
„Szivem küldöm, ez ó frigy-ládát
S kivánok harcos, jó napot
Véreim, ti dübörgő ezrek
Tagadjatok meg, mégis-mégis
Én a tiétek vagyok”
(Ady Endre: Küldöm a frigy-ládát)


Az ezt követő időszakban Lucas-t annyira lefoglalta a Star Wars, hogy ő sem tudott energiát fordítani a régészkalandorra – egészen addig, amíg meg nem építette a fent említett homokvárat Spielberggel. Együtt kezdtek el agyalni újabb ötleteken, melyek közül párat Spielberg egyből megszült: például az ő javaslata volt, hogy a karakter vezetékneve ne Smith, hanem Jones legyen. Az Indiana egyébként nem volt más, mint Lucas kutyájának a neve – a hűséges állat korábban egy másik legendás karakternek, Chewbaccának is ihletet nyújtott. Az Indiana Jones névvel az volt a két filmes legenda szándéka, hogy a keresztnév ritka legyen és nőies, míg a vezetéknév gyakori. A karakter Lucas vázlataiban amolyan James Bondos nőcsábász volt, ám Spielberg ezen is változtatott.


Marion szerepére sokáig Debra Winger volt a legesélyesebb, rajta kívül pedig olyan színésznők vettek részt a meghallgatásokon, mint Sean Young (ő egy év múlva játszhatott Ford mellett a Szárnyas fejvadászban), Dee Wallace és Michelle Pfeiffer. A főzőcskézésekkel tarkított castingeken végül Karen Allen szerepelt a legjobban a nepáli jelenetben nyújtott alakításával – egy alkalommal egyébként jobb híján maga Spielberg öltötte fel a kalapot és játszotta el Indy szerepét. Sallah karakterét eredetileg Danny DeVito alakította volna, de őt sem lehetett „kivásárolni” a sorozatából, a Taxiból – az alacsony színész pár évvel később egy hasonló kalandfilmben, A smaragd románcában bukkant fel. Az egyiptomi karakterre, Sallah-ra végül az igencsak más alkatú és fiatalkorában évekig Afrikában élő John Rhys-Davies szerződött le. Klaus Kinski visszautasította Toht szerepét, akárcsak Roman Polanski, aki már eleve furcsa választás lett volna, származásának ismeretében.



Az aranyszobros jelenet számos paródiát, poént és mémet ihletett, az óriásgolyós képsort viccesen figurázta ki Weird Al Yankovic a UHF című vígjátékban, és akkor még nem is beszéltünk olyan amatőr produkciókról, mint a még fiatal, mozikarrier előtt álló M. Night Shyamalan indy-s home videója vagy amikor a nyolcvanas években három tinédzser újraforgatta a filmet no-budget verzióban.
Az valami egészen hihetetlen, hogy a film magyarországi bemutatója négy évet (!) késett: 1985. október 24-én mutatták be a hazai mozik. Ezen sorok írója 11 éves volt a premier idején, és egy úttörői őrsi gyűlés keretében nézte meg, miután valahol elkavarta a jegyet, de a beengedő nénik mégsem zavarták el. Azért a csontvázak meg a végén elolvadó gonoszok kellően sokkolóak voltak, és ezt természetesen nem meséltük el az osztályfőnöknek. Nem sokkal a bemutató után piacra került magyar nyelven a film képeskönyve (jó drágán, 59 Ft-ért, ebből akkor akár hat mozijegy is kijött), és később Fazekas Attila is készített képregényt.
Jogi okok miatt nem csinálhatta meg az egészet, ezért egy négyoldalas összefoglalót, vagy ha úgy tetszik, trailert rajzolt meg Az eltűnt Frigyláda címmel. Még egy hazai érdekesség: a film sztoriját már ismerhették az IPM olvasói, ugyanis 1983-ban, két évvel a magyarországi mozipremier előtt a magazin folytatásokban leközölte a novelizáció fordítását, A frigyláda címmel.
Már a nyitókép is zseniális: a Paramount emblematikus hegyéből egy igazi hegy bontakozik ki – a későbbi folytatások is így indulnak majd. A Frigyláda Spielberg mesterműve, a képzeletbeli top 3-jának része, a Cápával és a Schindler listájával egyetemben. A létező legjobb értelemben vett popcorn mozi, mely sokat merít a régi, klasszikus értelemben vett Hollywood legjobb pillanataiból.
A Frigyláda bizonyos mértékben nem más, mint Spielberg Arábiai Lawrence-e, de nem szolgaian másolja az 1962-es klasszikust, hanem sikeresen továbbgondolja azt. Bizonyos képsorai örökre beégtek a retinánkba: az említett nyitóképen kívül az aranyszobor leemelése, a guruló óriásgolyó, a védjeggyé váló piros vonal a térképen az utazós jelenetekben, Indy sziluettje a nepáli kocsma falán, a kosár után rohangászás, a szalutáló kismajom, a térképszobás jelenet, az ásatás a naplementében, a Frigyláda kiemelése, a teherautó alatti nyaktörő kaszkadőrmutatvány, Belloq és a nácik végzete. No meg a nehezen lefordítható „it’s not the years, honey, it’s the mileage”, és az az ijesztően mély hang, ami a Frigyládából jön. Az ilyen filmekért találták fel a celluloidot.
Indiana Jones és a végzet temploma (Indiana Jones And The Temple Of Doom) (1984)
A folytatás valójában egy prequel, egy évvel a Frigyláda előtt játszódik, bár ennek semmi különösebb jelentősége nincs. Akárcsak a Star Wars esetében, úgy Lucas itt is egy sötétebb „folytatást” szeretett volna. Spielberg vevő volt az ötletre, mert barátjához hasonlóan ő is épp válófélben volt. A sztori: Indy elmenekül Hongkongból egy Short Round becenevű kissrác (az idén Oscart nyert Ke Huay Quan) és egy énekesnő, Willie Scott oldalán, hogy aztán Indiában kössön ki, és ott egy bajba jutott falu segítségére siessen.
A nyitó autós üldözést és a csillés képsorokat az első rész eredeti forgatókönyvéből emelték át Lucasék, a történet pedig meglepően nyomasztó az előző filmhez képest. A gyerekbántalmazós jelenetek ellenére ez a film is nagyon jól hozott a konyhára, de színvonalában – a jó akciójelenetek ellenére – alulteljesített. Spielberg a mai napig nem szívesen beszél róla, és mindig csak annyit jegyez meg pozitívumként, hogy ekkor melegedett össze későbbi feleségével, az énekesnőt igencsak idegesítően játszó Kate Capshaw-val.

A Lucas/Spielberg páros a franchise-on esett csorbát a harmadik résszel köszörülte ki. Kevésbé sötét a hangvétel, Indy ismét nácikkal hadakozik, visszatér két szívesen látott karakter (Sallah és Marcus Brody), nagyon jók az akciójelenetek (a tankos üldözés egyenesen szenzációs), láthatjuk a névadó kutyust, valamint Indyt tinédzserként a fájóan fiatalon távozó River Phoenix alakításában, Hitler autogramot firkant a grál-naplóba.
A film legnagyobb erénye viszont a Harrison Ford és Sean Connery közötti összhang. Érdekes módon Connery csupán 12 évvel volt idősebb a fiát alakító Fordnál, de mégis hiteles közöttük az apa/fia viszony, mely pár komoly, és persze jó sok komikus helyzetet teremt. Tényleg öröm nézni őket, mindegyik közös jelenetük egy kincs. Valószínűleg itt kellett volna befejezni.

A harmadik Indy film nyitójelenete ihlette ezt a sorozatot, mely összesen két évadot, 28 epizódot és négy tévéfilmet ért meg. Lucasék edukációs céllal készítették, hogy a fiatalok kalandfilmeken keresztül ismerhessenek meg fontos történelmi alakokat és eseményeket. A kiskamasz Indyt Corey Carrier, a tini verziót pedig nem Phoenix, hanem Sean Patrick Flanery alakította. Láthattunk öreg, 93 éves Indyt is George Hall alakításában, de egy rész erejéig még maga Ford is visszatért. Nem beszélve Paul Freemanről, aki itt nem Belloq-ként, hanem két másik szerepben bukkant fel. Az epizódokban sok egyéb neves színész is feltűnt, többek között Daniel Craig, Anne Heche, Terry Jones, Christopher Lee, Ian McDiarmid, Vanessa Redgrave, Timothy Spall, Max von Sydow, Jeffrey Wright és Catherine Zeta-Jones. A rossznyelvek szerint az egész sorozat csak arra volt jó, hogy Lucas tesztelje azt a stábot, amit a Star Wars prequelek elkészítésére szánt összerakni. (osztályzat nélkül)

Lucas még a Krónikák készítése alatt kitalált egy újabb Indy-mozifilmet, amiben ismét komoly szerepet szánt volna Henry Jones-nak, vagyis Connerynak. A 2000-es évek első felében Shyamalan és Frank Darabont is dolgozott egy Indy szkripten, de Lucas végül addig nem vágott bele komolyabban a projektbe, amíg be nem fejezte a Star Wars prequeleket.
Időközben Connery visszavonult, és nem volt hajlandó visszatérni, ellentétben Karen Allennel, aki ismét eljátszotta Mariont. Az Indy-filmek gyenge pontja mindig is a női karakterek ábrázolása volt, és hiába sikerült erre a filmre leszerződtetni a nagyszerű Cate Blanchettet, ha Szeszélyes évszakok szintű alakítást sikerült kicsiholni belőle. Az itt A vad című film Marlon Brandójára hajazó Shia Lebouef és a többi neves színész sem tudott dobni a gyengécske történeten, melyről bebizonyosodott, hogy Lucas továbbra is Star Wars prequel formában van, ahová sikerült magával rántania Spielberget is. Ford karizmája persze menti a menthetőt, de az egész film egy összetákolt katyvasz, idejétmúlt CGI-jal, béna űrlényekkel és még gyengébb karakterekkel.

Kapcsolódik:
Az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága az Indiana Jones 4in1 – videó
Az elveszett frigyláda fosztogatói nyitójelenete 30 másik filmből összeollózva






