Az ember, akit Ottónak hívtak (A Man Called Otto), rendezte: Marc Forster, szereplők: Tom Hanks, Mariana Trevino, Manuel Garcia-Rulfo, svéd-amerikai vígjáték, 126 perc, 2022., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Egyedül a világ ellen
A svéd változat után itt az amerikai is. Az ember, akit Ottónak hívnak nem másolja szolgai módon az eredetit, de lényegi mondanivalóját tekintve hasonló érzéseket és gondolatokat oszt meg velünk. Hanks szokatlan ebben a szerepben, így viszonylag hamar átvált arra, akit jól ismerünk és szeretünk, a folyton elégedetlen és zsörtölődő Ottóból pedig egy olyan kedves és segítőkész szomszédot varázsol, akinek élete újra értelmet nyer. 
Otto Anderson (Tom Hanks) egy összeférhetetlen alak, aki azonnal nekiront az embernek, ha nem tartja be az utolsó betűig a szabályokat. Olyasvalaki ő, aki egyfolytában ott lohol a nyakukban és minden apró kihágásunkkal, botlásunkkal szembesít minket. Teszi mindezt meglehetősen dühös és ellenszenves hangnemben, nem csoda, ha mindenki tart tőle, Ottó finoman szólva sem örül túlzottan nagy népszerűségnek. Egyetlen emberrel volt elnéző, megértő és kedves, de szeretett felesége nemrég eltávozott az élők sorából és amikor a munkahelyéről is nyugdíjba megy, kicsúszik a lába alól a talaj, nem talál a továbbiakban értelmet az életének.
Úgy dönt, önkezével vet véget életének, amit ugyanolyan precízen megtervez, mint minden mást, ám a procedúrában megzavarja a szemközti szomszédba beköltöző spanyolajkú család. Láthatóan a feleség, Marisol (Mariana Trevino) hordja a nadrágot, aki ellentmondást nem tűrve kezdi meg a jószomszédi kapcsolatok ápolását, ezúttal Ottót kergetve az őrületbe. Nem hajlandó elnézni a férfi rigolyáit, folyton rendre utasítja és megköveteli tőle, hogy mindenkivel kedves legyen, „hősünk” pedig azon kapja magát, hogy bár még midig erősen foglalkoztatja a halál gondolata, egyre többször érzi úgy, talán mégsem annyira felesleges és nincs mások terhére.
2016-ban került a magyar mozikba a regény alapján készült Az ember, akit Ovénak hívtak című film, mely Svédország hivatalos Oscar-nevezettje volt. Több díjat is nyert, de 30 millió dolláros összbevételével nem váltotta meg a világot, ugyanakkor aki látta, az túlnyomórészt szerette, mint ahogyan mi is. Még 2017-ben csapott le rá a Tom Hanks-Rita Wilson (házas)páros, de különböző okok, majd a Covid miatt csak most készülhetett el a hollywoodi változat. 
Bár a skandináv fekete humort nélkülöznünk kell, sok a közös pont Ovéval. Eredendően mindkét figura szerethető, de az élet megedzi őket, a világ felgyorsulása, az emberek közömbössé válása egymás iránt, a rokonok, barátok, ismerősök elvesztése, de legalábbis szemük láttára történő leépülése mind olyan dolgok, melyek még inkább előhozzák belőlük az átlagember számára furcsának, idegesítőnek ható énjüket. Mániákusan ragaszkodnak a rendhez és a szabályokhoz, a szokásaik rabjává válnak, mindent precízen, pontosan hajtanak végre, érzelmeiket pedig egyre nehezebben mutatják ki. Egyébként nincsenek is túl nagy elvárásaik másokkal szemben, de képtelenek elfogadni, hogy az emberek többsége meglehetősen lazán kezeli az együttélés szabályait és teljesen felnőni sem mindenkinek sikerül.
Már a svéd változatot is szokás volt a Gran Torinohoz és igazán most sem tévedünk nagyot, nagyjából annyi különbség van Ottó Anderson és Walt Kowalski története között, mint amennyi általában a Tom Hanks és a Clint Eastwood által alakított karakterek, illetve filmjeik között. Az alapsztori igazából mindenhol és mindenhogy működik, az emberi természetet illetően nincsenek égbekiáltó különbségek a világ különböző pontjain (az egyes kultúrákban), az alkotóktól függ, hogy mit hoznak ki belőle, hogy mit akarnak kihozni belőle. Hanksről egyébként sem hinné el senki, hogy két órán keresztül zaklatni fog másokat az agymenéseivel, így hamar le is tesz erről a szándékáról. Az ember, akit Ottónak hívnak egy elgondolkodtató, vicces, itt-ott megkönnyezős és drámai, nem egyszer pedig romantikus film. Nem egy Forrest Gump, de a Tom Hanks-életmű egyik kedves, szerethető darabja. 
