
Havasokk
A budapesti orvos apja halálhírére hazatér szülőfalujába, ahol konfliktus konfliktus hátán várja. Az erdélyi ember ragaszkodása és elvágyódása adja meg a kettősséget, ami az utóbbi években itt forgatott filmek közös jellemzője. a Hasadék nem robbant majd kasszát és a nyár végével van miből válogatni, de aki kalanddal tarkított drámára és szép tájakra vágyik, szeretni fogja.
Bálint (Molnár Levente), a budapesti orvos és felesége (Lovas Rozi) első gyermeküket várják, amikor a férfi amikor telefonhívást kap édesapja haláláról. Fiatalsága színhelye, a Máramarosi-havasok felé veszi az irányt, de autója lerobban és késve ér a temetésre. Itt találkozik fiával, Simonnal (Babai Dénes), akit sok évvel ezelőtt hátrahagyott és akit eddig a nagyapja nevelt. Betegeskedő nagybátyja (Kovács Lajos) nem tudja vállalni a fiút, mert, ezért Bálintnak el kell döntenie, hogyan tovább. 
A hasadék nem csak földrajzi értelemben választ el egymástól dolgokat, hanem embereket, apát és fiát is, akiknek valahogy közelebb kell kerülniük egymáshoz, valamit kezdeniük kell a vér szerinti kötelékkel. A múlt történéseit nem lehet figyelmen kívül hagyni, de szükség van a párbeszédre, a megbocsátásra, a magára hagyott, lázadó természetű, elkallódó fiúnak fel kell tudnia nézni az apjára, akinek viszont ki kell vívnia valamivel a fia elismerését, tiszteletét. 
Ha úgy vesszük, a Hasadék ennek egy továbbgondolt, jobban kifejtett változata, ahol üldöző és üldözött vetik be magukat a rengetegbe és utóbbi senkitől nem számíthat segítségre. Térerő hol van, hol nincs, a rendőrség korrupt, a kiabálás pedig egyet jelent a biztos halállal. Akár a Vadnyugaton is lehetnénk, igen, a Hasadék a westernfilmek hangulatát ötvözi az északi krimikével, de jellegzetesen kelet-európai. Aki látta a Kojotot vagy a Valant, tudja, miről beszélek, aki nem, annak érdemes pótolnia mindkettőt (a Víkend annyira nem jött be, de szintén ide kívánkozik).
A Hasadék sok helyen bemutatkozott már és komoly sikereket tudhat a magáénak. A szépen befényképezett táj és az erős színészi játék mellé kapunk konfliktust, nyelvi és kulturális különbségeket, drámát, erőszakot, és a részletmegoldásait tekintve hordozza magában a színvonalat, de a végeredményt tekintve valahogy hiányzik az a pici plusz, a hűha. Reméljük, nem kell a következő nagyjátékfilmig újabb hosszú éveket várnunk, mert Krasznahorkai Balázsban benne van az igazán jó magyar film ígérete.


