Egy rendező olyan, mint egy karmester, próbálja kézben tartani a film minden részletét, a forgatókönyvtől a filmzenéig, a világítástól kezdve, a színészeken át a végső vágásig (ha teheti). Ilyen sok teendő mellett az sem ördögtől való, hogy olykor önmagukat is rendezzék. Ez a szokás kezdő és veterán rendezőknél is gyakran előfordult már, különösen, ha van bennük színészi ambíció vágy. Ilyenek például a kisebb cameók mesterei: Alfred Hitchcock (Hátsó ablak, Psycho) vagy Quentin Tarantino (Kutyaszorítóban, (Ponyvaregény, Django elszabadul).
Olyan forgatókönyv is előfordul, amikor a befutott színészben támad fel a kedv némi változatosságra és beleül a direktori székbe. Ilyenkor sokszor meg akarják könnyíteni a saját dolgukat és minimum egy mellékszerep erejéig feltűnnek, ám sokszor magát a főszerepet is saját magukra osztják. Van, aki csak alkalmilag, belekóstol egyszer-kétszer, így indult Sylvester Stallone is az Édenkert a sikátorral, aztán, Rocky II-III-IV:, Életben maradni, majd újrakezdte két évtized szünet után és már 10 rendezésnél jár). Kevin Costner azért vágott bele, mert nem vállalta senki, aztán a Farkasokkal táncolóval rögtön elvitte a Legjobb rendezői Oscar-díjat, de végül 3 mozinál megállt.
Sok példát ismerünk, akik gyakorlatilag sportot űznek önmaguk rendezéséből, mert ténylegesen direktorként is jegyzik a munkakönyvben, mint Kenneth Branagh (Sok hűhó semmiért, Hamlet, Gyilkosság az Orient expresszen) vagy a néhai Orson Welles (Aranypolgár; Othello, a velencei mór), Charlie Chaplin (A diktátor, Rivaldafény), Jon Favreau (Vasember, A séf) vagy Mel Brooks (Űrgolyhók, Drakula halott és élvezi).
Íme 25 színész, aki önmagát rendezte a saját filmjében:
