Posts in category
Színes
minden, ami film, humor, mém, videó, gif, mozi,
Ráhangolódtunk Barney-ra
Robert Lantos, a decemberben mozikba kerülő Barney és a nők magyar származású producerétől megtudtuk, egyedül Dustin Hoffmant volt problémás megszerezni a produkciónak, nem számít...
Ezért voltak Brangelináék Pesten
Angelina Jolie és Brad Pitt tavalyi magyarországi látogatásának eredményéről a héten kerültek ki az első kockák. A bosnyák lány és a szerb fiú (vagy...
Közelebb (Closer) a Merlinben
Régóta mondom, hogy aki igazi 3D-t akar, az járjon színházba, mert a vásznon csak parasztvakítás zajlik. Nem feltétlen ebből kiindulva, de a Merlin színházban...
A trailerek nem azok, amiknek látszanak (7.)
Szeretek a megosztókon szorgalmas (mások szemében túlzottan ráérős) figurák kedves mozis agymenéseire lelni. Ezek közül is a kedvencem az újravágott vagy gondolt trailer. Ami...
Melyik magyar filmet várod?
Mi mindhármat, ezt leszögezem előre, mindamellett igen kíváncsiak lennénk, hogy az előzetesük alapján, melyik kelti fel az érdeklődéseteket. Szóval az idei év ugye főként...
FreshFabrikkal a fénybe
Nehéz elhinni, de a FreshFrabrik majd 20 esztendeje vágott saját ösvényt a magyar zenei életben. A Srácok akkoriban még biztos nem powerpop-ként címkézték fel...
hangyaPASS redux az Odeonban
Újra meg lehet nézni moziban a nyáron hangyaPASS néven zajlott vetítéssorozat filmjeit, holnap, azaz hétfőtől egész héten, minden nap 20.45-kor. Júliusban tutira az Enter...
Ingyen nézhető Kurt Cobain-dokuk a YouTube-on
20 éve jelent meg a Nirvana megkerülhetetlen Nevermind c. albuma, ami mindannyiunknak életében fontos korong, annak is, aki ezt nem tudja. Ennek kapcsán jutott...
Ülj be közénk!
A belgák kandikamerás reklámot forgattak a Carlsbergnek, egy-egy gyanútlanul moziba igyekvő párt szedtek rá, akiknek a vetítőbe történő megérkezésükkor azzal kell szembesülniük, hogy a...
Megállapodtunk a magyarhangyával
A héten Jancsó-retrospektív lesz az Odeon Llyodban, ahol a tematikus napokon hamarosan DiCaprio lelkivilága is szét lesz boncolva, októberben pedig már a hetediksor.hu is...

