
Holtunkiglan
A Frankenstein menyasszonyának újra értelmezését eredetileg a Netflix számára készítette volna el Maggie Gyllenhaal, de a költségek elszállása és a kreatív különbségek miatt a produkció végül a Warnernél kötött ki. A menyasszony! lehetett volna méltó társa a Szegény páráknak és a közelmúlt szörnyfilmjeinek, de az önkifejezés során a túlburjánzó kísérletezőkedv és alkotói szabadság szétzilálta a koncepciót. Buckley és Bale hiába nagyszerűek, amikor a forgatókönyvíró-rendező a lovak közé dobta a gyeplőt, vele együtt mindenki a halálba vágtatott. 
Az irodalmi, politikai és tudományos vénával megáldott családból származó Mary Shelley élete finoman szólva is kalandos volt, melyet sokszor fájdalom, depresszió és veszteség kísért. Későbbi – akkor még nős – férjével egy ideig Svájcban vendégeskedtek Lord Byronnál, ahol a szokatlanul hűvös nyár nem kedvezett a szabadtéri programoknak. A társaság – melyhez Lord Byron magánorvosa is csatlakozott – ezért rémtörténetekkel szórakoztatta egymást, így született meg Frankenstein ikonikus karaktere, valamint a korai vámpírtörténetek.

Ugyanebben az időben a félszeg Frank (Christian Bale) felkeresi tiltott tudományokkal foglalkozó Dr. Euprhronioust (Annette Bening), hogy teremtsen neki egy menyasszonyt, mert nagyon magányos. Mit ad isten, éppen Ida holttestét ássák ki a temetőben és lehelnek bele új életet. A lány semmire sem emlékszik és a derék férfi udvarlásával sem tud mit kezdeni az elején, ám ők ketten később mégis megszöknek, hogy szerelemespárként fordítsák káoszba a világot. A két szörnyeteg ugyanis hiába próbál láthatatlan maradni, az emberek üldözőbe veszik őket, Frankenstein és A menyasszony pedig önmagából kikelve, emberfeletti erővel és féktelen dühhel szedi újabb és újabb áldozatait egymást védve. Az ügyet Jake Wiles nyomozó (Peter Sarsgaard) és bájos segédje Myrna Mallow (Penélope Cruz) kapja, de a nyomukban van a maffiavezér egyik embere (John Magaro) is, hogy végezzen velük.
Sokáig nem kapta meg a neki kijáró figyelmet, de a múlt század ’70-es éveiben a feminista irodalomkritika térnyerésével az őt megillető helyre került a világirodalomban (is), a felvilágosodás és romantika jegyében született Frankenstein elemzéseivel pedig könyvtárakat lehetne megtölteni. Maga a karakter az idők során popkulturális ikonná vált és lényegében a világon mindenhol ismerik.
A menyasszony! csak nyomokban tartalmazza a klasszikus film cselekményét, bár akkor játszódik, amikor azt bemutatták. Női szemszögből meséli el a történetet, mely a #metoo-ra és az Epstein-aktákra reflektálva mutatja be a női sorsok és szerepek változását a férfiak uralta világban. Mindvégig markánsan megjelenik benne a feminista írónő szelleme és szellemisége, életében és halálában is sokszor „ő” irányítja a menyasszonyt.
A cselekmény – elsősorban – két szörnyszülöttről szól, akik minél inkább egymásra hangolódnak, annál inkább elvesztik a kapcsolatot a valósággal. Egymás iránti mély érzelmük a külvilág felé irányuló haragot, az erkölcsi gátlások teljes levedlését hozza magával. Üldözőik elől menekülve jóval túllépnek a jogos önvédelem határain, higgadtabb pillanataikban maguk is meglepődnek saját brutalitásukon, emberfeletti erejükön.
A menyasszony! Frankestein párkapcsolatának zavarba ejtő újra értelmezése múlt századi cselekménnyel és atmoszférával, melybe nem csak a jelen gondolatiságát és üzenetét sikerült becsempészni, de néhány kifejezetten modern elemet is. Miközben néztem, vegyes érzéseket váltott ki belőlem az erős színészi játék, a komfortzónából kizökkentő, zavarba ejtő, de túl széles gesztusokkal dolgozó (már-már ripacskodó), széttartó koncepció. Végső soron az egész olyan, mint egy féktelen Lady Gaga klip, miközben az ember fejében végig ott motoszkál a kérdés: Frankensteinnek vajon van erekciója?


