Csaló csajok (The Hustle ), rendező: Chris Addison, szereplők: Anne Hathaway, Rebel Wilson, Alex Sharp, amerikai vígjáték, 94 perc, 2019. (12)
Kész átverés
A Dajkamesék hölgyeknek és A Riviéra vadorzói női változatát évekkel ezelőtt bejelentették, de a hasonló jellegű filmek harmatos szereplése miatt eddig kellett várni rá. Kedves Producerek, ideje lenne szétnézni a direkt nőkre írt, eredeti, friss, ötletes és szórakoztató forgatókönyvek között!
Penny (Rebel Wilson) egy tökre átlátszó sztorival csal ki pénzt férfiakból, de olyan vehemenciával teszi ezt, hogy azok simán bekajálják. Josephine Chesterfield (Anne Hathaway) inkább nagyvadakra lő, módszerei sokkal kifinomultabbak és segédei is vannak az átverésekhez. Mikor Penny Josephine vadászterületére, a Riviérára téved, szembesülnie kell azzal, hogy tudása és stílusa kevés ide, ezért leckéket vesz kifinomult eleganciából. A közös ügyködésnek anyagi vita vet véget, ekkor versenybe szállnak egymással, a cél egy mobiltelefonos applikáció kitalálójának, az ifjú milliomos Thomas Westerburgnek (Alex Sharp) a megkopasztása. A lányok a saját módszereikkel kezdenek hozzá a dologhoz, miközben próbálják egymást is megakadályozni, hátráltatni a sikerben. Mintha mostanra átestünk volna a ló túloldalára és előre gyűlölünk minden olyan feldolgozást, amiben nők játszanak a férfiak helyett. Ehhez persze kellett a Szellemirtók és az Ocean’s – Az évszázad átverése is, de hogy én is beálljak a sorba, a Charlie angyalaitól már most kiver a víz. Anne Hathaway ráadásul az Ocean’s-ben is játszott, amit valószínűleg már most letagadna, egyébként bármikor szívesen látjuk egy-egy könnyedebb, de azért színvonalas szerepben. Ugyancsak előítéletesek vagyunk azokkal a filmekkel szemben, amikben duci csaj van, mert ebben a szépségorinetált világban egy ilyen karakter csak és kizárólag a politikai korrektség okán kerülhet oda. Amikor egy film kapcsán szembejön velünk Melissa McCarthy, Amy Schumer vagy Rebel Wilson neve, már el is könyveltük, hogy egy közönséges, szabadszájú, a súlyából állandóan viccet csináló karaktert fogunk látni. Ezt persze a stúdiók és a három hölgy is tudják és köszönik szépen, nagyon jól megélnek belőle (mert ciki, nem ciki, de nézik).
A Csaló csajok A Riviéra vadorzóinak (1988) a feldolgozása, amiben – többek között – Steve Martint és Michael Caine-t láthattuk, de van egy korábbi film is, a Dajkamesék hölgyeknek (1964) Marlon Brandoval és David Nivennel. A Csaló csajokban nem csak szimplán lecserélték a főszereplőket, történt egy paradigmaváltás is, mely szerint a férfiak egyrészt szeretnek hősként viselkedni, másrészt soha nem feltételeznék, hogy egy nő okosabb náluk (mielőtt bárki elkezdene tiltakozni, számoljon el lassan tízig). Ebből adódóan egy nőről senki nem hinné el, hogy szélhámos, ráadásul férfiakat ver át (mielőtt bárki elkezdene tiltakozni, számoljon el lassan tízig). Pedig a férfiak egyszerűen működnek, elég egy szomorú történet, egy kis szempilla rebegtetés és egy legördülő könnycsepp és máris azon jár az agya, hogyan vigye át a nőt, természetesen csak az után, hogy segített neki (mielőtt bárki elkezdene tiltakozni, számoljon el lassan tízig).
És igen, amíg Hathaway karaktere igazi úrinő, addig Wilsoné vaskos humorral operál és rendre a szexnél vagy az evésnél köt ki. A poénok, jelenetek, dialógusok közül sok egy az egyben került átemelésre nem mindig véve tudomást arról, hogy a női feldolgozások eddig nem arattak osztatlan sikert, és hogy 2019-et írunk. A kérdés tehát az, hogy temessünk-e egy filmet, ami egy feldolgozás, de a férfiakat nőkre cserélték, történetesen Anne Hathaway-re és Rebel Wilsonra? Azt azért ne, bár egy Női szervek 2 jobban beleférne az életembe. Ja, hogy abban nem is ők játszanak? Hmmm.
[…] Csaló csajok – kritika – A Hetedik Sor Közepe […]