kis bolygónk energiaellátásának biztosítása.
A film nem szöszöl olyan kérdésekkel, hogy egy hatalmas űrállomáson lebegő részecskegyorsító miként oldja meg az energiaellátást az egész világ számára, (Enyhe spoiler következik a film első 10 percét illetően) azonban még mielőtt bármi történne, figyelmezteti a nézőket arra, hogy nem várt következményekkel – és a korábbi filmekre való ijesztően pontos utalásokkal – járhat egy ilyen szerkezet beindítása. (Spoiler vége)
És akkor azok számára, akik csak a Cloverfield-univerzum nagy válaszaira vártak, eddig tartott az izgalom. A The Cloverfield Paradox ugyanis az első 15 percben felfedi a nagy titkot, ami bár alapötletében érdekes, igazából egy faék egyszerűségű sablonként szolgál, amit innentől kezdve bármelyik korábbi és elkövetkezendő Cloverfield mozira ráhúzhatnak a készítők. Félreértés ne essék, elég sok potenciál rejlik ebben az ötletben, viszont pont egy ennyire lusta és minimálisan más formában már ezerszer látott filmnél elsütni ezt, hatalmas kihagyott ziccer az univerzumot építő Bad Robottól.
Szóval az első 15-20 perc után már csak egy egyszerű scifi-horrorral van dolgunk, a film végéhez közeledve egyre kiszámíthatóbb cselekménnyel, sablonos karakterekkel, de legalább kellemes atmoszférával és néhány kreatív ötlettel, amik azonban kevesek ahhoz, hogy a sok potenciált rejtő alapötletet kellően kihasználják. Az embernek az az érzése támad a filmtől, mintha a készítők fogták volna ezeket az ötleteket, majd elszórták volna azokat egy már számtalanszor látott sztoriban csak úgy tessék-lássék módon. A sztori körülbelül negyede amúgy a Földön játszódó eseményeket mutatja be, teljesen feleslegesen. 15 percet órát simán kukázhattak volna a filmből, meg se érezné a történet.
A színészek kihozzák, amit tudnak a karaktereikből, de ha valaki csak egy-egy kedvence miatt nézné meg a filmet (rád nézek Daniel Brühl) akkor az nem most fog egy újabb pazar alakítással gazdagodni.
Összességében a The Cloverfield Paradox egy felejthető alkotás lett, ami fel tud mutatni pár kreatív ötletet, amiket valószínűleg így is elfeledünk majd pár nappal a megtekintés után. Ha valaki már nagyon égett a vágytól, hogy megtudja miként kapcsolódnak egymáshoz a Cloverfield-filmek, akkor most választ kaphat rá, mindenki másnak maximum egy kellemes vasárnap délutáni netflixezés lesz ebből.
