
David Attenborough tanúvallomása aktuálisabb nem is lehetne
A Netflixre október 4-én került fel a David Attenborough: Egy élet a bolygónkon című dokumentumfilm, amely a vadvilággal tulajdonképpel együtt lélegző természettudós segítségével minden eddiginél jobban fókuszál a környezeti problémákra, és mutatja be, hogy az utóbbi bő hét évtizedben miként is tettük tönkre a bolygónkat.

A jelen idő pedig abszolút nem indokolatlan, hiszen a felfedező a mai napig közreműködik dokumentumfilmekben, tette ezt például az IMDb-n minden idők legnépszerűbb sorozatának számító Bolygónk, a Föld (Planet Earth) két évadában, vagy a Netflix saját gyártású A mi bolygónk (Our Planet) esetében is.
Utóbbi is a TOP 10-ben szerepel az említett rangsorban, ahogy egy másik, Attenborough által fémjelzett munka, a Kék bolygó (Blue Planet) is, így a világ legnagyobb streamingszolgáltatója – a környezettudatosság reneszánszának korában – joggal érezhette, hogy az emberek még mindig vevők a természettel kapcsolatos tartalomra. A Netflix azonban úgy döntött, hogy ezúttal nem egy szériát tesz a nézők elé, hanem egy nagyjából másfél órás dokut, amelyben az eddigiekhez képest abszolút eltérő nézőpontot ragad meg. Jól tette. Az Egy élet a bolygónkon persze kapott kampányt is, kedvenc természetjárónknak lett például egy Instagram-oldala, amely jelenleg közel 6 millió követőnél jár, és amelyen a film készítői folyamatosan csepegtettek információkat, már a megjelenés előtt is.
A mű első fele, vagy szűk kétharmada erről szól, ahol azért be-bekerül néhány gyönyörű képsor A mi bolygónkból is, de ez a záró felvonásban is így van, bár aki a megszokott tájképeket és állat-közeliket várja, a megszokott mennyiségben, az némileg talán csalódni fog, hiszen ezekből most jóval kevesebb van, mint a fent már említett alkotásokban. Számadatokat is kapunk, melyekből elkeserítő módon látszik, mennyit nőtt az általunk elfoglalt terület, és hogyan szorítottuk és szorítjuk egyre inkább háttérbe a körülöttünk élő fajokat. Ennek ellenére ez is működik, a néző úgy sem unatkozik, hogy most nem csak a lenyűgöző élőlényeket látjuk a legjobb snitteken, hanem leckét kapunk történelemből is.
Végeredményben pedig ez marad meg a nézőben, hiszen manapság már sokféle, apró tevékenységgel tehetünk a környezetért, például műanyagmentességgel, újrahasznosítással, zero waste-életmóddal. Az Egy élet a bolygónkon nem vészharang-kongatás, az egy ideje szól, de talán Sir Davidre jobban hallgatunk, mert már nem csupán ritka állat- vagy növényfajok vannak kihalóban, hanem szép lassan az emberiség is.



[…] „Sokan talán tartottak attól, hogy a film túlságosan hasonlít majd az Our Planetre, vagy annak „spinoff”-jára, a Night on Earth-re, de nem így lett. Bár előbbiben a narráló Attenborough már bőven ejt szót arról, hogy milyen ökoszisztémákban, milyen módon tettünk kárt, itt – néha szemtől szembe a kamerába beszélve, néha régi természetfilmjeiből kiszedett képsorokkal illusztrálva – a saját élete és karrierje jelentős állomásainak segítségével meséli el nekünk, hogyan tettük és tesszük tönkre a Földet. Kedvenc vadonjárónk végig T/1-es személyt használ, nem kivonva magát a felelősség alól, így az egész, általa elmondott történetet nem dorgálásként fogjuk fel, hanem sokkal inkább felelősnek érezzük magunkat abban, hogy ne a természet kárára, hanem azzal harmóniában éljünk a mi bolygónkon.” (Tovább a teljes cikkre >>>) […]
[…] Forras: https://hetediksor.hu/2020/10/13/david-attenborough-egy-elet-a-bolygonkon-kritika/ […]