Ha tudnád (The Half of It), rendező: Alice Wu, szereplők: Leah Lewis, Daniel Diemer, Alexxis Lemire, amerikai romantikus film, 105 perc, 2020. (13)
A másik fél
A Ha tudnád jó példa arra, hogy az azonos neműekhez való vonzódás okos ábrázolása mindenki által befogadható és szerethető filmeket eredményez. Nincsenek altesti poénok, nincs drámázás, sem kontraproduktív megoldások, csak egy kedves és bájos történet tébláboló fiatal felnőttekről.
Egy álmos amerikai kisvárosban, ahonnan a többség még soha nem tette ki a lábát és ahol a vonat is csak naponta kétszer áll meg nehéz egyetlen kínainak lenni. A középiskolás Ellie Chu (Leah Lewis) a legjobb tanuló a helyi középiskolában, társai házidolgozatát is írja, ami persze a tanárok előtt sem titok. Biztatják is, hogy jelentkezzen valamelyik jónevű egyetemre, de anyja halála óta neki kell gondoskodnia apjáról, akinek az önsajnálaton kívül igazából nincs különösebb baja. Mr. Chu nagy tervekkel érkezett a korlátlan lehetőségek hazájába, de miután bebeszélte magának, hogy az angolja kevés egy komolyabb álláshoz, itt ragadtak. 
Egy nap a focicsapat cseréje, Paul Munsky (Daniel Diemer) megkéri Ellie-t, hogy írjon meg helyette egy szerelmeslevelet. A lány a kérést először elutasítja, mert szerinte a szerelmeslevélnél nem létezik személyesebb dolog, aztán mégis kötélnek áll, amikor kiderül, hogy néhány napon belül kikapcsolják a villanyt, ha nem rendezik a számlát. A legfőbb problémája nem is az, hogy más nevében kell a szépséges Aster Flores (Alexxis Lemire) kegyeit elnyernie, hanem hogy a lányba ő is fülig szerelmes. Elkezdődik az üzenetváltás közöttük és bár működik a kémia, csak idő kérdése, hogy kiderüljön az igazság, hiszen Paulnak és Aster románcának Ellie nélkül is működnie kéne, működnie kell.
A forgatókönyvíró-rendező Alice Wu bő másfél évtized után jelentkezett új filmmel, a Jó, rossz, meg ami közte van (2004) egy személyes hangvételű történet volt, melynek bemutatásával egyidőben ő maga is coming outolt (édesanyja ezután két évig nem beszélt vele). A Ha tudnád Platón egyik művével nyit, mely egy lakomát mesél el, ahol a résztvevők dialógus formájában értekeznek a szerelemtől. A Földet egykoron négykezű, négylábú, kétarcú, mindkét nem jegyeit magukon viselő emberek lakták, akiknek hatalma már-már az istenekével vetekedett. Zeusz ezért kettéválasztotta őket és az ember életének célja a boldogságkeresés, a másik felének a megtalálása lett. A beszélgetés során elhangzik, hogy ez a másik fél lehet velünk egynemű is. Az eredeti angol cím talán jobban lefedi ezt és valóban, a film a boldogságkeresésről, a másik felünk megtalálásáról szól és egyik hőse történetesen a saját neme után vonzódik. A 13+-os cselekmény kerüli a testiséget, a fiatal felnőttek szerelmi életéhez érzelmi és gondolati síkon közelít.
Ugyan a kisvárosi miliő erősen rányomja a bélyegét a történésekre, a szereplők problémáival bárki könnyen tud azonosulni, aki volt – már – tinédzser. Mindegyiküknek megvan a maga baja, kérdés, létezik-e olyan megoldás, ami az igazságot kimondva is működik, működhet. A Cyranora hajazó történet a Platón művében leírtakat boncolgatja, hogyan és miként ismerjük fel az igazit, mik azok a külső és belső jegyek, melyek alapján úgy gondoljuk, ő a másik felünk, vele leszünk teljesek, boldogok.
Akinek így leírva a film a Kszi, Simon lányos változatának tűnik, nem téved, hasonló gondolatokat közvetít, amikor a fiatal felnőtteket érintő általános problémákat, álmokat, vágyakat, félelmeket jelenít meg. Se nem komoly, se nem vidám, se nem tini, se nem felnőtt, de okosan és szerethető módon van összerakva. Abszolút pozitívan áll hozzá a jövőhöz, az élethez és igazából bármely korosztály képes megtalálni benne a szépséget, a bájt. Moziban is elfért volna, bár valószínűleg soha nem lesz belőle nagy film, kihagyni viszont tényleg kár lenne.
