Az olajügynök (Landman), készítette: Taylor Sheridan, Christian Wallace, szereplők: Billy Bob Thornton, Ali Larter, Jacob Lofland, Michelle Randolph, James Jordan, Jon Hamm, Demi Moore, amerikai akció-dráma sorozat, 10 rész, kb 55 perc, 2024., SkyShowtime
A fehér férfi olajballadája
A Yellowstone, az 1883 és a Wind River készítője most a napégette texasi olajmezőkről hozott el nekünk egy 10 részes férfieposzt Billy Bob Thorntonnal, Ali Larterrel és Jon Hamm-mel a főszerepben. Az olajügynök képei megbabonáznak, a története a klasszikus királydrámákat idézi, de hogy ez 2025-ben is elég lehet-e, ennek néztünk utána.
A történet Texas végtelen olajmezőinek poros és véres hétköznapjaiban játszódik. Ott, ahol a Monty Miller (Jon Hamm) befolyása alatt álló kutakból dollármilliók csörgedeznek a felső tízezer zsebébe, amik aztán aspeni nyaralókká, csillogó luxusgépekké, politikai befolyássá és családi alapítványokká alakulnak át. Ám innen lentről, szemmagasságból persze sokkal-sokkal mocskosabb az összkép. Hiszen a félig illegális munkakörülmények, a kéz kezet most alapon szemet hunyó törvénytelen érdekek, a profitnövelés mindenáron való kényszere naponta dönthetné be a bizniszt, ha nem lenne Montynak egy megfelelő embere a helyszínen, az olajügynök (az angol eredetiben landman, ami talán jobban kifejezi, hogy a terület az ő otthona).
Tommy Norris (Billy Bob Thornton) az az ember, akiről már az első hatásos jelenet alapján kiderül, hogy mindent megold. Lehet az lángoló olajkút, drogdílerek bosszúja, rizikós új kutak felmérése, munkások rendszabályozása, a kiskorú lánya szexuális élete, a felesége kényszervacsorái, a fia új élete vagy a főnöke nyugalma… Mert hiszen ilyen egy tökéletes amerikai férfi: nem fiatal már, de a kor csak megedzette, mint egy jóféle bőrcsizmát, ami épp ilyenkor simul a legjobban a lábra. Erős, mint egy bivaly, okos, mint a kojot, kitartó, mint a texasi déli nap, keserű, mint a harmadik cigaretta, amit egymásról gyújtottál meg, és kisiklik a kezeid közül, mint az olaj. Billy Bob Thornton pedig pont ilyen. De egyáltalán, lehet ennyire tökéletes valaki? Igen is, meg nem is. Egyrészt ez a tökéletesség James Dean-é, a Marlboro Mané vagy Buffalo Billé, egy rég letűnt férfié, aki sohasem múlt el igazán, és ilyen szempontból pont annyira valóságos, mint amennyire Odüsszeusz jellemét is egyetlen cél határozta csak meg. Mert Taylor Sheridan bármit is mesél, azt cowboykalapban, lóhátról, maga után vörös homokförgeteget hagyva teszi, egy férfiak által uralta világból, hiszen azt ismeri.
Másrészt viszont a történet olyannyira férfiközpontú, hogy a nők – a zseniális Ali Larter, mint a felesége, Michelle Randolph, akit az 1923-ból is ismerhetünk vagy a kis szerepet játszó Demi Moore – nem csak, hogy mellékszereplők lettek, hanem végig férfi szemszögből is vannak csak megmutatva. Vizuálisan égig érő lábak és dekoltázsok láthatóak csak, de ha mozognak, akkor az is a férfihoz képest történik. Sőt, amikor csak magukban vannak, akkor is csak olyan dolgokat tesznek, amiket a férfiak szerint tennének, így amellett sem sikerülnek életszerűre, hogy mindent kihoznak a szerepből, mélységet adnak a felszínességnek. De a latin-amerikai közösség ugyanígy járt, hiszen a nehézségeik és a jelenvalóságuk igazi történetekkel lett megmutatva, viszont mélyebben mégsem ismerhettük meg őket, pedig a sorozat csavarjai adtak volna rá lehetőséget.
Releváns tehát 2025-ben Az olajügynök? Erre is két válaszunk van, és a kettő annyira áll távol egymástól, mint ahogy ez az év indult, önmagában kettéválva. Egyrészt tudjuk, hogy a világ, de még az amerikai dél is sokszínűbb, mint ez a tabló, amit ez a tíz rész megmutat. Mert legfeljebb olyan érzékeny, mint egy ötven évvel ezelőtti western, a szemszöge a fehér férfié, aki mindent zsákmánynak lát. Viszont pont ettől lehet ez a sorozat korunk egyik leginkább jellemző alkotása is, hiszen úgy tűnik, hogy egyre inkább leegyszerűsített heroikus történetek kellenek, mert ezeknek a megjelenítése kiveszőben van. Vajon baj-e, ha valaki megmutatja, hogy miként látja a világot, és baj-e, ha ez – már a formájából adódóan – sem lehet realisztikus? Talán nem, ha az ember azért mellé teszi a tudását a világról.
Végül nem sikerült eldöntenünk, mert elképesztő szeretettel és odafordulással, gyönyörűen fényképezve mutatja meg a sorozat az olajosok koszos-véres hétköznapjait. A hétköznapi embereket, akik elementáris erővel küzdenek a túlélésért, ami itt tényleg élet-halál kérdése gyakran. A történet lassú folyású, persze részenként jól adagolt akcióval és nehézségekkel, de még csak egy hosszú felvezetőt kaptuk a későbbi grandiózus sakkjátszmához (hivatalosan még nincs bejelentve a folytatás, azonban komoly esély van rá). Az évad végére a szereplők már mind a helyükön vannak, a kezdőlépések kényszere is adott, így csak az elkövetkező eposzi küzdelem az, ami ránk vár ezután a végtelen olajmezők sárgás naplementéjében.
