9 híres rendező 9 alulértékelt filmje


A legnagyobb rendezők karrierjük során csak úgy halmozzák a sikerfilmeket, amikre még évtizedek elteltével is emlékezni fog a nagyérdemű. Ám szinte minden életműben vannak alkotások, amik a feledés homályába merültek. A sikertelenség legtöbbször persze indokolt, ám esetenként igazi mesterművek jutnak erre a sorsra. Ilyen alkotásokból szemezgetve állítottuk össze ezt a listát, ahol híres filmkészítők méltatlanul elfeledett munkái szerepelnek.

Billy Wilder – Egy, kettő, három

Billy Wilder olyan gazdag életművel rendelkezik, hogy szinte törvényszerű hogy néhány remek munkája viszonylagos feledésbe merül. Erre a sorsa jutott az Egy, kettő, három is, ami hiába egy zseniális komédia, ám jelentősége csökken, ha szembeállítjuk Wilder tucatnyi másik remekművével. Pedig ha a film nem közvetlenül a Legénylakás, Van aki forrón szereti, Vád tanúja hármas után jelenik meg, könnyen klasszikussá válhatott volna. A Molnár Ferenc színdarabjából adaptált vígjáték ugyanis egy impulzív film, aminek elképesztő tempójába a néző is belefárad.
A cselekmény egy abszurd szerelmi történetet állít középpontba, amin keresztül kiváló képet alkot a kommunista-kapitalista szembenállásról. MacNamara Nyugat-Berlin-i Coca-Cola elnöke egy előreléptetés érdekében atlantai felettese lányára vigyáz, azonban a lány beleszeret egy kommunista taxisofőrbe. A nagyfőnök pedig nemsokára meglátogatja gyermekét, így MacNamrának meg kell akadályoznia a karrierjét fenyegető tragédiát. A férfi pár óra alatt megkísérel úriember faragni a hithű kommunistából. A főszerepben a zseniális James Cagney, aki utólag karrierje legmegterhelőbb alakításnak nevezte MacNamara megformálását.

Steven Spielberg – Párbaj

Mielőtt hollywoodi nagyágyúvá vált volna, Steven Spielberg több kisköltségvetésű filmet is készített. Ilyen volt az 1971-es Párbaj is, ami 1971-ben tulajdonképpen tévére készült, majd a nagyon pozitív kritikai fogadtatás után, a 74 perces verziót 90-re kiegészítve később mozikba is küldték. Ez a film bőven megállja a helyét minőségben a rendező később körüléljenzett munkái mellett, színvonalban leginkább A cápához hasonlítható. A 75-ös mesterművéhez hasonlóan a Párbaj története is pofonegyszerű, de annál hatásosabb. Az egy és fél órás játékidőben egy kamion üldöz egy személygépkocsit az elhagyatott sivatagi utakon. Nem ismerjük a kamion sofőrjét, az indítéka sem teljesen világos, ám ez még inkább felerősíti az őt övező misztériumot. Egyetlen azonosulási pontunk a kocsi sofőrje, aki fejvesztetten menekül az őt üldöző gépmonstrum elől. A néző vele izgulja végig a hajszát, ami látszólagos egyszerűsége ellenére mégis olyan hatást vált ki a közönségéből, amit napjaink dollármilliókból készülő akciófilmjei meg sem közelíthetnek.

Stanley Kubrick- Barry Lyndon

Annak ellenére, hogy a Barry Lyndon többnyire kivívta magának a kritikai elismerést, a közönségnél csak csekély elismerésnek örvend. Pedig Kubrick háromórás történelmi eposza a rendezőzseni életművének egy ékes darabja, azonban a sztárszínészek hiánya és a különösen hosszú játékidő sokakat elriaszt a filmtől. Holott Barry Lyndon, az ír szélhámos története az egyik legkiemelkedőbb alkotás, ami a 18. századról valaha született. A kor csillogása visszaköszön a filmben, a fényűző társadalmi események ábrázolásáért a film besöpörte a legjobb jelmez, látványtervezés és kameramunkáért járó Oscart is. Az epikus csatajelenetek jelenetek és a szereplők tragédiája pedig tovább színesíti ezt a remekművet, ami nem csak Kubrick életművében érdemelne előkelőbb helyet.

Martin Scorsese- Lidérces órák

Habár Martin Scorsese leginkább gengszterfilmjeiről vált ismertté, 1985-ben mégis készített egy első osztályú komédiát. A főszereplő Paul, az unalmas programozó, aki egy egyéjszakás kaland reményében nekivág a NewYork-i éjszakának. Itt abszurd találkozásokban lesz része, ami kiváló alkalom Scorsese sajátos humorának megcsillogtatására. A film olykor valószerűtlen poénokkal dobálózik, ám a remekül szerkesztett forgatókönyv és a néző Paul iránt érzett szimpátiája egyben tartja a történéseket.

Wes Anderson- Tenenbaum, a háziátok

Wes Anderson nem rendelkezik különösebben terjedelmes filmográfiával, így egyik munkája sem nevezhető klasszikus értelemben elfeledettnek. A Tenenbaum, a háziátok című filmjét a többség azonban mégsem emlegeti egy lapon például a Grand Budapest Hotellel vagy a Holdfény királysággal, pedig minőség szempontjából igenis ott lenne a helye. A pocsék magyar címmel rendelkező film Anderson egyik legszebb munkája, átitatva melankóliával és valóságszagú drámával. A középpontban a darabjaira hullott Tenenbaum család áll, akiket olyan színészek keltenek életre, mint Gene Hackman, Bill Murray, Dany Glover vagy Owen Wilson.

Paul Greengrass- Véres vasárnap

A Véres vasárnap viszonylagos bukása talán abból fakadhat, hogy a film még Paul Greengrass a Borune szériával való berobbanása előtt készült. No meg ír szabadságjogi tüntetők története sem feltétlenül hozza lázba a nemzetközi közönséget. Pedig Greengrass filmje az egyik legjobb a témában, kiválóan mutatja be a Véres vasárnap eseményeit, ahol a brit katonák tévedésből tizennégy békés tüntetőt mészároltak le. A hangsúly a politikai vonatkozások kibontásán van, így pontosan érthető a szembenállás mibenléte. Az ellentétek egymásnak feszülése pedig tragédiához vezet, ami egy idegborzolóan brutális lezárásban ölt alakot.

Darren Aronofsky – A forrás

Nehéz jellemezni Aronofsky forrás című munkáját, hiszen a film egy megfoghatatlan jelenség. Egy mélyen spirituális alkotás, melynek lazán összefüggő cselekménye több évezreden ível át. A film lenyűgöző felvételekkel operál, Clint Mansel zenéi zseniálisak, Hugh Jackman külső és belső átalakulása pedig példaértékű. Ám a technikai bravúroknál sokkal hangsúlyosabb a film érzelmi világa, ami súlyos metaforákon keresztül alkot gyönyörű képet szerelemről, elkötelezettségről, vagy az emberi életbe vetett hitről. Az ilyen és ehhez hasonló gondolatok valósággal lebilincselik a nézőt, akit a megnézés után tartósan hatalmába kerít a film megmagyarázhatatlan vonzása.

Terrence Malick- Daltól dalig

Terrence Malick sosem számított túl közönségbarát rendezőnek. Volt, hogy húszévnyi szünetet hagyott két filmje között, máskor pedig könnyű szívvel vagdosta ki sztárszínészei jeleneteit. Ám a Daltól dalig még az ő karrierjében is új távlatokat nyitott a közönség megosztása terén. Pedig a film elképesztő szereplőgárdával bír, feltűnik Ryan Gosling, Rooney Mara, Michael Fassbender, Natalie Portman és Cate Blanchett is. Ám a végeredmény mégis nehezen befogadható, megigéző képek áradata, amik mögül csak homályosan rajzolódnak ki a cselekmény körvonalai. Ám akik képesek elfogadni a szokatlan megközelítést, azok egy emlékezetes tapasztalattal gazdagodhatnak, hiszen Mallick filmje egy kőkemény dráma a könnyűzenei világ törtető figuráiról.

Paul Thomas Anderson- Fantomszál

A Fantomszál alig több mint fél éve került magyar forgalmazásba, ám az már most érezhető hogy Paul Thomas Anderson filmje nem kapja meg a kellő figyelmet. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a film rendkívül karakterközpontú, azonban a szereplők csak a közönség egy rétegét szólítják meg. Ám ha a néző képes ráérezni a film dinamikájára, könnyen megértheti az elsőre szélsőséges karaktereket. Érdekes feltérképezni a betegesen kötött Reynolds jellemét, akiknek zsarnoki hajlami mögött mégis megbújik valami logika. Ám talán még ennél is fontosabb motívum Alma, a női főszereplő férfihez való viszonya.  Kettejük között egy szokatlan kötödés alakul ki, amit legalább akkorra hiba lenne szerelemnek nevezni, mint ahogy a filmet romantikus drámának.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Köszönjük lányok, de Tom Hiddlestoné a szerep!
Következő cikk A hét röhögései (253.)