A TOP 70 látványfilm listája


 

borito 002 2

20. évfordulója alkalmából a Visual Effects Society felkérte tagjait, hogy gyűjtsék össze azt a 70 VFX-et (vizuális effekt) tartalmazó filmet, melyek a legnagyobb hatással bírtak a technikára. James Camerontól 6 alkotás került fel, míg Steven Spielberg szorosan mögötte 5 darabjával képviseltette magát az igen széleskörű listán. Illetve az összesen 4 Oscar-díjjal jutalmazott A Gyűrűk Urával és King Konggal Peter Jackson is helyet foglalt a zöldvászon előtt.

A VES 70 olyan filmeket gyűjtött össze, melyek jelentős és tartós hatással bírtak a vizuális effektek alkalmazására, miközben felértékelték azt, a film és a mesélés szerves elemeként.

nyilatkozta Mike Chambers, a VES igazgatótanácsának tagja.

a VES 70 lista egészen az 1900-as évektől, 2015-ig terjedő filmek közül mazsolázott. A legkorábbi film a listán Georges Méliés 1902-es francia némafilmje, az Utazás a Holdba, míg a legfrissebb darabok 2015-ig terjednek, többek között az Oscar-díjas Ex Machina-val és George Miller kritikusok által elismert Mad MaxA harag útjával az élen.

A VES tagok még a nyár folyamán szavazhattak egy olyan előre kialakított listán, melyen a 2015-ös és az azt megelőző filmekre tehették le a voksukat, így összesen 72 vizuálisan újító szellemű darab került fel a legjobbak közé. Ahogy az várható volt a Star Wars, a Metropolis, az Óz, a csodák csodája, az Aranypolgár, Az Alien-filmek, a Tron, a Szárnyas fejvadász, a Mary Poppins és  a King Kong is képviseltetik magukat a VFX listán. Ami a korszerűbb filmeket illeti, a 70-be bekerült a Mátrix, A dolog, Az ötödik elem, a Forrest Gump, a Szellemirtók,  a Transformers, A Karib-tenger kalózai, a Gravitáció, az Eredet és A majmok bolygója: Lázadás. De mégis mi hiányzik? A Harry Potter- filmek bármelyike, melyek a London Soho VFX stúdiót feltették a vizuális effektek nagyágyúinak a térképére.

A VES 70 minden idők legerősebb vizuális effekteket tartalmazó filmjeinek listája betűrendbe szedve a következőképpen alakult:

  • 300 (2007)
  • 2001: Űrodüsszeia (1968)
  • Némó kapitány (1954)
  • Utazás a Holdba (1902)
  • A mélység titka (1989)
  • A nyolcadik utas: a Halál (1979)
  • A bolygó neve: Halál (1986)
  • Egy amerikai farkasember Londonban (1981)
  • Apollo 13 (1995)
  • Avatar (2009)
  • Babe (1995)
  • Vissza a jövőbe (1985)
  • Szárnyas fejvadász (1982)
  • Aranypolgár (1941)
  • Harmadik típusú találkozások (1977)
  • Benjamin Button különös élete (2008)
  • A kertész és a kis emberkék (1958)
  • The Day the Earth Stood Still (1951)
  • District 9 (2009)
  • E. T., a földönkívüli (1982)
  • Csillagok háborúja V: A Birodalom visszavág (1980)
  • Ex Machina (2015)
  • Fantastic Voyage (1966)
  • Az ötödik elem (1997)
  • Tiltott bolygó (1956)
  • Forrest Gump (1994)
  • Gertie the Dinosaur (1914)
  • Szellemirtók (1984)
  • Godzilla (1954)
  • Gravitáció (2013)
  • Eredet (2010)
  • A függetlenség napja (1996)
  • Az aranygyapjú legendája (1963)
  • Cápa (1975)
  • Jurassic Park (1993)
  • King Kong (1933)
  • King Kong (2005)
  • Pi élete (2012)
  • A Gyűrűk Ura: A Gyűrű Szövetsége (2001)
  • A Gyűrűk Ura: A király visszatér (2003)
  • A Gyűrűk Ura: A két torony (2002)
  • The Lost World (1925)
  • Mad Max – A harag útja (2015)
  • Mary Poppins (1964)
  • A Maszk (1994)
  • Mátrix (1999)
  • Metropolis (1927)
  • A Karib-tenger kalózai: Holtak kincse (2006)
  • A majmok bolygója (1968)
  • Az elveszett frigyláda fosztogatói (1981)
  • Csillagok háborúja VI: A jedi visszatér (1983)
  • A majmok bolygója: Lázadás (2011)
  • Szindbád hetedik utazása (1958)
  • Sin City – A bűn városa (2005)
  • Hófehérke és a hét törpe (1937)
  • Csillagok háborúja IV: Egy új remény (1977)
  • Csillagközi invázió (1997)
  • Superman (1978)
  • Tízparancsolat (1956)
  • Terminátor – A halálosztó (1984)
  • Terminátor 2 – Az ítélet napja (1991)
  • A dolog (1982)
  • Titanic (1997)
  • Total Recall – Az emlékmás (1990)
  • Toy Story – Játékháború (1995)
  • Tron, avagy a számítógép lázadása (1982)
  • Transformers (2007)
  • Az ifjú Sherlock Holmes és a félelem piramisa (1985)
  • Világok harca (1953)
  • Óz, a csodák csodája (1939)
  • Csodás álmok jönnek (1998)
  • Roger nyúl a pácban (1988)

Ti mit raktatok volna még bele a listába? Írjátok meg kommentben!

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk J. J. Abrams írja és rendezi a Star Wars IX. részét, mely új premierdátumot is kapott
Következő cikk Mai sztárok a 40-es évek álomgyárában