A séf (Chef); rendező: Jon Favreau; szereplők: Jon Favreau, Sofía Vergara, John Leguizamo, Emjay Anthony, Robert Downey Jr., Scarlett Johansson, Dustin Hoffman; színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 114 perc, 2014 (6)
Aki kicsit is rajong a filmekért, szívesen ül be egy filmsztárokkal telezsúfolt „szerzői”-filmre. S ha csodát nem is, de általában azért egy kedves filmet kap. Ezúttal sincs ez másképp.
Jon Favreau-nak volt egy álma. Filmet készíteni a főzésről. Arról ahogyan ő főz. Lehetetlen azt mondani, hogy nem áll jól neki: az első képtől kezdve elhisszük, ez a fickó tudja hogyan kell rapidban vágni az uborkát. Összegyűjtött maga köré egy rakás filmsztárt, a főnökét Dustin Hofman, az étterem menedzserét Scarlett Johansson alakítja és így tovább. Minden összetevő adott, valami igazán különleges is kisülhetne a dologból, de valahogy mégsem sikerül. A legtöbbször nem sikerül.
A rendezéssel nincs semmi gond (ha rosszmájúak akarnánk lenni, azt mondhatnánk, hogy egy gyakorlott kelet-európai rendezőasszisztens fél kézzel megrendez egy vígjátékot, akárki legyen is a rendező), valahogyan az alapokból hiányzik valami. A történet nem elég feszes, a dialógusok sem a legjobbak, a dramaturgia még a kommersz vígjátékívet is nehezen követi, poénból is elfért volna vagy tízszer ennyi. Olyan vígjátkszínészekkel, mint Sofia Vergara – akit nem véletlenül jelöltek eddig négyszer Golden Globe-ra, reméljük jövőre megkapja – , vagy a csupán egyetlen jelenetre feltűnő, de abban is zseniális Robert Downey Jr . jóval több gegszituációt várunk egy ilyen filmtől. Talán egy jobb forgatókönvvel és ugyanezzel a szereplőgárdával sokkal jelentékenyebb alkotás is készülhetett volna.
Persze ha lemorzsoljuk a csodákkal kapcsolatos elvárásainkat, rájövünk, hogy A séf egy nagyon kedves családi film. Sugárzik róla a pozitív energia, és biztos vagyok benne, hogy aki beül rá mosolyogva hagyja majd el a mozitermet.
