Eksztázis, rendező: Gaspar Noé, szereplők: Sofia Boutella, Romain Guillermic, Souhelia Yacoub, Giselle Palmer, Taylor Kastle, francia dráma: 95 perc, 2018 (18).
Trip Elek
Mikor a modern filmgyártás olyan úttörőit, mint Wes Andersont vagy Yorgos Lanthimost már évek óta szűnni nem akaró kultusz övezi, kész csoda hogy Gaspar Noé megmaradhatott a “viszonylagos” ismeretlenségében. Pedig a francia a direktor korunk egyik, ha nem a legegyedibb rendezője. Filmjei rendre egy bizarr, mélyen felkavaró hangvételt ütnek meg, központi elemükké emelve a társadalmi perifériára sodródott emberek különféle drogoktól és mocskos erotikától fűtött világát. Az Eksztázis is nagyjából ezen az irányvonalon mozog, ám ha lehet minden eddiginél sokkolóbb stílusban.
A történet pofonegyszerű. Egy progresszív táncformáció egy eldugott próbaterembe utazik, hogy tökéletesítsék a groteszk elemektől hemzsegő koreográfiájukat. Utolsó este pedig hatalmas bulit csapnak, hogy megünnepeljék a sikerekben gazdag próbafolyamat lezárulását. Igen ám, de az italukba valaki LSD-t kever, így kezdetét veszi a pszichedelikus rémálom.
A történettel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy a magyar címben szereplő eksztázisnak semmi köze nincs a filmben látott kábítószerhez. Ez mindössze az oly szeretett fordító barátaink újabb zseniális húzása, akik francia climax szócskát (ami nagyjából csúcs, vagy tetőpontot jelent) a rendkívül hangzatos, de annál pontatlanabb eksztázisra fordították.
A klasszikus értelemben vett eksztázis ugyanis inkább az Ecstasy, AKA. Eki közvetlen hatása. Ez egy, a fiatalok körében elterjedt, viszonylag egyszerű előállítású tablettás drog, ami bármelyik utcasarki dilonál beszerezhető. Ezzel szemben az LSD egy pszichoaktív kábítószer, ami egy tértől és időtől független pszichedelikus utazást indít be a fogyasztóban. Ez általában egy relaxáló, már-már spirituális trip, amit a többség egy kaleidoszkópban tett utazáshoz hasonlít.
Ez mind szép és jó, ám az LSD-nek van egy igen komoly hátulütője. Mégpedig, hogy nincs semmi garancia, hogy a hatás ilyen kellemes lesz. Ha az ember zaklatott lelki állapotban, vagy nem megfelelő környezetben fogyaszt LSD-t, negatív hatások léphetnek fel. A filmben pedig pontosan ez a forgatókönyv valósul meg…
A nagyjából egy és fél órás játékidő legnagyobb részét ez a megdöbbentő hitelességgel ábrázolt badtrip öleli fel. Az Eksztázis félelmetes közeleségbe hozza ezt az amúgy teljesen absztrakt élményt, a néző nem közönséges szemlélőként van jelen, teljességgel átéli a pszichedelikus lidércnyomást.
A film képes megteremteni egy olyan atmoszférát, ami akarata ellenére is bevonzza a nézőt az őrületbe. Ráadásul mindezt a mesterkélt effektus és vizuális trükközés nélkül érte el, pusztán a naturalizmus erejére támaszkodva.
Ez a szemlélet érvényesül a színészi játékban is, ami remekül jeleníti meg az LSD pszichedelikus poklának az emberre gyakorolt hatásait. Meghökkentő az a lélektani leépülés, amin a szereplők néhány óra leforgása alatt végigmennek, a kábítószer egymás ellen fordítja őket, legbelsőbb démonjaikat hozva felszínre.
Ezt a terrort csak tovább erősíti az ötletes megvilágítás, ami hátborzongató neon köntösbe öltözteti a filmet. A mindvégig a háttérben lüktető zenék és a rájuk épülő tánckoreográfiák kettőse is briliáns. Ezek műfajilag nehezen meghatározható, groteszk és futurisztikus elemekben bővelkedő gyakorlatok, amik a maguk módján mégis lenyűgöző szépséget képviselnek.
Az olykor egészen bátor megoldásokat alkalmazó kameramunka is az atmoszférateremtés hangsúlyos elemét képezi. Benoit Debie operatőr előszeretettel trükközik a hirtelen perspektívaváltásokkal, olykor egyetlen jelenet alatt 360°-os fordulatot is megtéve.
A pazar technikai megoldások ellenére azonban tény, hogy az Eksztázis végletekig kegyetlen film. Remekül jeleníti meg a pszichedelikus drogfogyasztás poklát, ezzel hosszú távra traumatizálva közönségét. Magukból kifordult, irányítás vesztett embereket mutat be, akiknek történetén keresztül egy igazán fájdalmas végköveztetést von le:
Lehetsz bármekkora szent, az erény bajnoka, de elegendő mennyiségű anyag után bizony belőled is előtör az ösztönlény.